Századok – 1979
Tanulmányok - Diószegi István: Az 1877. évi budapesti szerződés előtörténete 957/VI
962 DIÓSZEGI ISTVÁN cárnak adandó feleletet.16 A történésznek is meg kell egyelőre elégednie azzal, hogy e fejtörés végeredményét, a cári küldöttnek október 3-án átnyújtott választ vegye alaposan szemügyre. 16 Wertheimer Ede: Gróf Andrássy Gyula élete és kora. Budapest, 1913. II. k. 126-129. 17 Wertheimer i. m. II. k. 438. 18Copie d’une lettre autographe de Sa Majesté l’Empereur et Roi ä l ’Empereur Alexandre II. HHStA Wien. Min. des Aeußern. Polit. Archiv. I. Alig. К. 453. Az eredetit közli Goriainov i. m. 130-135. Albrecht főherceg, aki olvasta a levél fogalmazványát, a cárnak adott választ „valóságos mesterműnek” nevezte.1 7 Nem tudni, mi váltotta ki a külügyminiszter nézeteivel kevéssé szimpatizáló főherceg elragadtatását, de az kétségtelen, hogy Andrássy — legalábbis egy vonatkozásban — igazi diplomata módjára járt el. Nevezetesen abban, hogy jó érzékkel kikerülte a cár üzenetében felállított alternatívát, és így mentesítette a Monarchiát a beleegyezés és a visszautasítás egyformán veszedelmes következményeitől. A válaszlevél, igaz, úgy indult, mint határozott visszautasítás. A hosszúra nyúlt fogalmazvány első fele mást sem tartalmazott, mint az orosz ajánlat negatív kritikáját. A Ferenc József nevében szóló külügyminiszter rámutatott arra, hogy a tervezett okkupáció az európai hatalmak rosszallásába ütközne, kiváltaná a törökök passzív ellenállását, és mivel ideiglenes jellegű megszállásról van szó, az érintett területek lakóin sem segítene. A bolgárok és a bosnyákok az orosz és az osztrák zászlókat látva feltehetően proklamálnák a függetlenséget, és a megszálló csapatok tartós jelenlétét igényelnék. Bulgária tartós orosz megszállásához viszont Európa nem járulna hozzá, és azt az Osztrák-Magyar Monarchia sem fogadhatná el. Andrássy az ideiglenes jellegű közös okkupáció helyett azt javasolta, hogy a legutóbbi angol javaslatok keresztülvitele érdekében gyakoroljanak együttes nyomást Törökországra, és a közös, de végleges megoldást hozó katonai fellépést csak akkor alkalmazzák, ha ennek az újabb békéltető kísérletnek a kudarca nyilvánvalóvá válik. Nem nehéz felismerni, hogy az osztrák-magyar külügyminiszter itt újra a bevált taktikával, a halogatással élt, és az orosz akcióprogrammal tulajdonképpen a válság diplomáciai elaltatásának gyakorlatát állította szembe. Andrássy azonban, bármennyire is szíve szerint lett volna ez az elaltatás, azt is tudta, hogy a régi frázisoknak nincs már aktualitása. A válasz érdembeli és új mozzanatokat tartalmazó része csak ezután következett. Az osztrák-magyar magatartás körvonalazása volt ez arra az esetre, ha a cár, a közvélemény nyomásának engedve, egyedül is katonai akcióra szánná el magát. A Monarchia egy ilyen fellépéshez nem nyújtana aktív segítséget. Nem az érdekek különbözősége miatt, hanem azért, mert Ferenc József mint alkotmányos uralkodó, a törvényhozó testületek hozzájárulása nélkül nem bocsátkozhat határozatlan célú háborúba. De ha nem is nyújt segítséget, ellene sem fog állást foglalni, és már előre biztosítékot ad arra nézve, hogy a Törökország elleni háború esetére jóindulatú magatartást tanúsít majd Oroszországgal szemben. Ugyanakkor fenntartja cselekvési szabadságát arra nézve, hogy a Monarchia érdekeinek biztosítása céljából csapataival bevonuljon Boszniába és Hercegovinába. Végezetül azt is hangsúlyozta, hogy ez a katonai akció kizárólag a két tartományra korlátozódik majd, és így az orosz, valamint az osztrák-magyar haderő közötti összeütközés veszélye nem merülhet fel.1 8
