Századok – 1979
Folyóiratszemle - Kelley Robert: Ideológia és politikai kultúra Jeffersontól Nixonig 1144/VI
1144 FOLYÓIRATSZEMLE A gazdasági expanziót és klasszikus mintájú köztársaságot hirdető peerek elvetették a Strattford- és Laud-féle elképzeléseket, viszont nyilvánvalóan számítottak a városi polgárságra. A köztársasági intézményeket a gyakorlatból ismerő, katonailag képzett polgárság alkalmas szövetségesnek látszott. A Providence Company - mint ahogy azt Farnell kimutatja - valóban a király elleni eljövendő harc védőbástyájának tekintette a várost. A peerek a már hagyományosnak számítható védnökség mellett (1640-ben London alsóházi képviselői mind a Providence Company lordjainak emberei voltak) új eszközöket is bevetettek a város befolyásolása érdekében. Londonra támaszkodva sikeresen vette fel a harcot a főrendi ellenzék a királlyal és a royalista főrendekkel. Igénybe vették London politikai erejét, de ezzel a forradalomnak egy olyan radikális irányzatát hozták mozgásba, melytől maguk is megriadtak. A város és a parlament egy ideig egységfrontot alkotott a közös ellenség, a király ellen. A parlament azonban a Lord Brooke és más arisztokraták által szervezett bizottságokkal (Comittee for Advance of Money, Comittee for a General Rising) felébresz tette a város ellenállását is, azaz túllőtt a célon. A királyi önkény megnyilvánulásai, vagy a puritán egyház Londonba telepítése, a parlament irányába hajtotta a városi tömegeket, de a város teljes irányítását nem sikerült megszereznie. Mint azt Farnell bebizonyítja, a város hajlandó volt adózni, katonáskodni, de a király elleni harc legradikálisabb képviselőjeként is, amint a körülmények lehetővé tették, visszautasította a parlament „tolakodásait”. A parlamenti arisztokrácia, mely hitt abban, hogy a polgárság magát neki alárendelve engedelmeskedik, elég keserűen csalódott. Remekül érzékelteti a szerző az arisztokráciának a várossal szemben táplált ellentétes érzelmein keresztül a politikai élet összetettségét. Szükségük volt a várossal való együttműködésre, de nem olyan radikális formában, ahogy azt a londoniak megvalósították. Marston Moor (1644) után ez az ingadozó álláspont nyílt töréshez vezetett az arisztokrácián belül, hiszen néhányuk számára a népi megmozdulások már fenyegetőbbnek látszottak, mint a legyőzött király. Ez a belső meghasonlás vezetett az 1647-es katonai krízishez, majd ezután — mivel a város szerepének fontossága tovább nőtt - a parlament lordjai elvesztették uralmukat az események ellenőrzése felett. A főrendek, mondja a szerző, elindították a polgárságot a politikai életben, de ezzel olyan szellemet szabadítottak ki a palackból, melyet már nem lehetett oda visszakényszeríteni. Farnell szerint az arisztokrácia és London ellentéte az 1660-as restauráció után is tovább tartott, noha az arisztokrácia politikai vezető szerepét már nem tudta helyreállítani. Az a következetesen expanzív kereskedelmi politika, mely szabadelvű nézeteiben gyökeredzett, mutatta a továbbvezető utat a nagy angol birodalom megteremtése felé. (The Journal of Modern History 1977. december. 641-660. I.) F. M. ROBERT KELLEY: IDEOLÓGIA ÉS POLITIKAI KULTÚRA JEFFERSONTÓL NIXONIG Robert Kelley-nek, a Kaliforniai Egyetem (Santa Barbara) tanárának cikke, amely a folyóirat bicentenáriumi számában jelent meg, összefoglalása a szerző eddigi kutatásainak és mintegy ízelítő közeljövőben megjelenő könyvéből. A szellemes, kiváló stílusban megírt esszé az amerikai közélet történetén kalauzolja végig az olvasót; bevallott célja, hogy az amerikai vezetés gyakorlati és ideológiai elképzeléseit, valamint a választók motivációinak kapcsolatát és esetleges ellentéteit bemutassa. A tanulmány két fő részből áll. Az elsőben Kelley áttekinti az amerikai politikai élet, politikai gondolat fejlődését, a pártok, pártrendszerek kialakulását, a szavazók megoszlását, az egyes pártok programját, alakulásukat és felbomlásukat. A szerző a kétszáz éves történelmi folyamatot öt periódusra bontja fel: a jeffersoni korszakra, a jacksoni periódusra, a polgárháború időszakára, a „Güded Age”-re és végül a New Deal korára. Felosztásának alapját a különböző pártrendszerek hatalmon létele képezi. A függetlenség elnyerése után a középső államok nemzeti és New England moralista republikánusai, erőiket egyesítve megalakították az országot kormányzó Federalista Pártot, amely angol
