Századok – 1979
Tanulmányok - Palotás Emil: Célok és a történeti realitás. Osztrák–magyar gazdasági törekvések a Balkánon a berlini kongresszus időszakában 983/VI
A MONARCHIA GAZDASÁGI TÖREKVÉSEI A BALKÁNON 989 déli országokból); a híres magyar malomipar olcsó balkáni búzát felhasználva tudta versenyképességét őrizni a világpiacon. Amíg a liberális vámpolitika uralkodott, és a Nyugat-Európába irányuló forgalom szabad volt, addig a keleti kereskedelmi szerződéseknek elsődlegesen politikai jelentőséget tulajdonítottak: ezt tükrözi az 1875-ös román szerződés, és ezt bizonyítják a Szerbiával 1868 óta többször újrakezdett tárgyalások, amelyek során a Monarchia hajlandónak mutatkozott (szerződéskötés esetén) lemondani a számára a régebbi török szerződésekben kikötött differenciális kedvezményekről. Ez a helyzet alaposan átalakult 1877—78 táján. A kedvezőtlen világpiaci változások tükröződtek abban, hogy az osztrák sajtó és publicisztika ez időtől feltűnően gyakran emlegette: a Balkán a kettősmonarchia „természetes felvevőpiaca”, de ezt a funkcióját rosszul látja el; a Habsburg-diplomácia sürgős feladata, hogy a nem kielégítő helyzeten változtasson. Mind energikusabb hangok figyelmeztettek az osztrák-magyar pozíciókat fenyegető veszélyekre. Az kétségtelen tény, hogy a 70-es években a Monarchia a délidélkeleti határaival szomszédos területeken addig szinte ismeretlen nehézségekkel került szembe: egy sor korábbi (esetenként szinte kizárólagos) piacán egyre erősebb konkurrenciával kellett számolnia. A balkáni kereskedelem — főleg az oda irányuló export — visszaesésének okait teijedelmes egykorú irodalom taglalja. Bőségesen idézi a rendelkezésre álló statisztikai anyagot, s bár ez utóbbi nem mindig megbízható és nem eléggé célszerűen csoportosított, arra mindenképpen alkalmas, hogy meggyőző erővel bizonyítsa, a Törökország fennhatósága alá tartozott területeken - Romániát is beleértve — az osztrák—magyar kivitel erősen visszaesett, bizonyos vonatkozásban talán még abszolúte is csökkent, miközben az angol és a francia konkurrencia előretört.10 A kedvezőtlen irányzat több tényező összhatásaként alakult ki. Az aldunai hajózásban Ausztria már a múlt század 30-as éveitől szilárd pozíciókat szerzett a maga számára, de ezek kiszélesítésére nem fordított kellő figyelmet. A párizsi kongresszus után létrehozott Európai Duna-bizottság (CED) gyorsan eredményt ért el a Duna-torkolat szabályozásában. így a hatvanas évektől ugrásszerűen megnőtt a tenger felől jövő hajók forgalma. Az olcsó víziszállítást felhasználva, a nyugati iparcikkek elárasztották az aldunai vidéket. Ugyanakkor a Vaskapu-szabályozás a többszöri nekigyürkőzés ellenére sem jutott tovább az előmunkálatoknál. A zuhatagok képezte természeti akadály változatlanul erősen gátolta az aldunai osztrák hajózás és kereskedelem kellő mértékű növelését. A hetvenes évek derekán a szárazföldi közlekedésben szintén kedvezőtlen fordulat állott be. A Monarchia területén kiépített vasúti fővonalaknak nem volt kapcsolatuk a Balkánnal: a Báziásig, Brassóig, ill. Kikindáig meg Sziszekig elérő vonalaknál hiányzott a csatlakozás Románia, Szerbia és Bosznia felé. A Porta a törökországi vasutak kiépítéséről kötött szerződéseiben (a Monarchia tevékeny közreműködésével) az ismert Hirsch-féle pénzügyi csoport kizárólagos üzletévé tette a Konstantinápolyi és Szalonikit Közép-Eu ró pávai összekötő vasutak megépítését. 1869-ben a munkálatok eredetileg Ausztria—Magyarország számára kedvező kilátásokkal indultak, hiszen a terv szerint az egyik ág Bosznián keresztül az ausztriai, egy másik Belgrádon át a magyarországi (budapesti) hálózattal teremtett volna kapcsolatot. Ezt a tervet 1872-ben a Porta és Hirsch közötti komoly nézeteltérések miatt úgy módosították, 1 й Peez, A..: Österreichs Handelsinteressen im Orient. Wien, 1878; Singer В. : Unsere Orient- Interessen; Wien, 1878; György E.: Keletre magyar. Budapest, 1877. 3*
