Századok – 1972
A történelemoktatás kérdései - Gaál György: A magyar történelem tanítása Jugoszláviában 146/I
148 GAÁX. GYÖRGY A „boszniai egyház" című fejezetben meg van említve, hogy a magyar királyok „keresztes hadjáratokat" vezettek az eretnekek megsemmisítése végett. Ideiglenesen sikerült is nekik Bosznia egyes részeit megszállni.5 „A bosnyák állam felemelkedése" című tanítási egység egyik alcíme: „Harc a magyarok ellen" a következő információkat nyújtja a diákoknak: „A magyar király а ХШ. század közepéig néhány hadjáratot indított Bosznia ellen. Hadseregei »vérrel és vassal« pusztították el e földet, de mégsem értek el tartós eredményeket. Egyes bánok elismerték a magyar király fennhatóságát, ós ígérgették, hogy áttérnek a katolikus hitre, de minden a régi szerint maradt. A magyar fennhatóság Bosznia felett még a XIII. század végéig sem tartott."6 I. Tvrtko uralkodásával kapcsolatban megemlíti a tankönyv, hogy I. Lajos király halála után (1382) Boszniához került „a néhai Horvátország legnagyobb része" valamint Kotor városa is, amely valaha a magyarok fennhatóságát ismerte el.7 „Horvátország a magyar állam keretei közt" e tankönyv önálló három és fél oldalas fejezete, amely a XII. századtól a XV. század végéig tárgyalja ezt a kérdést, elsősorban horvát szemszögből értékelve azt. A diákok megismerkednek a horvát nemesség helyzetével, az államberendezéssel, a tatárjárással, a főnemesség előretörésével (Subióok), az Anjou dinasztia hatalomra jutásával, Róbert Károly és I. Lajos törekvéseivel a központi hatalom megerősítésére, a Ciliéi család feltörésével, valamint Velence harcával a dalmát tengerparti városok megszerzéséért, ami 1420-ban Velence győzelmével végződött.8 A szerb—magyar kapcsolatokra utal a tankönyv Steván Lazarevic despotával kapcsolatban, amikor megemlíti, hogy e szerb uralkodó az amgorai ütközetből visszatérve, ,,a magyar királyhoz közeledett, akitől a macsói bánságot és Belgrádot kapta, ahová székhelyét is áthelyezte".9 Djurád Brankovic despotáról a tankönyv megjegyzi, hogy egyaránt elismerte a török szultán ós a magyar király fennhatóságát. „Nehéz helyzetben volt, mert e két uralkodó majdnem állandóan harcban volt egymással. Csapataik átvonultak Szerbia területén, pusztítva és fosztogatva azt. Ezenkívül Djurad kénytelen volt visszaadni a magyar királynak Belgrádot és Macsót." Azután, hogy Szerbia 1439. évi bukásáról ír a tankönyv, a szövegben az alábbi sorokkal találkozunk: „A szultán ugyanis, ideiglenes vereséget szenvedve a magyaroktól, megengedte Djurád despotának 1444-ben, hogy Szerbiát felújítsa és hogy visszatérjen Szendrő várába, de mindez csak ideiglenes volt." Említés történik ezután még arról, hogy Djurád halála után örökösei marakodtak akörül, hogy kinek az oldalára álljanak, így még jobban legyengültek, végül is a törökök 1459-ben leigázták őket. Djurád utódjai sok emberükkel együtt Dólmagyarországra menekültek, s innen folytatták az ellenállást a török hódítókkal szemben.10 Magyarország bukásával egy alcím foglalkozik. Tizennyolc sorból értesülnek a diákok, hogy Magyarország bomlófélben volt, a csatát Mohácsnál vívta meg a két hadsereg, a magyar hadseregben horvátok és szerbek is voltak, de a török ágyúk két óra leforgása alatt szótverték a magyar sereget, a király menekülést kísérelve meg, egy patakba fulladt, a törökök pedig elözönlötték és felperzselték az országot. A király halála után a horvát 5 Uo. 164. 1. «Uo. 175. 1. 7 Uo. 178. 1. 8 Uo. 183—186. 1. •Uo. 214. 1. 10 Uo. 215. 1.
