Századok – 1982

Tanulmányok - Niederhauser Emil: Jobbágyfelszabadítás Kelet-Európában 562/III

564 NIEDERHAUSER EMIL a szpáhi-birtok korszakunkra még megmaradt, de éppen 1839-ben a Tanzimat (reformkor) keretében indult meg ennek felszámolása, az egykori földesúri birtok közvetlenül állami tulajdonba került. Majorsági birtok nem volt. Csakugyan nem volt? Ezzel kapcsolatban olyan jelenségre kell utalnunk, amely emlékeztet a majorsági birtokra. A csiftlikről van szó. Bár erre vonatkozólag is sok kutatás folyt az utóbbi évtizedekben, az elvi sajátosságokon túlmenően elég keveset tudunk a jelenség tényleges szerepéről. Azt lehet tudni, hogy a csiftlikek a földesúr (vagy óvatosabban: a földet birtokló egyén) saját kezelésében álltak, s ezt paraszti robottal, bérmunkával, felesbérletben vagy (Boszniában pl.) saját maga művelte meg. A csiftlik tulajdonjogának a kérdése, valljuk meg, teljesen homályos, érdemben azonban valóban a földesúr tulajdonában lévő földterületnek lehet tekinteni. Elvben tehát csakugyan a kelet-európai majorságra emlékeztetett. A lényeges különbség azonban az volt, hogy egyrészt a csiftlikek száma jóval csekélyebb volt, mint a majorságoké. Az 1878-ban felszabadult bolgár területen a következő évben végrehajtott orosz összeírás mindössze 207 csiftliket számolt meg. A másik különbség: a csiftlik területe jóval csekélyebb volt a tényleges földesúri majorságokénál, átlagban 10—30 ha nagyságú földbirtokok voltak ezek, a 100 hektáros nagyságrend már teljesen kivételes volt. Ugyanakkor nem lehet szó arról, hogy ez kifejezetten a feudális uralkodó osztály tagjainak a kezében volt. Térjünk vissza a biztos fogódzóhoz, az 1879-es bulgáriai orosz összeíráshoz: a 207 csiftlik közül 104 török tulajdonban volt, 22 görög, 17 pedig bolgár tulajdonos kezében (a fennmaradó 64 esetében az összeírok nem tudták megállapítani, ki a tulajdonos.). A görög és bolgár tulajdonos már nem volt a feudális uralkodó osztály tagja. Valamiféle mini-majorságoknak tekinthetjük a csiftlikeket, (elnézést kérve a szokatlan kifejezésért tudományos folyóiratban)? Talán mégis ez a legreálisabb megközelítése a jelenségnek. A megművelt földterület jóval nagyobb része tehát közvetlenül a parasztok birtokában volt, s ennek fejében tartoztak szolgáltatásokkal. Ezeknek a szolgáltatásoknak a jellegéről, mértékéről, formáiról igen hosszasan lehetne írni. Álljunk ellen a kísértésnek, és próbálkozzunk meg itt is a nagyon durva általánosítással. S akkor ahhoz a triviális megállapításhoz jutunk, hogy a feudális járadéknak mindhárom formája, a munka-, a termény- és a pénzjáradék egyaránt megtalálható volt. Ezen a triviális megállapításon túlmenően azonban talán mégis valamivel többet is tudunk mondani. Egyrészt: a munkajáradék ott volt jelentős, ahol saját kezelésű földesúri majorság állt fenn. Az oszmán területen még az állam is hajtott be robotszolgáltatást, a szpáhibirtokok állami kézbe vétele előtt is. Ahol az állam szabta meg a jobbágyi kötelezettségeket, mindenütt kiterjedt a robot mértékének a megszabására is, a Mária Terézia-féle különböző urbáriumokban, s a Habsburg-birodalom nyugati tartományaiban ezt még nem is arányosította a jobbágytelek nagyságával, mint Magyarországon. A negyedtelkes jobbágy ugyanannyi robottal tartozott, mint az egésztelkes. Ez mutatja persze azt, hogy ezekben a tartományokban a robotot ténylegesen már valamelyik másik szolgáltatási forma váltotta fel, többnyire a robot pénzben történő megváltása. A terményjáradék elvben mindenütt megvolt, sőt talán azt lehet mondani, hogy ez volt a legelterjedtebb járadékforma, ha a dolgokat statikusan nézzük, s a jobbágyfelszabadítás! folyamat kezdetén, tehát valamikor a 18. század végén fennálló helyzetet vizsgáljuk. A dolgok dinamikáját tekintve azonban egész világos, hogy a terményjáradék egyre inkább háttérbe szorult a pénzjáradékkal szemben. A gazdaságilag fejlettebb tartó-