Századok – 1979
Beszámoló - A Thököly-felkelés a magyar és az európai történelemben. Beszámoló a hajdúszoboszlói tudományos konferenciáról (Zachar József) 1069/VI
1072 BESZÁMOLÓ elidegenítette azonban a felkeléstől a jobbágyokat, az ő megmozdulásaik fokozottan an tifeudális jelleget öltöttek. Rácz István kandidátus, a Kossuth Lajos Tudományegyetem tanára „Thököly és a hajdúvárosok” címmel tartott korreferátumot. Bevezetőként kiemelte, hogy a Debrecen körüli 7 hajdúváros sajátos társadalmi képet mutatott. Mivel e városok sorsa erősen a hadihelyzettől függött, és a szabadságjogok megvédése állt előtérben, azt inkább remélték már akkor a Habsburg-hatalomtól, mint a bujdosóktól. Thököly ugyanis nem adott privilégiumokat, sőt a régieket sem újította meg, hanem hadait inkább zsolddal fizette. A társadalmi feltételek hiánya miatt a politikailag labilis hajdúvárosok nem váltak a harcok gyújtópontjává; csatlakozásuk a harccselekmények kényszerítő hatásától függött. Mindvégig inkább Habsburg-pártiak maradtak, és ezt fokozta Thököly 1683-as adókivetése a hajdúvárosokra,- a mozgalom fokozódó törökössége pedig ellentétben állt hagyományos törökellenességükkel. Ebben az irányban hatott az is, hogy a Habsburg-hatalom a hajdúvárosokban nem üldözte a protestáns prédikátorokat, hanem az ellenreformációt katolikus főkapitánnyal és az őt követő katolikus lelkészekkel érvényesítette. Ehhez csatlakozva Szendrey István kandidátus, a Kossuth Lajos Tudományegyetem tanszékvezető tanára, tartotta meg „Debrecen és a Thököly-felkelés” című korreferátumát. Bevezetőben felidézte, hogy Debrecen az erdélyi fejedelmek magánföldesúri birtoka volt, de behódolt a töröknek, szultáni birtokká is válva és kétfelé adózva biztosította függetlenségét. Mivel fontos kereskedelmi és ipari központ volt, mindkét hatalom óvta, nehogy Habsburg-fennhatóság alá kerüljön. Ugyanakkor a Habsburghatalom sem háborgatta, mivel a Debrecen által közvetített keleti árukra és magyar termékekre szüksége volt. A jogilag egységes lakosság így növekvő politikai önkormányzathoz jutott. Nagyvárad eleste után Debrecen a három hatalom ütközőpontjává vált, és mindhárom maximális követelésekkel lépett fel vele szemben, megvédeni azonban egyikük sem tudta. Privilégiumai oltalmát így kezdetben a bujdosóktól remélte, menedéket adott nekik, sőt a lakosság egy része csatlakozott is. Miután a hajdúvidék császárhű lett, a bujdosók önkényeskedtek, ugyanakkor Erdély nem segített megvédeni a császáriaktól, erősen szembekerült mind a bujdosókkal, mind Erdéllyel. 1680-ban Thököly beszállásolási szándékát a város fegyverrel akadályozta meg, így mindvégig ellentétben voltak, sőt 1685-ben újra fegyveres összecsapásra került sor. Ettől a város nem vált császárhűvé, bár kényszerűen Bécshez fordult támogatásért. Marie Mareákova, a brnói egyetem tanára „Eperjes társadalmi szerkezete a 17. században” című korreferátumában kifejtette, hogy a Thököly-felkelés útjában fekvő Eperjes a többi szabad királyi városhoz hasonlóan kompromisszumos utat keresett. Az elmélyülő társadalmi ellentétek mellett nagyjából progresszív fejlődési tendencia érvényesült a városban, különösen amikor megkímélték a császári és a felkelő seregek. A lakosság 60%-a iparos és háztulajdonos volt, és a fejlett kisipar ellátta a közel fekvő piacokat, elsősorban a katonaságot, ugyanakkor a város növekvő közvetítő szerephez jutott a távolsági kereskedelemben is. A behozott áruk, elsősorban a vegyes cikkek révén Eperjes a rendkívüli katonai igényeket is ki tudta elégíteni. Erre a fejlődési tendenciára ugyanakkor negatív hatást gyakoroltak a felkelők támadásai, a pestis, de az akkori államberendezés is — fejezte be fejtegetését az előadó.
