Századok – 1977
Folyóiratszemle - Narocsnyickij; A. L.: Az 1875–1878-as balkáni válság és a nagyhatalmak 1088/V
1088 FOLYÓIRATSZEMLE és a nemesi-burzsoá liberalizmus monarchista alapon való együttműködését, másik erőként a munkásság és parasztság monarchia ellenes, köztársaságra törekvő forradalmi harcát említi. Megállapítása szerint a kormánypolitika 1861-ben is, és azt követően mindvégig kénytelen volt számolni a tömegek hangulatával. Az 1861-es reform kihirdetésekor és aztán még évekig rendőri sőt katonai óvintézkedéseket tettek, félve a parasztság fellépésétől. Ründzjunszkij szerint a cári kormányzat tudatában volt a társadalom alsó rétegei részéről jelentkezhető veszéllyel. A történetírás azonban eddig még nem tárta fel kellő alapossággal, milyen szerepet játszott mindez a kormánypolitika alakulásában, a rendeletek indoklásában, időzítésében. Szerzőnk véleménye szerint a cárizmus kon 'lyabbnak tartotta a társadalom alsó rétegeinek elégedetlenségét, mint ahogy az a szakirodalomban ti röződik, s az komolyabb is volt. A parasztság osztály harcáról az az értékelés vált általánossá, hogy egyre erőtlt bbé vált, háttérbe szorult más forradalmi mozgalmakhoz képest. Ründzjunszkij úgy véli, nincs poi s és teljes képe a kutatásnak a parasztságról. Fellépéseit, megmozdulásait regisztrálják, gazdaság5 ársadalmi viszonyait, politikai helyzetét elemzik, értékelik, de az ideológiájáról kialakított kéj »yoldalú, felületes. Egy 1847-es folyamodványt idéz, amelyben a parasztok azt remélik, hogy a ' fellép a földbirtokosok ellen és a földkérdést az ő érdekeiknek megfelelően oldja meg. Megítélés zerint itt sem egyszerűen a jó cárba vetett hitről van szó. Mert élhetett a jóságos uralkodóba vete hit, de a folyamodvány a konkrét cárral és politikájával szemben fogalmazta meg a parasztok elégedetlenségét. Ezért volt óvatos a kormányzat a cár-illúzió politikai tőkeként való kamatoztatásában. A parasztok ugyanis földbirtokos nemesek és hivatalnokok nélkül képzelték el a jó cárt, ami utópia volt, de tükrözte a rendszerrel szembeni elégedetlenségüket. A század végére egyre mélyült a szakadék az idealizált uralkodó és a valóságos II. Miklós között. Mind elkeseredettebb lett a paraszti elégedetlenség. Ezt a potenciális erőt ismerte fel Lenin és állította a munkásosztály szövetségi politikájának középpontjába. Oroszország 20. századi forradalmai bebizonyították: nem alaptalanul. A cikk befejező része az ún. Vitte korszak értékelésével foglalkozik. A szűkebben vett századforduló kapitalizálódásának gazdag, de tendenciózus külföldi irodalma van. Idealizálják Vitte gazdaságpolitikáját, amely felzárkóztathatta Oroszországot a fejlett kapitalista országok mögé. Szerzőnk szerint ezek az értékelések figyelmen kívül hagyják: milyen áron biztosította Vitte politikája az ipar és kereskedelem viszonylag gyors fejlődését. Általában a mezőgazdaság, különösen a parasztság gazdasági helyzete sínylette azt meg. Az orosz nemzetgazdaság erősítését tűzte ki célul, de az agrárválság krónikussávált, a külföldi tőke meghatározó szerepet játszott. 1890-ben 186 millió rubel külföldi tőke áramlott be az országba, 1900-ban már 762 millió. Az orosz gazdaság eltorzultan fejlődött. A cári birodalom ugyan nem vált félgyarmattá, de erőteljesen eladósodott, s a függőségtől is megmentette Lenin Októbere. (Isztorija SzSzSzR 1977. 2 sz. 34-52) M. A. L. Narocsnyickij: Az 1875-1878-as balkáni válság és a nagyhatalmak A szerző a kérdés rendkívül gazdag irodalmának szintézisére tesz kísérletet. Elöljáróban áttekinti a historiográfia főbb állomásait. Az első időkben sok tudománytalan állítás épült be az egykorú publicisztikából a történeti munkákba. Ezek szerint a balkáni népek fellépését orosz ügynökök mesterkedése váltotta ki, az orosz külpolitika évszázados célja volt Konstantinápoly elfoglalása, az angol és az osztrák-magyar politika védte Törökország integritását, stb. A későbbi időszak polgári történetírása egyoldalúan, csak diplomáciatörténeti aspektusból tárgyalta az eseményeket. Nem vizsgálta a balkáni népek nemzeti felszabadító mozgalmait, nem tárta fel a nagyhatalmak fellépésének osztály-politikai mozgatóit. Napjainkban természetesen a polgári kutatók is a mélyebb tudományosság igényével dolgozzák fel az 1870-es évtized nemzetközi kapcsolatainak történetét. Az objektív tudományos feltárás azonban a marxista történettudomány érdeme. A jugoszláv történészek például a bosznia-hercegovinai felkelés belső okait dokumentálták, megcáfolva a szerb polgári szerzők« téves értékeléseit. A marxista bolgár tudomány az angol „Kék könyvek" adatai ellenében bizonyította: a
