Századok – 1982
Tanulmányok - Niederhauser Emil: Jobbágyfelszabadítás Kelet-Európában 562/III
572 NIEDERHAUSER EMIL nunk az oszmán birodalom területén kialakult államokhoz. Az első (1804) és a második (1815) szerb felkelés során a török földesurakat elkergették, csakhogy a második után az oszmán fennhatóság megmaradt, s vele a török földesurak hatalma, a csiftlikeken magánjogi jelleggel. Az 1833-ban kiadott szultáni hatt-i-serif viszont felszámolta a szerb fejedelemség területén az oszmán agrárrendszert, a parasztokat földjük tulajdonosává tette, az egykori földesurak kárpótlását az állam vállalta magára, a birodalomnak fizetett évi adó formájában. Az 1878-ban újonnan szerzett területeken ugyancsak paraszti tulajdonba került a föld, itt azonban a porosz mintára tőkésített kárpótlást a parasztok az államnak fizették, az állam pedig külföldi kölcsön segítségével egy összegben fizette meg. A parasztok a gyakorlatban az államnak járó annuitásokat nem térítették meg. Görögországban a legáttekintethetetlenebbek az agrárviszonyok. Itt az oszmán uralom idején még görög kézben lévő nagybirtok is létezett a török mellett. Az 1821-ben megindult szabadságharc során a török birtokokat elvették, csakhogy ezeknek csak kisebb része került a parasztok birtokába, nagyobb részét nagybirtokosok szerezték meg, vagy az állam vette át nemzeti föld címén. Ebből osztottak ki földet parasztoknak, 1871-1911 között 265 000 ha területet. Ha Szerbiában arról lehet szó, hogy az egész föld a parasztok tulajdonába került, Görögországban ez csak részben történt meg, a további rendezés már az első világháború utáni agrárreformra maradt. Lényegében ugyanez volt a helyzet Bosznia-Hercegovinában, ahol az 1878-as okkupáció után az osztrák-magyar hatóságok voltaképpen meghagyták a feudális viszonyokat, a meglévő agalikeket, amelyek teljes földesúri tulajdont jelentettek, illetve a parasztok kezében lévő birtokokat, de továbbra is feudális terhekkel. Az annexió után megkezdték ugyan a feudális viszonyok felszámolását, de érdemben ez is már az első világháború utáni agrárreformok során valósult meg. Bulgáriában, Szerbiához hasonlóan, az 1877/78-as orosz—török háború során a földesurak elmenekültek, birtokuk, meg az állami föld egészében a parasztok kezébe került, akik addig is művelték. A békekötés után az egykori földesurak vissza próbáltak térni, a megszálló orosz hatóságok azonban 1878 augusztusában rendeletet hoztak arról, hogy a visszatért tulajdonos ügyét kivizsgálják, s ha 1877 előtt kegyetlenkedett, akkor elítélik. (Egyébként is igazolnia kellett tulajdonjogát.) Két földesurat csakugyan halálra is ítéltek (azután angol nyomásra az ítéletet száműzetésre változtatták), s ezek után a földesurak visszaszivárgása megszűnt. Többen közülük már az orosz csapatok megérkezése előtt eladták földjüket, általában gazdag parasztoknak, s ez az eladás 1878 után is folytatódott. Mintegy 447 000 hektárnyi terület került eladás útján paraszti kézre. Ez az egész szántóföldnek kb. negyedrészét tette ki. A többi voltaképpen ingyen került a parasztok tulajdonába. Kelet-Rumélia területén viszont, amely 1885-ig még közvetlenül oszmán fennhatóság alatt állt, a parasztoknak meg kellett fizetniük a földesurak kárpótlását. 1885 elején a Bolgár Fejedelemség területén törvényt hoztak arról, hogy a korábban föld nélküli parasztok is, ha 10 éven át egy csiftlikben dolgoztak, megkaphatták a földet tulajdonukba, az addig fizetett bér 7-8-szoros összegéért, erre az államtól kaptak kölcsönt. A rendezés sokáig húzódott, a parasztok eladósodásuk miatt nem tudták megfizetni az államtól kapott kölcsönt. Ez a rendezés viszont csak az egykori csiftlikek területét érintette. Az állami földet (az egykori szpáhi-birtokot) eleve a parasztok szerezték meg. Érdemben itt is a föld egésze a parasztok tulajdonába került. A reformoknak tehát voltaképpen két típusa volt, a végrehajtás és az eredmények szempontjából, az elsőn belül két altípussal. Az első típus ugyanis az, ahol a reform
