Századok – 1975

Krónika - Beszámoló a Károlyi Mihály születésének 100. évfordulója alkalmából rendezett tudományos ülésszakról (Pók Attila) 493/II

496 KKONIKA s a politikai vagy társadalmi kérdések egyik területén jóval előbb, mint a másikon, fokozatosan alakult egy nagy formátumú egyéniség és program. A kezdet talán akkor volt, amikor huszonévesen először kezébe vette — amint ezt ő maga írja 1923-ban — Marx Kapitalját; amikor Károlyi Sándorral együtt lassan, pontról-pontra menve, kritikával olvasták el az első kötetet. De akkor is, amikor az ellenzék soraiban indul — még jellegzetesen főúri — politikai pályáján, és megismerkedik a Tisza István-i politikai rezsim romlottságával, de ezen keresztül nemcsak az Ausztriával fennálló kapcsolat ellentmondásait, de a közjogi szemléletből lassan kibontakozva az önálló és demokratikus Magyarország hiányát is felismeri. „Minél jobban megismerte a rendszert, amelynek mint az OMGE elnöke valóban támasza volt — írta ezekről az évekről —, annál határozottabbá vált felismerése, hogy ez a rendszer rosszul van megalapozva ós ezer veszélyt hozhat a magyar népre. A háború küszöbén Károlyi Mihály már olyan messzire jutott fejlődésében, mint kevesen a kor Magyarországának politikai porondján. Felemásan, ellentmondásosan, a hagyományos függetlenségi ellenzék érv-rendszerétől is áthatva, de már erősen közelített a befejezetlen polgári forradalom — különböző és átfogó reformok útján elképzelt — befejezése szükségességének felismeréséhez. Idézte az előadó Károlyi Mihály 1914. június 13-i ceglédi képviselői programbeszédét, amelyben a következő jelszót hirdette meg: „Jogot a népnek ! Földet a népnek ! Kenyeret a népnek !" Ez a hármas jelszó akkor ós a következő fél évtizedben egyre gazdagodó tartalommal a polgári demokratikus átalakulás befejezésének formálódó programjává vált, hogy a következő fél évszázadban a forradalom továbbfejlesztésének, a szocialista forradalomnak, a szocializmusnak hitvallásává gazdagodjék, — mondotta Berend T. Iván, majd elemezte ezeknek az általános követeléseknek 1914 — 1918 között egyenes vonalú fejlődést mutató konkrét formáit. 1914-ben a jog követelése az általános, egyenlő és titkos választó jog bevezetése melletti állásfoglalást — 1919 tavaszán azonban már a proletariátus hatalmának elismerését jelentette. A föld követelése 1914 nyarán még mérsékelt telepítési elgondolás volt, 1917 novemberében viszont már így ír Károlyi: „A földet visszaadjuk azoknak, akik megművelik." Később már a földkérdés szocialista megoldását tanulmányozta a Szovjetunióban és 1943-ra eljutott a szövetkezeti elv elfogadásához. A kenyér követelése 1914-ben munkaalkalmak, illetve az ennek előfeltételét jelentő önálló vámterületre alapozott iparfejlesztés követelését jelentette. 1918-ban már arról beszélt Károlyi, hogy ,,. . .a régi formájában a kapitalisztikus rendszer fent nem tartható", 1919-et követően pedig eljutott a magántulajdon elvének teljes tagadásáig, a szocializmusig. Károlyi Mihály felismeréseiben jelentős szerepet játszott egyidejűleg kibontakozó igaz internacionalizmusa: „Ő azzal indult, ameddig a nemzetiségi kórdósben Kossuth legtovább jutott, a Dunai Konföderáció eszményével és a szocialista internacionalizmus és összefogás vált vezérelvévé" — mondotta az előadó. Befejezésül újra párhuzamot vont a XIX. század második negyede és a századelő reformnemzedéke között. Károlyi és Ady, Bartók és Achim, Szabó Ervin és Lukács György ugyanazt a történelmi munkát vállalták magukra, és végezték is el, mint nem egészen egy évszázaddal korábban Széchenyi és Kölcsey, Eötvös és Kossuth, Petőfi és Táncsics. Életműveikre, felismeréseikre nem várt a meghaladás tragédiája. „Károlyi Mihályt hosszú életpályáján sem lehetett meghaladni, mert ő magát tudta meghaladni ós megújítani, a századelő magyarországi ellentmondásainak felismerésétől a jövő Magyarországa, a szocializmus felismeréséig, vállalasáig" — zárta előadását Berend T. Iván. A következő előadó Hajdú Tibor, a történettudományok doktora, a Történettudományi Intézet főmunkatársa volt, aki „Károlyi Mihály a polgári demokratikus jorradalomban" címmel tartott referátumot. A referátum tulajdonképpeni témája Károlyi külpolitikai tevékenysége volt az őszirózsás forradalom idején. A téma ilyen megközelítését az előadó avval indokolta, hogy Károlyi maga is a független külpolitika megteremtését és irányítását tartotta legfőbb feladatának e nagyszerű, de a nemzeti létet érintő súlyos kérdésekkel terhes hónapokban. Károlyi „ahhoz a jólinformált szűk körhöz tartozott, amely Bosznia 1908. évi okkupációja óta tudta, hogy Németország és az Osztrák-Magyar Monarchia vezetői európai háborút készítenek elő. Ezért politikai érdeklődésében és tevékenységében mindinkább előtérbe került a külpolitika, a békéért vívott harc, a háború kitörése után pedig a mielőbbi békekötés elősegítése. Béketörekvései 1916 végéig nem voltak önállóak, egyrészt mert Ferenc József életében önálló külpolitikai kezdeményezés elképzelhetetlen volt, másrészt meg volt kötve a keze, amíg 1916 nyarán saját pártját meg nem alakította. 1917 elején az összeroppanás előtt álló Monarchia krízise bátortalan béke-tapogatózásokra késztette az új királyt és tanács-