Századok – 1974
Tanulmányok - Korom Mihály: Horthy kísérlete a háborúból való kiválásra és a szövetséges nagyhatalmak politikája (1944 október) - I. rész 836/IV
838 KOROM MIHÁLY nem volt elég erős. Arra sem volt még elég szervezett a „másik Magyarország", hogy akcióival döntő cselekvésre késztesse az uralkodó körök egy részét a háborúból való kilépés érdekében. Ez azonban egyáltalán nem menti fel a horthysta vezetőket a felelősség alól, ellenkezőleg ! Miután a hatalom a kezükben volt, döntő mértékben az ő hibáikból, mulasztásaikból folyt tovább az esztelen háború Magyarország számára is, csak azzal a különbséggel, a korábbihoz képest, hogy most már hazánk területére tevődött át, és városaink s falvaink is áldozatául estek ennek a háborús politikának. A szovjet hadseregek 1944 szeptemberének első felében, át jutva a Keleti-és Déli-Kárpátok hágóin, valamint Dél-Erdély hegyes, dombos vidékein, szeptember harmadik harmadára hazánk délkeleti határaihoz értek. A 2. Ukrán Fronthoz tartozó 40. hadsereg és a 7. gárdahadsereg szeptember elején a Keleti-Kárpátok átjáróinak birtokbavételével a Székelyföldre lépett, s megkezdte felszabadítását. A 27. hadsereg és a 6. harckocsihadsereg — amely szeptember 12-től a megtisztelő „gárda" cím tulajdonosa — a Prahova és az Olt völgyében, Predeálnál és Vöröstoronynál kelt át a Déli-Kárpátokon, Brassó majd Nagyszeben birtokbavétele után szeptember közepére a Nagyenyed s a Torda körüli harcok színterére ért. Az 53. hadsereg pedig — a 18. harckocsihadtesttel az alárendeltségében — a Krajova, Petrozsény, Déva, ill. Krajova, Turnu-Severin, Lúgos vonalon tört át a Déli-Kárpátokon.7 Ez a hadsereg volt az, amely Managarov altábornagy vezetésével leghamarabb érte el hazánk határait és kezdte meg annak felszabadítását. Az 53. hadseregtől balra, a Bánáton vonult fel szeptember végén az 1944. szeptember 10-én a 3. Ukrán Front kötelékéből a 2. Ukrán Frontnak átadott 46. hadsereg.8 Hazánk felszabadulásának megindulásával két okból is szükséges kissé részletesebben foglalkoznunk. Először és főként azért, mert az a körülmény, hogy a szovjet csapatok most már a Nagyalföldön folytatták ellenállhatatlan előnyomulásukat — döntően befolyásolta Horthyékat arra az elhatározásra, hogy a Szovjetunióhoz is forduljanak fegyverszüneti egyezményért. Másodszor pedig azért is, mert a tudományos szakirodalomban is, a népszerűsítő munkákban pedig különösen — és ezek nyomán a közvéleményben is — igen eltérő vélemények, hiedelmek és álláspontok találhatók hazánk felszabadulásának megindulása idejét, helyét és az első felszabadult magyar községet illetően. Az első ok — a szovjet hadseregek kijutása a magyar Alföldre — döntő jelentőségét szeretnénk hangsúlyozni abban, hogy Horthy a Szovjetunióhoz is fordult fegyverszünetért. Románia augusztus végi kiugrása és az akkori országhatároknak szeptember elején a Székelyföldön történt átlépése, „még csak" azt váltotta ki, hogy Horthyék újra gyors kiugrási akciókba kezdtek a nyugati hatalmak irányába. Ez azonban még nem tette őket „éretté" a Szovjetunióval való tárgyalásra is. Ehhez szükséges volt a Vörös Hadseregnek a Tiszántúlon való megjelenése is. Az eddig vizsgált anyagok mellett két újabb, fontos dokumentum került elő, amelyek közelebb visznek bennünket a fenti kérdés alaposabb értékeléséhez. Az egyik, a volt Csanád vármegye elmenekült vezetőségének (a főispánnak, az alispánnak, a vármegyei főjegyzőnek és másodfőjegyzőnek, a vármegyei tiszti főügyésznek és főorvosnak és a főispáni titkárnak a jelenlétében, valamint a battonyai és az eleki járás főszolgabíráinak, a nagylaki szolgabírói 7 M. M. Minaszján : Oszvobozsgyényie narodov Jugo-Vosztocsnoj Evropü. Moszkva. 1967. Voen. Izd. 169, 172-174. 8 Uo. 175.
