Századok – 1942

Történeti irodalom - Someşan; Laurian: Le passé de la Transylvanie et le facteur géographique. Ism.: Elekes Lajos. 331

TÖRTÉNETI IRODALOM 333-nyugatra a „steppén" magyarok élnek, keletre pedig a Kárpátokban az ókor óta változatlanul fennmaradt őslakosság: a román; a két táj különböző életterület, s a kettő közt az ártér évszázadokon át választóvonal szerepét játszta. Ilyen módon meghatározván a román területet, kifejti, hogy a régi magyar államhatár — „élément éphémère" (316.1.) — nem felelt meg a földrajzi követelményeknek, mert kettévágta a hegyeket s ezzel az erdélyi teret kiragadta természetes összefüggéséből. A hegyek ugyanis szigorúan zárt egységet alkotnak; a Kárpátok keleti és nyugati oldalán tökéletesen azonos a felszín, a vízfolyás, a növényzet és a nép. A Kárpát-dunai tájon csak az tud tartós államot alkotni, aki megérti és érvényben hagyja ezt a természetszabta egységet, úgy, amint hajdan a dákok és Julius Caesar (?) tették. A tájban rejlő erők teszik érthetővé, hogy Kelet-Európa első jelentős állama, a dák királyság éppen itt alakult ki, abban az időben, amikor a környező területeken csak átmeneti jellegű nomád államalakulatok mutatkoztak. Később a dák állam „egy időre" eltűnt, de feltámadt a trianoni Romániában; e kettőnek területe pontosan egyezik „a kárpáti föld adta csodálatos életlehetőségek ékesen szóló bizonyságaként" (317—319. 1.). A román nép az ókor óta folyamatosan íakik mai hazájában, de a nomád támadások némi visszahúzódásra kényszerítették, eleinte nyugat felé (ezzel kapcsolatos, hogy az első román politikai alakulatok, amelyeknek vezetői a krónikák szerint (?) kenézek, hercegek (ducs) és vajdák voltak, nyugaton, Bereg, Ugocsa, Máramaros, Szatmár, Bihar, Csanád megyék és a Bánság területén (?) tűntek föl), később a magyar terjeszkedés során ismét keletre (a fejlődésnek ezen a szakaszán jöttek létre a vajdaságok a Kárpátok külső peremén; később ezek elérték a Dnyeszter és a Duna vonalát, a természetes déli és keleti határokat, s megszilárdulva képesek voltak befogadni az Erdélyből szakadatlan áradatban érkező román kivándorlókat). A román államélet egyébként — ezt S. bizonyára szintén a tájadta „csodálatos életlehetőségek" bizonyítékaként említi — Erdély Magyarországhoz tartozásának „szomorú" időszakában is, mindemkor az erdélyi Kárpátokra támaszkodott. Talán még meglepőbb megállapításokat olvasunk a földrajzi viszonyoknak a gazdasági fejlődésre gyakorolt hatásairól szóló részben. Megtudjuk, hogy Románia területén hegyi legelők, erdők és művelésre alkalmas területek találhatók, s a két főfoglalkozás, pásztorság és földművelés jelentősége tájaként változik. Bizonyos változások természetesen - időben is mutatkoznak, kétségtelen azonban, hogy a földművelés már a régebbi időben megvolt. Sőt a hegyek lábánál gyümölcs- és szőlőművelés is folyt, olyan régen, amikor a román földet kelet és nyugat felől övező steppéken még csak nomád népek barangoltak. Úgy látszik, S. ennek az elismerésreméltó civilizációnak megszűntéért a nomád népeket teszi felelőssé; ezek beáramlása szorította ki — szerinte — a románokat a síkságról, hegylakó pásztorrá téve túlnyomó többségüket. De mindig maradt földmíves elem is, hiszen