Századok – 1979
Közlemények - Soós Katalin: Wallisch Kálmán és az 1918–19. évi magyarországi forradalmak 271/II
282 SOÓS KATALIN felfigyelt és mérlegelte annak várható szegedi következményeit. Az új jelenség mindenekelőtt a polgári pártokat aggasztotta. A Szegedi Nemzeti Tanács december 17-i ülésén foglalkozott a kommunizmus-bolsevizmus problémával. A vitában felszólalt Wallisch Kálmán is. „A bolsevikizmusnak — mondotta — nincs Szegeden talaja, a katonaságot rendszeres előadások útján kell felvilágosítani, ami eddig szép eredményt mutat. A legfontosabb azonban munkaalkalmakról gondoskodni. Ha a munkásnak munkája és megfelelő bére van, sőt részesedik a haszonból, akkor meg van elégedve.”4*7 Több hozzászólás után egyhangúlag elfogadták Tabody Zsolt és Eisner Manó indítványát, miszerint a katonaság fiatalabb korosztályának elbocsátása tárgyában a kormányhoz felterjesztést intéznek. Elhatározták azt is, hogy átirattal fordulnak a Szegedi Kereskedelmi és Iparkamarához, hogy azonnal gondoskodjék munkaalkalmak teremtéséről.48 47VDCsMMT. 153-155. 48Uo. 4 9 MMTVD. 5 kötet 358-360; Szeged és Vidéke, 1918. dec. 30. 50Uo. s 1 Uo. December végén a KMP szegedi csoportja az eddigi előkészítő munka alapján már elég erősnek érezte magát arra, hogy egy az SzDP-vel közösen tartott nagygyűlés keretében a város nyilvánossága elé lépjen, „zászlót bontson”, ismertesse kommunista programját, és csatlakozásra szólítson fel, létrehozza hivatalosan is a párt szervezetet. A december 29-i nagygyűlésen, amelyet a városháza közigyűlési termében tartottak mintegy 500 szociáldemokrata és szakszervezeti funkcionárius, továbbá kommunisták és szimpatizánsok jelentek meg. Rákosi Mátyás, a KMP vidéki szervezője csaknem 1 1/2 óráig tartó beszédét azzal kezdte, hogy a forradalom Magyarországon is napirendre tűzte a pártszakadást. Ismertette Marx koncentrációs elméletét, Hilferding tanait, az orosz forradalom lefolyását. „Néhány hét, vagy talán néhány nap múlva — mondotta — ugyanaz az égő tűzcsóva, amely a Névától a Dunáig és a Rajnáig cikázott, fölgyullad az antant országaiban is, és föl fog szabadítani minden dolgozót a tőke uralma alól.” Úgy vélte, a Szociáldemokrata Pártok az egész világon tehetetlenek. „A kommunista párt ma azt mondja, itt van az idő arra, hogy kézbe vegyük a hatalmat. A kommunista pártot a szocialista párttól csak az út választja el, a cél egy.” „A mi jelszavunk egyszerű: — Éljen a proletárdiktatúra, le a kapitalizmussal.”4 9 A beszédre — zajos közbekiáltásoktól zavarva — a szociáldemokrata párt részéről Wallisch párttitkár válaszolt. Köszönetét mondott a szép beszédért, amelytől, úgy vélte, a Szociáldemokrata Párt vezetősége csak ott tér el, hogy a hangoztatott pártszakadásra szükség nincsen. Wallisch azt tanácsolta „ ne alakítsanak külön kommunista pártot, mert úgy szétforgácsolódik az erő, hanem a kommunisták is maradjanak bent a szociáldemokrata pártban. Tanulni és tanítani kell, ez lesz most a mi kötelességünk. S ha majd a kellő idő elérkezik a cselekvésre, mindnyájan ott leszünk.”50 Wallischnak a pártegység megőrzésére irányuló törekvése tipikusan baloldali szociáldemokrata álláspont volt, s összefüggésben állt azzal, hogy a szocializmus jövőjét ületően ő is az SzDP október 8-i Kiáltványában s az egységes Szociáldemokrata Pártban látott garanciát. Többek felszólalása után a gyűlés azzal ért véget, hogy a Kommunista Párt január 1-én a Tisza szálló nagytermében tartja meg zászlóbontását, fővárosi kiküldött jelenlétében.5 1
