Századok – 1953
Tanulmányok - Grosfeld; L.: Az amerikai-angol imperializmus lengyelellenes politikája 1918–1939 312
318 LEON GROSFELl) A Harriman-Giesche-féle tranzakció hátteréről és politikai értelméről azok a titkos, nem közlésre szánt és nemrég általunk közzétett okmányok beszélnek, amelyek Giesche és a lengyel minisztériumok levéltáraiból származnak. Egyértelmű tanúbizonyságuk felment itt az alól a kötelezettség alól, hogy bővebben kommentáljuk. Ezek szerint az okmányok szerint a szerződés megkötésekor Giesche fő célja az volt, hogy »megtartsa és biztosítsa a lengyelországi üzemek további kedvező menetét amerikai lobogó alatt«. A szerződés »Giesche szempontjából és össznémet szempontból egyaránt teljesen méltányosnak és egészségesnek bizonyult« — mondja egy másik okmány. Arról, hogy a német tőkések véleményének megvolt a kellő alapja,aSACO legismertebb amerikai képviselőinek a kijelentései tanúskodnak. Egyikük, a hirhedt G. S. Bocks, a »lengyel« Giesche vezérigazgatója, így adta vissza a SACO másik vezetőjének, Kelleynek az álláspontját : »Az amerikaiak elvileg a megértés szellemében ahhoz tartják magukat, hogy a németek lengyelországi pozícióit a lehetőség szerint megvédjék. . .«, amit a »német« Giesche a német birodalmi gazdaságügyi miniszterhez írt levelében épp oly tömören mint sokatmondóan így nyugtáz : »az amerikaiak lojalitásáért a német kérdésben kezességet vállalunk«. Az amerikai-német együttműködés értelme és célja egyaránt egyértelmű megvilágítást kap az említett okmányokban. »A „lengyel" Gieschéből a hasznot úgy vonják ki, hogy a lehető legnagyobb nyereséget és összegeket Lengyelországból nyerjék. . .« Amikor a válság következtében elesett az a lehetőség, hogy a tőkét osztalék formájában vonják ki Lengyelországból, megmaradt az a lehetőség, hogy az adósságok törlesztésének az ürügyével vonják ki a kamatokat és az amortizációs összegeket, IJzen az úton hét év alatt közel 15 millió dollárt vittek ki Lengyelországból, azonkívül pedig 1932-ben visszaszorították a cink bányászását és termelését a külföld számára, még hozzá a már válságba eső 1930-as évhez viszonyítva több százalékkal. Ez természetesen együttjárt a tömeges munkáselbocsátásokkal. Harriman befészkelődése Felső-Sziléziába dióhéjban megmutatja az idegen tőke lengyelországi működésének kizsákmányoló módszereit, különösen azokat, amelyeket egyébként már megérkezése előtt is kipróbáltak, de az amerikaiak példájára jelentősen továbbfejlesztettek és brutálisabbá tettek. Abból álltak ezek, hogy szétrombolták Lengyelország gazdasági életét, tönkretették az ipart, nyílt és álcázott módon rab.oltak és csaltak, kivonták a profitot külföldre, nagy méretekben szabotálták az adókötelezettséget, fokozták a munkásosztály kizsákmányolását , különösen a gyilkos tőkés racionalizáció segítségével, meghosszabbították a munkanapot, ünnepnapokon is dolgoztattak, növelték a munkanélküliséget, a lengyel munkást úgy kezelték, mint igavonó állatot. Azt is hangsúlyozni kell itt, hogy ugyanaz a Harriman, manapság már világosan a Népi Lengyelország esküdt ellensége, rendelkezett a legnagyobb lengyelországi kohóipari monopolista konszern, a Wspólnota Interesów« (Érdekközösség) felett. Lengyelországban ő volt az igazi szén-, vas- és cinkkirály. Nem csoda tehát, ha a harrimanek és hooverek nem tudják megbocsátani a lengyel népnek — épp úgy, mint más felszabadult népeknek sem, — hogy ma nem ők — az imperialisták — hanem maguk a népek országaik gazdái. LEON GROSFELD
