Századok – 1965
Vita - Vörös Károly: Néhány szó a történeti muzeológiáról 885
908 MIROSLAV KROPILÄK A Szovjetuniónak a Szlovák Nemzeti Felkelés és az egész csehszlovák nemzeti felszabadító mozgalom részére a második világháború idején adott segítsége nagy volt, ez azonban nemcsak a közvetlen anyagi-műszaki segítségben, mint pl. a felkelésnek juttatott fegyverszállítmányokban és a Kárpátokban, a duklai hadműveletekben mutatkozott meg, hanem más tényezőkben is. Mert a Szovjetunió segítségének mértékét a szlovákiai felkelés számára nem lehet csupán a szállított fegyverek tonnáival és a felkelésben résztvevő szovjet személyek számával meghatározni, hanem azzal, hogy a Szovjetuniónak a csehszlovák fegyveres harc számára nyújtott fősegítsége a szovjet hadsereg előnyomulásában, a keleti arcvonalnak Csehszlovákia területéhez való közeledésében rejlett. Nagy megerősítést nyújtott már maga az a gondolat, hogy a harcoló szlovák néptől nem messze olyan óriási erő létezik, amely felmorzsolja a fasizmust, felszabadítja a nemzeteket és utat nyit számukra az új életbe. ,,A szovjet partizánok katonai és harci segítsége természetesen hozzájárult azoknak a feladatoknak a megoldásához, amelyeket a második világháború tűzött a népi tömegek elé. Ennek a logikus gondolatnak a kimondásával semmiképpen sem gyöngítjük azt a tényt, hogy a csehszlovákiai nemzeti és demokratikus forradalom győzelme elsősorban a belső fejlődés eredménye. A nemzeti felszabadító mozgalomnak a Szovjetunió részéről nyújtott segítség és végül Csehszlovákiának a szovjet hadsereg által történt felszabadítása voltak azok a külső tényezők, amelyek lehetővé tették a belső haladó erők teljes kibontakozását és a népi demokratikus állam megalakítását" — foglalja össze J. Hrozienöik szlovák történetíró a szovjet segítségnek és az új Csehszlovákia belső fejlődésének kapcsolatáról felvetett kérdést.21 A Szlovák Nemzeti Felkeléssel kapcsolatban a történelmi igazság alaposabb megvilágításához figyelemre méltó módon járul hozzá ennek a nagy fasisztaellenes tettnek a nemzetközi összefüggésekben való elhelyezése, az európai fasisztaellenes ellenállás más megnyilvánulásaival való összehasonlítása. A Szlovák Nemzeti Felkelés lett az első nagy hazai esemény, amely Münchent és következményeit nemzetközi értelemben is, eszmei-politikai értelemben is megsemmisítette. Mert München öröksége volt a csehszlovákiai felszabadítási harc aktivizálásának legnagyobb akadálya. Érdekes a Szlovák Nemzeti Felkelésnek más felkelésekkel, pl. a varsói felkeléssel való egybevetése. Ez utóbbi csaknem egyidejűleg játszódott le. A szlovák és a varsói felkelés közös vonása volt a fasizmus elleni gyűlölet és a nép hősiessége a nácik elleni harcban. A varsói felkelés azonban, J. Kirchmayer lengyel történész szavai szerint, katonai és politikai tévedés volt, nagy életáldozatot követelt és nem járult hozzá a Visztula-menti német védelmi vonal megtöréséhez. — A csehszlovák történészek eredményesen kísérelték meg továbbá azt, hogy a fasiszta táborból való kiszabadulás irányzataival kapcsolatban megragadják a romániai, bulgáriai és magyarországi események lényegét és megállapítsák, milyen hatásuk volt ezeknek az eseményeknek Szlovákiára. Tágabb szemszögből ítélve „ki lehet emelni, hogy a Szlovák Nemzeti Felkelés az európai náciellenes harc keretén belül azokhoz az eseményekhez tartozik, amelyekben a harcos nemzeti és osztályöntudat, valamint a felszabadítók segítségének izgatott várása és őszinte értékelése közötti összhang ölt 21 M. Kropilák: Slovenské národné povstanie — vyznamná revolucná udalost' naëich dejin (A SzNF — történelmünk jelentős forradalmi eseménve). Bratislava. 1964. 27. 1.