Századok – 1944

Ismertetések - Siebenbürgen. Ism.: Gáldi László 527

528 POLITIKAI TÖRTÉNET 528 A kollektív mű négy, erősen aránytalan részre tagozódik Az első, „Allgemeine Darstellung" címen történelmi tanulmányokat közöl Erdély múltjáról — meglehetősen ötletszerű csoportosításban (I. Lupa? Der Mythos der „Heiligen Stephanskrone" und das siebenbürgische Problem című tanulmánya például Sc. Lambrinonak Scythia Minorról és a géta-dák romanizmusról szóló cikke mellé került), a második az első világháború utáni erdélyi román uralom „Aufbauwerk"-jét ismerteti, e korszak politikai, szociális és eszmetörténeti kérdéseinek jóformán teljes elhanyagolásával, a harmadik rész Románia kisebbségi politikájának védelmét szolgálja Das Verhalten der Humanen gegenüber den Minderheiten Siebenbürgens címen s végül a negyedik elérkezik — sajnos, igen alacsony publicisztikai modorban — a legaktuálisabb kérdésekhez: „Die Folgen des Wiener Schiedsspruchs". Mondanunk sem kell, hogy amint részről-részre csökken аъ egyes adalékok tudományos színvonala, úgy zsugorodik össze a mű terjedelme is: a 434 lapos elíső résszel szemben az egész „Aufbauwerk" elfér 160 lapon, a mintaszerűnek bemutatott kisebbségi politika dicsérete viszont már csak 100 lap s végül 70 lap elegendő a bécsi döntés következményeinek vázolására. Ezen utolsó részben azonban a terjedelmességet és az alaposságot, úgy látszik, a fogalmazás hevessége van hivatva pótolni: a visszatért Erdélyt mutató térkép felirata „die abnormale Grenze in der Gestalt eines Krokodilschwanzes!" (780 1.) s végül, a munka végakkordjaként, a bécsi döntés epitetonja: „diplomatische Zufallsgewalttat" (781 1.). Ilyen körülmények közt természetes, hogy a mi, tudománypszichológiai szemszögünkből a legtöbb megvizsgálandó anyagot az első rész nyújtja, aminthogy általában is. az első kötet értéke felülmúlja a másodikét. Fentebb a jelen müvet a román nemzeti misztika jellegzetes megnyilatkozásaként könyveltük el; hogy ez valóban így van, arról' legjobban Lucián Blagának, az utóbbi évek sokat emlegetett kiváló kultúrfilozófusának „Die Seele des rumänischen Dorfes" című tanulmánya győz meg. Aligha tévedünk, ha azt mondjuk, hogy ez a költői lendületű eszmefuttatás adja meg az egész kollektív munka alaphangját. Blaga, aki egyébként korunk legjobb román költőinek egyike, teljesen rabja a maga kétségtelenül megkapó, de ahisztorikus s ezért végeredményben hamis szemléletének: alaptétele szerint a falu i d ö t-1 e n („das Dorf ist zeitlos", 131 I.) s különösen időtlen a román falu, amely a maga szeszélyes elszórtságában s népének örök gyermekségében kétezer év vagy még több idő óta kapaszkodik az erdélyi hegyek oldalára, hogy állandóságának biztos tudatában „bojkottálja a történelmet". E tétel („instinktiver Boykott gegen die Geschichte", 131 1.) persze áll magának a szerzőnek módszerére is, aki szintén „bojkottálja" mindazt, amit a tárgyilagostelepüléstörténet a románok földhözkötődésének aránylag késői jellegéről s az ugyancsak késői erdélyi bevándorlásáról megállapított. A történelmi perspektíva teljes hiányáért még egyes népkarakterológial kitekintések sem kárpótolnak: a román és szász falu összehasonlítása kétségtelenül érdekes ugyan (bár ismertük már, kevesebb propagandisztikus éllel, a Spafiul mioritic lapjairól), de rögtön feltámad az olvasó kételye: miért feledkezett meg Blaga teljességgel a magyar faluról? Talán nincsenek is Erdélyban magyar falusi települések? Aggodalommal tekintjük tehát Blaga „Urdorf'-fogalmát, s aggodalmunk, csak nő, amikor látjuk, hogy nem szépírók, de komoly szakemberek is ezt a szinte szimbólummá emelkedő ősfailu-képletet egyéb ősinek hitt elemekkel rakják körül. Az egész konstrukció földrajzi alapvetését S. Mehedin^i adja meg, aki — a nélkül, hogy a Kárpátmedence szembeszökő egységére egyetlen szóval is utalna — csupán Erdély központi várjellegét hangsúlyozza. „Eine Karpathenfeste" (1111. 1.), hangzik ismét lépten-nyomon a román geográfusok ismert tétele, de még a tendenciózuson rajzolt térképek sem tudják eltüntetni az Északkeleti Kárpátok Erdélyig nyúló hajlatát, amely nélkül az egész „Circus Maximus" (9. 1.) mintegy gyökértelenül lebegne. Még erősebben kell Mehedinjinek torzítania Nagyrománia vízrendszerével kapcsolatban: Erdélynek kivétel nélkül nyugatra — tehát a román élettér szempontjából centrifugálisan — futó folyóit csak úgy tudja egységbe gyűjteni, hogy az egész Tiszavonalat berajzolja térképeibe. Ezzel próbálja azután igazolni hidrográfiai szemléletének