Századok – 1979
Tanulmányok - Diószegi István: Az 1877. évi budapesti szerződés előtörténete 957/VI
KL 1877. ÉVI BUDAPESTI SZERZŐDÉS ELŐTÖRTÉNETE 965 bécsi orosz követhez érkezett instrukcióból,2 5 amelyet volt alkalma látni, könnyen felismerhető, hogy Oroszország csak úgy hiszi Törökországot legyőzhetőnek, ha biztosan számíthat a Monarchia semlegességére. Mindebből az következik, hogy Oroszország előreláthatólag engedékenységet mutat majd a Monarchia kívánságaival szemben. Az orosz források tanúsítják, hogy Bécsben valóban pontos információkkal rendelkeztek. Október végén a cár környezetében növekedett a harcias hangulat. Október 31-én ultimátumban követelték Törökországtól a fegyverszünetet, és éppen november 13-ra határozták el az orosz haderők mozgósítását.26 De bennünket itt most nem az események alakulása és nem is a helyzetelemzés pontossága érdekel, hanem az uralkodó hozzáállása, az, hogy Ferenc József milyen értelmet tulajdonított a folyamatban lévő osztrák-orosz tárgyalásoknak. A legfontosabb ebben a tekintetben az első mondatokban elhangzott. Mint ismeretes, olvashatjuk a jegyzőkönyvben, már korábban megtörtént a felkészülés az ad hoc esetre, nevezetesen a részleges mozgósításra, azzal a céllal, hogy császári és királyi csapatok Boszniát és Hercegovinát megszállják. Az osztrák politikát ma, mint előbb, ugyanez a gondolat vezeti. A továbbiakban pedig, amikor az uralkodó Oroszország várható engedékenységéről szólt, ezt a magatartást a Bosznia-Hercegovinában végrehajtandó osztrák-magyar akcióra vonatkoztatta. Mindez pedig annyit jelent, hogy Ferenc József Bosznia-Hercegovina megszerzését tekintette az osztrák-magyar külpolitika vezérgondolatának. Az Oroszországgal való egyezkedésnek szerinte az volt a tulajdonképpeni célja, hogy a Monarchia ezt a két balkáni tartományt elfoglalhassa. 25Gortchacow á Novicow. Livadia, le 21 octobre/2 novembre 1876. HHStA Wien. Min. des Aeußem. Polit. Archiv. I. Alig. К. 453. ^Hünigen i. m. 151. Hogy valóban az okkupáció lett volna a keleti válság megindulásától kezdve a Monarchia külpolitikájának vezérgondolata, arra itt most nem akarunk részletesen kitérni. Az előzmények ismeretében tulajdonképpen tagadó választ kell adnunk erre a kérdésre. Andrássy egészen az utolsó időkig a biztonságot nyújtó változatlanságot részesítette előnyben a lehetséges területszerzéssel szemben, és a külügyminiszter értékrendjében a két balkáni tartomány nem rendelkezett preferenciával. Az uralkodó, ha nem is jó szívvel, beleegyezését adta ehhez a politikához. Kijelentését ezért csak úgy értelmezhetjük helyesen, hogy Bosznia-Hercegovina elfoglalása az ő külpolitikai értékrendjében állt első helyen, őt vezette régebben és most is a két balkáni tartomány megszerzésének gondolata. Hogy akaratát miért nem vitte eddig keresztül, és egyáltalán mi volt az uralkodó szerepe a külpolitikai irányvonal megszabásában, annak taglalásába nem akarunk most belebocsátkozni. Maga a Balkán-centrikusság, a terjeszkedési vágy, mint olyan érdemel az adott összefüggésben különös figyelmet. Ez a mozzanat élesen rávilágít arra, hogy az alkotmányos dualista állam feje a 19. század utolsó harmadában is a dinasztikus expanzív politika kategóriáiban gondolkodott, és a modern hatalmi politika követelményeit alárendelte az előző évszázadból származó politikai doktrínáknak. Nem szorul különösebb bizonyításra, hogy az alkatilag sérülékeny soknemzetiségű birodalomnak nem tett jót, hogy az áliám feje ilyen anakronisztikus dogmákhoz igazodott, és hogy az értékrend ilyen összezavarása milyen súlyos veszélyeket rejtett magában. De hát Ferenc József sem adhatott mást, mint ami a lényege volt, és a viszonyait valamelyest modernizált sok
