Századok – 1963

Történeti irodalom - Tanulmányok Budapest múltjából XI–XIV (Ism. Surányi Bálint) 699

TÖRTÉNETI IRODALOM 705 sel, ahol ezt a szerepet sokkal szélesebb keretek között a textilipar töltötte be. A hazai tőkés fejlődésben fontos funkciót betöltő másik iparág, a hajóépítés tárgyköréből Szekeres József közölte tanulmányának első részót, amely az újpesti hajógyártás történetét kíséri végig 1863 és 1911 között (XIV. köt.), a korábbi óbudai hajóépítést e tanulmány éppen csak hogy érinti. A XX. századi ipartörténettel két általános témát választó munka foglalkozik. Sipos Aladár Budapest gyáripara 1919 és 1933 közötti időszakát tekintette át (XIII. köt.), Berend Iván és Bánki György pedig egy igen fontos, a kutatók által elhanyagolt problematika: a Budapest környéki ipari övezet kialakulásának és fejlődésének vázlatát írták meg a kezdetektől 1940-ig. Ez utóbbi tanulmányból szerves folyamatként láthatjuk a XIX. század végétől az elővárosok gyors fejlődésót és átstrukturálódását. Itt kapcsolódik a gazdaságtörténeti tematikához néhány olyan tanulmány, amely az elővárosok XIX. századi fejlődésével, a kapitalizmus kibontakozását megelőző helyzetével foglalkozik. Kubinyi András két Csepelről szóló cikke —- az egyik a község népességével foglalkozik a XVIIÍ. században ós a XIX. század első felében (XIII. köt.), a másik az 1838-as árvíz utáni áttelepítéssel (XIV. köt.) — pusztán egy jobbágyfalu fejlődésének kópét rajzolja meg, ahol csak a tárgyalt időszak végén jelentkezett a pesti ipari fejlődós közvetett hatása a nagyarányú zselléresedés egyik okaként. A Kubinyi által megvizsgált másik, később iparilag jelentős előváros, Újpest (XI. köt.) viszont az 1830-as évektől a Károlyiak iparos ós kereskedőtelepeként már a polgári forradalmat közvetlenül megelőző időszakban számottevő fejlődóst ért el. Budapest egész környéke népességének fejlődésót és a főváros körüli lakosságnak a polgári forradalom alatti állásfoglalását, tevékenységét Lakatos Ernő tekintette át (XII. köt.)., A XJX—XX. századi társadalomtörténeti és politikai történeti tárgyú cikkek elégíthetik ki legkevésbé a tanulmánykötetek ezek iránt a kérdések iránt érdeklődő olvasóit. Egyrészt mennyiségileg kevesellhetjük az ilyen tárgyú tanulmányokat, másrészt témaválasztásuk is eléggé egysíkú, s látszik, hogy a kezdeményezés nem a szerkesztőségtől indult ki. Barla István tanulmánya az 1831-es pesti koleramozgalomról (XIV. köt.) ugyan szépen mutatja történettudományunk szemléleti és szakmai fejlődósét, ha összehasonlítjuk a Tanulmányok Budapest Múltjából felszabadulás előtti utolsó kötetében megjelent azonos tárgyú cikkel, amelyet röviden Barta is értékel, s így ez az ismétlés feltótlenül érdeme és nem hiányossága a szerkesztőség munkájának. Am az, hogy a XI. és XIV. kötet egyaránt közöl „Budapest felszabadítása" című munkát, s az utóbbi jegyzetei között az előbbi még csak meg sincs említve, az a téma fontosságának és a két cikk jellege közötti különbség elismerése mellett is felveti az új- és legújabbkori kutatógárda tervszerű összefogásának hiányát. Meglepő, hogy történelmünk nagy fordulópontjaival: az 1848— 49-es polgári forradalommal, a proletárdiktatúrával és a felszabadulással kizárólag a katonai problémák oldaláról foglalkozott e kötetekben egy-egy munka, s ezek közül is a Buda 1849-es ostromáról szóló cikk inkább csak forrásközlés. A munkásmozgalom történetével is csak a XI. kötetben foglalkozik két részlettanulfnány. Valójában e témakört illetően nem is a publikációk mennyisége a fő probléma, hanem az, hogy egyelőre nincsenek eléggé kidolgozva a modernkori várostörténet elvi, módszertani kérdései. Nyilvánvaló, hogy nem az a főváros történetével foglalkozók feladata, hogy országos kérdések összefüggésekből kiszakított darabjaként ugyanezeket a témákat írják meg földrajzilag leszűkítve. Az egyes országos problémák szempontjából Budapest tényleges szerepének és jelentőségének megítélése általában csak hosszú kutatómunka végén lehetséges. Ám véleményünk szerint pl. a politikai történet tekintetében érdekes és fontos volna a parlamenti párt-erőviszonyokat folyamatosan összevetni a városatyák testületének összetételével, s a kormánypolitika és a városházi politika azonos és eltérő vonásait feltárni. Legfőképpen azonban a társadalomtörténeti vizsgálatok hiányát tartjuk kifogásolhatónak. Bizonyára érdekes és hasznos lenne olyan rendszeres kutatás, amely az akkori főváros egyes kisebb zárt egységeit próbálná földrajzilag elkülöníteni, s vizsgálná ezek gazdasági, társadalmi, népesedési, politikai és kulturális arculatát, s ezen az alapon elemezné a választások eredményeit, a munkásmozgalom fejlődését, vagy akár — hogy távoleső példát említsünk — a közlekedési-, közmű- és üzlethálózat kiépülését. S mindez természetesen nemcsak a kapitalizmus időszakát illetően lenne fontos, hanem a felszabadulás utáni átalakulás tekintetében is. Talán a témaválasztás szempontjából ilyen irányban való kísérletezés kezdeti lépéseként értékelhetjük Lörincz Zsuzsa : Adatok a katolikus egyház társadalomszervező tevékenységéhez Budapesten (1919—1944) c. cikkének közlését a legutóbbi kötetben. Végül szólnunk kell arról, hogy a kiadvány számos kultúrtörténeti tanulmányt is tartalmaz, elsősorban a könyvtár- és múzeumtörténet, művészettörténet, színháztörténet, vagy olyan, a kultúrtörténet körébe vágó ipartörténeti stúdium, mint a cukrászat története