Századok – 1978

TÖRTÉNETI IRODALOM - Preda; Constantin: Monedele Geto-Dacilor (Ism.:Huszár Lajos) 771

TÖRTÉNETI IRODALOM CONSTANTIN PRÉDA: MONEDELE GETO-DACILOR (Academia de §tiin{e Sociale çi Politice a Republicii Socialiste Románia. Institutul de arheologie. Biblioteca de Arheologie XIX. Bucure$ti, 1973. 484 1. 80 t.) A GETO-DÁKOK PÉNZEI A Kárpát-medencében és a környékén a római kort megeló'zó' idó'ben élt különféle törzsek numizmatikai emlékanyagának a kutatása az utóbbi évtizedekben jelentős mértékben előrehaladt. Kari Pink és Rudolf Paulsen összefoglaló művei után, akik a kelták pénzeivel foglalkoztak, ez a monográfia a geto-dák pénzverés feldolgozását tűzte ki céljául. Ε pénzverés területileg általában a régi Dácia területén élt törzsek pénzeit jelenti. A sok részletkutatás után valóban elérkezett egy ilyen monografikus összefoglalásnak az ideje, amelynek sok kérdésre kell válaszolnia a terjedelmes éremanyaggal kapcsolatban. A mű bevezető része közli, hogy minden Dáciában vert pénz feldolgozásra kerül a római kort megelőző időből és valamennyit osztályozza tipológiai és kronológiai szempontból. A Kosonaranyaktól eltekintve mind ezüstveretről van szó, amelyek görög mintaképek utánzásával készültek. A tipológiai osztályozásnál azt a helyes elvet alkalmazza, hogy az egyes típusokat a legfontosabb lelőhelyhez köti, illetve arról nevezi el és ehhez kapcsolja a hasonló típusú kisebb leleteket, valamint a szórvány anyagot. Az így önként adódó tipológiai rendszer mellett fogasabb kérdés a kronológiai beosztás módja. Három főbb korszakot különböztet meg. I. A kezdet, amikor részint II. Fülöp makedón tetradrachmái, majd ezeknek Nagy Sándor idejében készült postumus veretei és végül II. Fülöp pénztípusának az első utánzatai forogtak (300-250 i. e.). Itt megemlíti azt a vitatható feltevést is, hogy a postumus veretekhez esetleg ezek a korai utánzatok szolgálhattak mintaképül. II. Az első fázis (3. sz. közepe - 2. sz. közepe közötti idő). Ez időben a görög-makedon típust követő gazdag helyi pénzverés folyt és készültek az egyes vidékekre jellemző típusok. Főként Erdély északnyugati része, Bánát, Moldva és Oltenia területe jön számításba, mint ahol pénzverés folyt. Végül III. A második és egyben utolsó fázis (2. sz. közepe — 1. sz. első három évtizede). Ekkor az utánzatok száma gyarapodott, új verdék keletkeztek, mert a jellemző terület most a Kárpátok és a Duna közötti vidék, valamint Erdélyben a Maros völgye lett. Az 1. sz. közepe táján, Burebista dák király kora előtt megszűnt a görög-makedon típusú pénzek verése és Burebista idejében következtek a római köztársasági dénárok utánzatai. Végül megjelentek a Koson-aranyak is. Ε feltételezett időrendi beosztást bizonyára a szerző sem tekinti végleg lezártnak. Valószínű, hogy még sok vitát és hozzászólást fog ez kiváltani esetleges újabb leletek felbukkanása esetében vagy más elgondolások következtében. A munka rendkívül értékes része a tipológiai rendszerezés módja. A vázolt időrendbe illesztve veszi sorra az egyes típusokat és minden változatot, közli velük kapcsolatban a szükséges adatokat (súly, lelőhely, irodalom, veretállás stb.). Az egyes típusokkal kapcsolatban kisebb-nagyobb összefoglalások közük a megfigyeléseket és megállapításokat. így az egész katalógus-rész pontos, világos és áttekinthető összefoglalást nyújt az egész ismert éremanyagról. A katalógus leírásait 80 képes táblán gazdag illusztráló anyag kíséri. A katalógus-részt kiértékelő tanulmány követi. Ebben a szerző megállapítja, hogy a helyi utánzatok verésénél a legfontosabb mintaképek elsősorban II. Fülöp makedón tetradrachmái, majd Nagy Sándor és III. Fülöp makedón királyok ezüstpénzei, továbbá Larissa, Amphipoüs, Audoleon, Päonia, valamint Makedonia Prima tartomány pénzei, valamint a köztársasági római dénárok. Részletesen foglalkozik a pénzláb és súly kérdésével, valamint - főként a Moldva területén előkerült -pénzeken található ellenjegyekkel és bevágásokkal. Utóbbiakról az a véleménye, hogy az enyhébb bevágás a valódiság próbája, az erősebb bevágás a fém vizsgálata. Tagadja a régi felfogást, amelyik kultikus okokkal magyarázta e bevágásokat.