Századok – 1952
Tanulmányok - Heckenast Gusztáv: A besztercebányai bányászfelkelés (1525–1526) 364
394 HECKEN AST GUSZTÁV hatalmas erőket vonultattak fel a jogaikért, megélhetésükért fegyveres felkelésre kényszerült bányamunkásság ellen. Komoly kára történetírásunknak, hogy a felkelés kitörése és leveretése közt eltelt csaknem két hét történetéről a források mélyen hallgatnak ; így nem tudjuk megállapítani, hogy a felkelők ebben az időben hatalmon voltak-e Besztercebánya városában vagy pedig a felkelés egész ideje alatt folyt a harc a városi patríciusokkal. A Városi tanáccsal folytatott tárgyalásokra utal az egyik felkelő vallomásának az a részlete, hogy »az urakat árulóknak szidalmazta, mert tönkretették a besztercei bányászokat«. Egyébként a felkelés, amelyben a bányászokon kívül a város más plebejus elemei, szabólegények, cipészek, ácsok is résztvettek, nemcsak a városi patríciusok, hanem a Fuggerek tisztjei ellen is irányult. Különös gyűlölettel emlegették a fogságba esett felkelők Mertz Györgyöt, a Fuggerek egyik sáfárát és a városi tanács urait, továbbá a selmeci Cherubin urat, a bíróviselt vagyonos bányapolgárt, valamint a besztercebányai és a Selmecbányái városi jegyzőt. A felkelés elnyomásának időpontjáról és részleteiről semmit nem tudunk. A fogságba esett felkelők kínvallatásáról készült jegyzőkönyvtöredék és a személynöki bíróság ítéletlevelének keltezése 1526 aug. 16., ezek szerint vagy ekkor, vagy az ezt megelőző napokban verték le a szövetkezett nemesi és városi erők Magyarország Mohács előtti történetének legnagyobb arányú plebejus-felkelését.144 A városi patríciusok kegyetlen bosszút álltak a kezükbe került felkelőkön. Kínpadra vonatták és kivégeztették őket. A fogságba 'esett bányászok általában nagyon bátran viselkedtek, kínpadon tett vallomásaikban csaknem kizárólag olyan társaikról beszéltek, akikről tudták, hogy sikerült elmenekülniök. A felkelés vezetőinek egyrésze, Dietrich Mihály, Holczappel János, Saufresser, Hauschka, Lankus János és mások ismét Morvaországba menekültek. Valasské Mézirici városában elfogták őket, s ekkor a besztercebányaiak Hopp János bírót néhány polgárral utánuk küldték. A Valasské Mëzifici-beliek azonban — előttünk ismeretlen okokból — meg akarták menteni a hozzájuk menekült bányászokat a besztercebányai patríciusok bosszújától, Hoppot társaival együtt, mint kezeseket letartóztatták és csak hosszas huza-vona után bocsátották szabadon. A menekült bányászokat végül Mária királyné utasítására a Valasské Mëzirici-beli polgárok ki kellett, hogy adják a beszterceieknek, azt azonban nagynehezen mégis el tudták érni, hogy a beszterceiek és a menekült bányászok között megegyezés jött létre : a bányászok kötelezték magukat, »hogy többet nem fognak vétkèzni«, ezek után a besztercebányai küldöttség szabadon bocsátotta őket s nélkülök tért vissza Besztercebányára.145 Harci lendület, katonai erő tekintetében az augusztusi felkelés volt a második éve folyó bányászmozgalom csúcspontja. A megmozgatott tömegek tekintetében azonban már hanyatlás mutatkozott : bár a besztercebányai plebejusok újra csatlakoztak a bányamunkásokhoz14 6 , a felkelést a jó előkészítés ellenére sem sikerült átvinni a szomszédos bányavárosok területére. Itt mutatkozott meg, hogy milyen súlyos érvágást jelentett a bányászmozgalom történetében a Werbőczy-féle vérbíróság működése : szinte lefejezte a mozgalmat 144 Besztercebánya lt. 45. fasc. 55. t. 145 Göllnerová i. m. 598. 1. 146 Mint egy elfogott kézműveslegény vallotta a kínpadon : «.. was die Heyer beschlossen und thun, das wolle er auch thun...« Besztercebánya lt. 45. fasc. 5э. t.
