Századok – 1980
Folyóiratszemle - Petrovič Durdica: A cigányok társadalmi helyzete egyes délszláv területeken a 15. és 16. században 706/IV
FOLYÓIRATSZEMLE VURDICA PETROVIC: A CIGÁNYSÁG TÁRSAD ALMI HELYZETE EGYES JUGOSZLÁV TERÜLETEKEN a 15. ÉS 16. SZÁZADBAN Érdekes témát választott D. Petrovic kutatása tárgyául: a cigányság társadalmi helyzetének elemzését a török hódítás első évszázadában. Tanulmánya a jugoszláv történetírás elsősorban Muhamed Mujic és Olga Zirojcvic nevével fémjelzett vonulatának egyik friss eredménye, amely a cigányság történetének feltárását vallja feladatának, választ keresve egyúttal a cigányság mai társadalmi helyzetének és megítélésének okaira. Petrovic a dubrovniki levéltárban bukkant először olyan anyagokra, amelyek segítségével sikerült bepillantást nyerni egy 16. századi, igen kis létszámú cigányközösség társadalmi, s részben magánéletébe. Egy korábbi, Cigányok a középkori Dubrovnikban c. munkájában [a szerző a korabeli Cigani (cigányok) kifejezést használja a mai Romai (romák) helyett] arra a következtetésre jutott, hogy mind a dubrovniki, mind pedig a zágrábi cigányok letelepedett életmódot folytattak, házuk, földjük volt, s későbbi zárt településeik sem alakultak még ki. E két város korabeli cigányságának társadalmi tagozódása megfelelt az adott település más etnikumhoz tartozó népességének társadalmi tagozódásának és életmódjának, így megítélésük is azonos volt annak a társadalmi osztálynak a megítélésével, melyhez tartoztak. Például szűcsök, mészárosok stb. voltak, sőt még lelkész is volt közöttük. E tanulmányában, korábbi vizsgálódásai eredményeit is felhasználva, a következő hipotézisből indul ki: milyenek voltak azok a már kialakult szokások, melyekkel a Szerbiában, Macedóniában és Boszniában élő vagy ide érkező cigányok rendelkeztek, illetve mennyire volt nyitott befogadásukra ez a környezet. Az oszmán birodalom gazdasági, társadalmi, ideológiai szerkezete vajon megkönnyítette, vagy éppen ellenkezőleg, megnehezítette a cigányság társadalmi integrálódását? S vajon az évek során történt-e változás, ha igen, ez milyen irányú volt, és melyek voltak okai? Forrásbázisát elsősorban török összeírások és a carigrádi levéltár eddig feltáratlan dokumentumai alkotják. Ismeretes, hogy a török balkáni előnyomulása valóságos népvándorlást idézett elő, s hogy például a cigányok tömeges megjelenése Magyarországon ezzel függött össze. A közvetlenül vagy nem sokkal a hódítás után készült szerbiai, macedóniai és boszniai török összeírások ugyanakkor azt bizonyítják, mutat rá a szerző, hogy a cigányság jelentős része itt maradt, illetve tömeges bevándorlásuk is e hódítással kapcsolatos. Ezek a dokumentumok lehetővé teszik, hogy Petrovic megközelítőleg pontos képet rajzoljon a Szerbia váraiban élő cigányok társadalmi tagozódásáról, akik kézművesek, főképpen kovácsok voltak. Véleménye szerint az oszmán birodalom a várak és környékükön élő kézműves keresztény lakosság, így a cigány kovácsok társadalmi helyzetében és megítélésében nem hozott változást, mivel tevékenységük a török hadsereg fenntartása szempontjából életfontosságú volt. Ezt a lojális magatartást a török állam elsősorban adókedvezményekkel fejezte ki. A szerbiai várak cigány kovácsai például nem fizettek harácsot, pedig ez az adónem mind a muzulmán, mind pedig a keresztény cigányok számára egyébként kötelező volt. A cigányság eme rétege „ugyanabba a rája eredetű társadalmi rendbe tartozott, amely teljesen vagy részben mentesült a rendes és rendkívüli állami és feudális kötelességek alól, mivel katonai vagy félkatonai szolgálatot teljesített". A kovács cigányok helyzetét tehát a szerző a többi kézműves társadalmi helyzetével azonosnak tekinti, amely „nélkülözött minden faji és társadalmi diszkriminációt". A nem katonai vagy félkatonai szolgálatot teljesítő cigányság helyzetében azonban éppolyan rosszabbodás következett be a korábbi állapothoz képest, mint a többi meghódított keresztény
