Századok – 1944

Beszámolók - ELEKES LAJOS: A románok történeti „élettere” 79

A ROMÁNOK „TÖRTÉNETI ÈLETIERE" 87 nak tekintendő, egytől-egyik helytelenek. A régi román államok, amelyekre hivatkozik, ennek a térségnek csak külső, Kárpátokon túli részét zárták határaik közé, sőt a Trianonban megnövelt nemzeti állam sem tudott a Tiszáig terjeszkedni. Az pedig, hogy a „Corvin"-ok — akiken a Hunyadiakat: Jánost, a magyar országkormányzót, Mátyást, a magyar királyt és természetes fiát, a magyar trónkövetelőt kell értenünk — itt éltek és működtek, semmikép sem vehető érvül annak bizonyítására, hogy ez a terület történelmi értelemben a román élettest része volna, még abban az esetben sem, ha elfogadnék azt a bizonytalan feltevést, amely szerint a Hunyadiak őseinek ereiben román vér folyt. Érdekes az a gondolat, hogy a mai rcmán élet távlathiánya, kiforratlansága, pillanatra beállított volta végső fokon a küzdelmes múltnak s ebben a román élettáj átmeneti jellegének következménye; valószínű azonban, hogy ennek a vonásnak kialakulásához más tényezők is hozzájárultak, hiszen vannak népek, amelyeknek múltja küzdelmesebb volt, mint a románságé és mégis más irányban fejlődtek. Annál maradéktalariabbul helyeselhetjük azt, amit a román táj átmeneti jellegéről s annak élettani hatásáról mond szerzőnk. A roírán táj és román élet lényegét valóban így fejezhetjük ki: átmeneti állapot Kelet- és Közép-Európa közt. Kétségtelen, hogy ez a történeti viszonyokban is kifejezésre jut. s legalább bizonyos korokban a román fejlődés legjellemzőbb vonását adja. De mindez csak a Kárpátok túlsó felére, az igazi román élettérre áll; a hegyek innenső oldalán fekvő terület mind földrajzi, mind történelmi értelemben Közép-Európa szerves része. Természeti és társadalmi, szellemi és gazdasági erők egyaránt mély szakadékokat vonnak a Kárpátok két oldala közt. A román tudósok tisztában vannak ezzel, de a közvélemény nyomására úgy kell tenniük, mintha mást hinnének. Mindent el kell követniük, hogy szerves egységnek tüntessék fel a területet, amelyre a nagyromán nemzeti eszme hirdetői igényt emeltek. Erre szolgálnak azok a szellemes, de alaptalan elméletek, amelyek Erdélyt erődnek, a Kárpátok láncát a román élet tengelyének minősítvén, hasonlatokkal akarják áthidalni a tények hézagait, abban a nem is egészen alaptalan reményben, hogy egy ügyes kép, szellemes hipotézis a gyanútlan és jóhiszemű olvasóra éppen akkora, olykor még nagyobb hatást gyakorol, mint a legalaposabb tudományos fejtegetés. A román élettérkutatás központjában most ezek az elképzelések állnak, ezeket igyekeznek mennél több oldalról megvilágítva, bevetíteni a román nép és Európa köztudatába. A román földrajztudomány legkiválóbb képviselői, köztük Ch. Válsan, S. Mehedinti, L. Someçan számos tanulmányt szenteltek ennek a problémának s nézeteik, mint a román sajtó és közirodalom idevágó kijelentéseinek tömege bizonyítja, széleskörű visszhangra találtak. Sajnálatosabb, hogy néhány európai hírű külföldi szakember is — köztük, hogy csak a legnevesebbet említsük, Em. de Martonne — effajta tanok hatása alá került. Egyre több cikk jelenik meg különböző világnyelveken, ahol ilyenféle nézetek jutnak kifejezésre: Románia trianoni formájában várhoz hasonlít, amelynek központi erőssége Erdély; az egész terület szerves egység, tengelye pedig, élettani centruma a hegyvidék. A román írók ennyivel sem elégedvén meg, megkísérelték kimutatni, hegy ennek az állítólagos •egységnek hatásai a történet folyamán, a kárpáti tájak népi, poli-