Századok – 1976
Tanulmányok - Gergely Jenő: A keresztényszocialisták politikai szerepe az ellenforradalom első éveiben (1919–1923) 225/II
254 GERGELY J EU б d almi-gazdasági programja a feudális maradványok, elsősorban a nagybirtokrendszer és az ennek megfelelő politikai struktúra konzerválása volt. Ezért nem is lehetett egységes politikai program, mert eltérő hatalmi törekvéseket jelentett. A „szabadkirályválasztó" program mögött is hasonlóan heterogén hatalmi törekvések és társadalmi erők álltak: a fajvédők, Gömbösék, a különféle kisgazda-gazdagparaszti irányzatok, a hadsereg egy része, a nem-katolikus konzervatív-nacionalista hagyományokkal rendelkező kispolgári és középrétegek. Végső soron azonban a Horthy—Gömbös-féle katonatiszti vonal hatalmi törekvéseit fogalmazta meg és védelmezte, az uralkodó osztály előző csoportjának hatalmi törekvéseivel szemben is. Ha a restauráció mikéntjének pártokon belüli irányvonalait keressük, kitűnik, hogy a Kisgazdapárt többségében a szabadkirály választó politika híve volt, a KNEP-en belül a legitimisták voltak többségben, míg a disszidensek és más közbülső erők a „királykérdés kikapcsolása", £tZclZ 8b status quo fenntartása mellett voltak. A volt fővezérség köreiből származó (tehát a ,,szabadkirály-választó" horthysták által készített) összefoglaló szerint ők már 1921 elején reálisnak látták egy Kisgazdapártra támaszkodó szabadkirály választó kormánytöbbség létrehozását, amelyben a Kisgazdapárt mellett a disszidens grófi csoport és Rassayék vettek volna részt a KNEP-ből. Míg ez a számítgatás (V. tábla) a kormánypártiság—ellenzékiség alapján történt (egyenlőség-jelet téve a kormánypárti—szabadkirályválasztó, ellenzéki—legitimista közé), addig a következő kimutatás (VI. tábla) kimondottan a „királykérdés", tehát a Habsburgrestauráció hívei és ellenzői szempontjából mérlegelte a parlamenti erőviszonyokat. Ha eszerint vizsgáljuk a nagy pártok belső szerkezetét, kitűnik, hogy a KNEP többsége, 51 képviselő legitimista, 12 bizonytalan, míg a Rassay-csoport (9 képviselő) szabadkirályválasztó. Ha a KNEP alakulása óta távozott csoportokat is számítjuk, Friedrichék a legitimistákhoz, a disszidensek a „közömbösökhöz" sorolhatók. A KNEP tehát a királykérdés tekintetében amorf alakulat volt, annak ellenére, hogy jellegében inkább legitimista. A Kisgazdapárt e tekintetben egységesebbnek tűnik, amennyiben a 95 képviselő közül húszegynéhány „bizonytalan", míg a többiek, Nagyatódi Szabó és hívei, egyértelműen ellenségei a Habsburg-restaurációnak. A katonai vonal ekkori kalkulációiban még nem differenciált az ún. „keresztényszocialista csoport" (vagy máshol Haller-csoport) tekintetében. 1921 elején még nyilván nem volt szemmel látható különbség a Haller körül tömörülő „szélsőséges" keresztényszocialisták és a Huszár—Ernszt—Vass vezette volt néppárti keresztény-szociálisok között a legitimizmus tekintetében. A differenciákat köztük a puccsok váltják majd ki. 1921 húsvétkor megtörtént IV. Károly első hatalomátvételi kísérlete, amelynek következménye a belpolitikai válság tetőzése volt. A legitimisták mellett exponált Teleki távozott, és április 14-én gróf Bethlen István alakított kormányt. Az új kabinet összetétele jelezte azokat a változásokat, amelyek Bethlen hatalomra jutásával felgyorsultak. A kormányban helyet kapott három arisztokrata, a KNEP-tárcák száma eggyel csökkent, most Bleyernek kellett megválni a bársonyszéktől. A keresztényszocialisták végvárait védő Benárdot Bernolák Nándor váltotta fel.12 9 A nem-129 OL. Filmtár. Mt. jkv. 963. d. 1921. ápr. 14-i jkv. 1921-ben nemcsak a királypuccs, hanem a nyugat-magyarországi kérdés is bonyolította a keresztény-szocialisták helyzetét. Kánya Kálmán követ 1921. január 4-én informálta a kormányt a nyugat-magyarországi ügyek alakulásáról, köztük a magyar kormány és az osztrák keresztényszocialis-
