Századok – 1968

FOLYÓIRATSZEMLE - Külföldi folyóiratok - 1232

1224 FOLYÓIRATSZEMLE 1253 származását (szerémségiek, szlavóniaiak,, magyarországiak, osztrákok és igen kis számban bosnyákok), a kiviteli ós behozatali árukat, majd megállapítja, hogy a Törökországba (Szerbiába, Boszniába) irányuló kivitel értékét tekintve elmaradt a Törökországból való behozatal mögött. — DANILO KECIC: Kikinda kommunistái a bíróság előtt 1920-ban (120—156. 1.) kimutatja, hogy a kommunista és más forradalmi elemek üldöztetése és bebörtönzése a jobboldali szociáldemokraták kezdeményezésére törtónt. A vádlottak közvetlen kapcsolatban álltak a Magyar Tanácsköztársasággal, agitáltak a bolsevizmus és a Vörös Gárda érdekében, arra készültek, hogy a helyi hatalmat kézbevegyék. A letartóztatott csoport magatartása nem volt mindig következetes. Ez azonban Jugoszláviában, ahol a kommunista mozgalom ekkor tette meg első komolyabb lépéseit, nem meglepő jelenség. A hatalmi szervek mégis megfelelő információ nélkül maradtak, ami e csoport és a párt tevékenységének egészét illeti, s arra kényszerültek, hogy a bebörtönzötteket néhány hónapi vizsgálati fogság után szabadlábra helyezzék, s az eljárást ellenük megszüntessék. Különösen az ifjúsági mozgalom ért el ezt követően nagyobb eredményeket, a párt befolyásának növekedéséről ós életképességéről pedig az 1920 novemberi választások tanúskodnak, melyek során a munkásmozgalom ebben a városban nagy sikereket ért el. — в. INTERNATIONAL REVIEW OF SOCIAL HISTORY 1967. 2. szám. -HANS JOSEF STEINBERG: Forradalom és legalitás (177-189. 1.) Engelsnek egy 1895-ben Richard Fischerhez írott, eddig publikálatlan levelét, illetőleg Fischer válaszait teszi közzé. Fischer ekkor a német szociáldemokraták „Vorwärts" kiadójának vezetője volt, s a levélváltás az Osztályharcok Franciaországban újbóli kiadásával, pontosabban Engels új előszavával kapcsolatos. Fischer ui. Engels beküldött szövegének „enyhítését" kérte, mivel attól tartott, hogy Engels szavait a hatóságok „félremagyarázhatják" és egyértelmű forradalmi felkelési szándékot olvashatnak ki abból. Levelében arra is hivatkozik, hogy az ügyet megbeszélte Bebellel, Auerrel és Singerrel is. Engels válaszában csak részben volt hajlandó eleget tenni a megkeresésnek, s a német szoci áldemokrata vezetőknek szemére vetette, hogy túlságosan elkötelozik magukat a legalitásnak, és törtónetietlenül kizárnak m inden forradalmi, erőszakos lehetőséget. Engels hivatkozott arra is, hogy előszav át a többi országok (a franciákat, angolo kat, svájciakat, osztrákokat és olaszokat említi) szocialistái is olvassák majd, s már miattuk sem teheti meg, hogy a forradalmi lehetőségeket elhomályosítsa. Az elvi alapprobléma mellett a levélváltásból fény derül A konkrét módosításokra is. — PETER AMANN: A Huber-talány: forradalmár vagy rendőrspicli? (190—203. 1.) utal azokra a nevezetesebb esetekre, amikor vagy kiderült forradalmárokról, hogy a rendőrség szolgálatában álltak, vagy a bizonytalanságot nem sikerült eloszlatni. Ilyen Aloysius Huber esete is. Huber az 1830 — 1840-es évek francia forradalmi mozgalmának egyik legismertebb vezető alakja. 1813-ban született és a különféle források már fiatal korától lázadó természetéről tanúskodnak. 1836-ban az Emberi Jogok Társaságának tagjaként került bíróság elé. Itt forradalmi-köztársasági beszédet mondott el, a bíróság öt évi börtönre ítélte, de 1837-ben az országos amnesztia révén szabadult. 1838-ban egy „királygyilkossági" per során újra börtönbe került, ahonnan csak az 1848. évi februári forradalom győzelme után szabadult. 1838-ban Hubert-re életfogytiglani börtönbüntetést mértek, a börtönben bajtársaival elviselhetetlen körülmények közé jutott, egyik társa öngyilkos lett, egymásiknak pedig elméje borult el. A robusztus termetű Hubert tüdővészt kapott, s csak a börtönkórház men tette meg életét. Szabadulásakor semmi vagyona nem volt, csak az a 100 frank, amelyet minden politikai fogoly „rehabilitálásként" kapott. Nyomban a párizsi klubok egyik vezetőjévé lett, s ezután következett be a nevezetes május 15-iki akció, amikor Huber hirdette meg a felkelést — Blanqui és a többi forradalmár tanácsai ellenére. A felkelés elbukott, s a szocialista-forradalmárokat rendre letartóztatták. E lépés összefüggései bonyolódtak, amikor Monnier rendőrségi tiszt olyan archivális anyagokat tárt 1849-ben a nyilvánosság elé, amelyek Huber állítólagos leveleit tartalmazták, amelyeket a rendőrségnek címzett, s „ártatlanságáról" tanúskodtak. Amann a levelek megbízhatóságában kételkedik, és rávilágít arra a kiáltó ellentmondásra, hogy Huber miért vált volna besúgóvá, mikor élete ettől semmit sem javult. A különféle részletkörülményeket is „szembesíti egymással" a szerző, s mindezek alapján a rendőrügynök vádat valószínűtlennek minősíti. — BRIAN HARRISON: AZ ivás és antialkoholizmus Angliában 1815—1872 között. Kritikai bibliográfia (204—276. 1.), a hallatlanul nagy forrásanyagra épített tanulmány az egész problematikát felöleli; megemlékezik a parlamenti anyagokról, a politikai pártvezérek, pártok kiad-