Századok – 1974
Közlemények - Kovács József: Teleki Sándor visszaemlékezései az aradi vértanúk kivégzéséről 1176/V-VI
1178 KOVÁCS JÓZSEF Az aradi vértanúk (1849. október 5. és 6.) A szolidaritás, a történelem e nagy törvénye a hajtóereje minden odaadásnak, minden áldozatnak. Arra tanit bennünket, hogy másokért meghalni annyi, mint meghalni saját magunkért. Vonzóvá teszi a vértanúságot, bármily szörnyű legyen az. Pálmaágat nyújt minden mártírnak. Vigaszt minden áldozatnak, mert halálukat beolvasztja az emberiségbe, amely halhatatlan. (A. Esquiros — A szabadság mártírjai)1 I. Mi, a nagy magyar haza névtelen katonái üldözöttek vagyunk, Európa országainak hős számkivetettjei között élünk, kik szüntelenül róják a száműzetés útjait. Az elhagyott otthon fájdalma, az elveszett család emléke, a honvágy, mely nyomasztja a lelket és olyan sápadtra festi a homlokot, a közös bajok, a közös fájdalom kovácsolt össze mindannyiunkat egy nagy családdá, komoly, szigorú, odaadó családdá. Az emberek testvérisége, a népek szolidaritása, eddig csak eszmék voltak, most tényékké váltak. Midőn a hatalom vesztükbe rohanó vak birtokosai egymás ellen fordították a népeket, mégis közelebb hozták őket egymáshoz: ugyanabban a megpróbáltatásban és reménységben egyesítették őket. Mi, a teljes jog képviselői, a jövő építői, bátran dolgozunk, mert együtt dolgozunk északiak és déliek, és állhatatosan ugyanarra a célra szegezzük tekintetünket. Mindegyikünk mindig készen áll tehát arra, hogy erejéhez mérten a közös ügy javára munkálkodjék; ezt a nézetet vallva írjuk most ezeket a lapokat, melyek bármily keveset is érjenek, emlékeztetőül szolgálnak majd a történelemnek. Keserű és fájdalmas örömmel írunk, mert amikor felidézzük a Habsburgok legutóbbi bűntényét és megremegünk a hóhérok és bitófák emlékére, az előttünk sugárzó és fényesen megjelenő hírneves áldozatok lelkesedéssel töltenek el bennünket, s fejet hajtunk az utolsó magyar hősköltemény eme óriásainak büszke bátorsága, hősiessége és nagysága előtt. Nem hiába küzdöttek a Damjanichok, Aulichok, Nagy-Sándorok és még annyi társuk ! Nem hiába nyugosznak az aradi erőd füve alatt ! Nem, haláluk nem volt meddő; mióta a 13 magyar tábornok elesett, Arad nem temető, a fellegvár nem fellegvár többé, a Maros folyó és a völgye fölé emelkedő hegy nem olyan már, mint más közönséges hegyek — hanem kálvária ! Mióta itt nyugszanak dicsőségükbe bebalzsamozottan e hősi halottak, a népek e tündöklő magaslat felé fordítják reményteli tekintetüket, mert tudják, hogy amint a kereszténység a keresztáldozatból született meg a rabszolganépek felszabadítására, úgy fog megszületni az akasztófák erdejéből a Köztársaság a proletár népek felszabadulására. Ezentúl ez az erőd tisztelettel övezett sír, e köveknek hangjuk 1 Alphonse Esquiros francia író, liberális képviselő. Histoire des Martyrs de la liberté c. műve adja az emlékirat mottóját. A szabadság magyar vértanúinak méltatása e mű második részében került volna sorra, ez a rész azonban Louis Bonaparte államcsínye miatt már nem jelenhetett meg. Az írót az államcsíny után demokratikus elveiért száműzték Franciaországból. Később a III. köztársaság megteremtésében is fontos szerepet játszott. — (Le Petit Larousse, 1946. 1366.)
