Századok – 1947
Tanulmányok - MAKKAI LÁSZLÓ: A Csallóköz településtörténeti vázlata 109
A CSALLÓKÖZ TELEPÜLÉSTÖRTÉNETI VÁZLATA , 127 volna, ellenkezőleg bizonyosan később nvilt meg annál. A korai típusú helynevek elhelyezkedése azt mutatja, hogy ez a déli útvonal eredetileg nem is Somorján haladt át, hanem Tárnok körül északra kanyarodott, s a „vásárútba" kapcsolódott bele. Bős és Vajka közötti szakasza leghamarabb a XII. szárad elején keletkezett, s a település is akkortájt indulhatott meg mellette. Ugyancsak XII. századi a Vereknye—Gutor közötti szakasz és település is. Összefüggő forgalmi ütőérré a déli útvonal csak Somorja fellendülése után, legkorábban a XIII. század második felében válhatott. Összefügg ezzel a Tárnok—Gelle—Karcsa—Szerdahely útvonal, mely a középen elterülő szigetvilágon halad át, összekötve egymástól távol, elszórtan fekvő régi telepeket, melyeknek kialakulási idejét a helynévtípusok alapján a XII. századnál későbbre, az útvonalnak a XII. században kialakult Tárnok -Megyer úttal való kapcsolata miatt viszont a XII. századnál korábbra nem tehetjük. Ez a gellei út volt a gerince a szigetvilágot benépesítő telepítő tevékenvségnek, mely eleinte ikerfalvak, m.t.jd önálló ú jabb telepek alapítására vezetett a XIII—XIV. századok folyamán. Az erre a korra jellemző összetételes helységnéftípusok nagyobb számban egyedül itt fordulnak elő a Csallóközben s a falvak aránylag késői kialakulását nemcsak ez a körülmény, hanem a faluknak késői okleveles említése is meggyőzően szemlélteti. A sok új falu a részletekkel nem ismerősnek azt a téves elgondolást inspirálhatja, hogv itt a XIII. században vagy azután nagyméretű betelepülés történt kívülről. A valóság azonban az, hogy a nyugati és keleti végeken a falvak belső népszaporulata helyet találhatott az eredeti településen belül, viszont középen a rengeteg vízfolyás annyira szétszabdalta a területet, hogy egv-egy kis sziget lakosságbefogadó képessége hamarosan kimerült, s az újabb nemzedékeknek már távolabb kellett önálló településeket alapítani. A Csallóköz egyes tájai tehát csak a település korának szempontjából különböznek egymástól, a telepítő népesség azonban nyilván mindig azonos volt. Mind a középső, mind a szélső területek későközépkori lakosságának ősei egyaránt a szigeten éltek már a XI—XII. században. Ezek az ősfoglalók, a Koppány-nemzetség tagjainak kivételével, mind a király, illetőleg az őt képviselő várispánok kezdeményezésére kerültek a Csallóközbe s évszázadokon át a három váruradalom szervezetében éltek mint annak különféle hivatást teljesítő tisztviselői vagy szolgái. A települési tevékenység tehát a terület túlnyomó részén központi irányítás alatt, a királyi földesúr gazdasági és politikai érdekeinek szem előtt tartásával folyt, s mint ilyen az Árpád-házi magyar királyok nagyszabású országszervező munkájának egyik részlete. Az élet s benne a település szigorú, racionális rendje, melyet a Koppány-nemzetség tervszerű bekerítése, útvédő telepek létesítése s a foglalkozási ágak szerinti csoportok telepítése eléggé jellemeznek, a várszervezet bomlása következtében a XIII. században fokozatosan meglazult és mind több és több
