Századok – 1935

Pótfüzet - WEIDLEIN JÁNOS: A dűlőnévkutatás történeti vonatkozásai 665

[179] a dűlőnév-kutatás történeti vonatkozásai. 691 kincse. A XVIII. század elejéről való összeírások adatait figyelembe véve azt láthatjuk, hogy a tisztán német nevekkel bíró falvak közül 1715-ben csak Barátúrnak voltak magyar lakosai,1 Hegyhátmaróc és Szalatnak pedig szerb-horvát jellegű volt. Mindazon falvak, melyekben a magyar és német nevek vegyesen fordulnak elő, 1715 után keletkeztek, még pedig úgy, hogy Abaligeten és Bükkösdön a magyarok, Hetvehelyen (és Kaposszekcsőn) a németek voltak túlsúlyban, míg Mágocson egyenlő erejűek lehettek, ahogy ez a magyar és német nyelvű dűlőnevek számából következik. Van két falu magyar-szláv és kettő német-szláv nevekkel ós csak egyben (Nagyhajmás) találunk magyar, német és horvát neveket vegyesen. Az összes német- és vegyesnyelvű dűlőnevekkel bíró falvakban a németség már többségben van, sőt néhány magyar jellegű faluban (Nagyág, Gerényes, Tékes, Csikóstöttös, Kaposszekcső) is többségre tudott szert tenni. Míg tehát Barátúrról, Maróéról és Szalatnakról a németek bevándorlása idején a régi lakosság elköltözködött, addig az utóbbiakba a németség csak fokozatosan szivárgott be és kénytelen volt átvenni az őslakosság dűlőnévkincsét. Ezek a telepítéstörténeti kérdések egy másik még fontosabb problémát, a népi és művelődési tájak (Volks- und Kulturboden) körülhatárolásának a kérdését rejtik magukban. A „Volks- und Kulturbodenforschung" főleg a német tudományt foglalkoztatja és német kutatók voltak azok, akik ennek az új tudománynak még kialakulóban lévő módszere alapján megkísérelték a hazai németség népi és művelődési tájainak a körülhatárolását. Legfőbb feladatuknak a jelenlegi népi viszonyoknak és a birtokeloszlásnak megfigyelését tekintették, nem tették azonban külön vizsgálat tárgyává, hogy mely nemzetiségű lakosságtól származik a faluhatárok mai képe, azaz kik voltak a föld első megmunkálói. Szerintünk pedig éppen itt kellett volna megfogni az egész problémát.2 Nagy segítséget találtak volna a kutatók a dűlőnevekben, melyek mindennél szebben mutatják a magyar, német és szerb-horvát jellegű faluhatárok elhelyezkedését, a „vegyes" művelődésű területeket, valamint azt is, hogy mely határok kialakításában nem játszott szerepet újabb eredetű lakosság. Ha a „művelődési táj" meghatározásánál nem is tekinthetők a dűlőnevek döntő bizonyítéknak, a tudományt mégis közelebb viszik céljához, az igazság megismeréséhez, mert csak az ő segítségükkel dönthető el, „hogy a kultúra fejlesztésében országrészenként és évszázadonként mely nemzetiségű lakosságnak volt több vagy keve-1 Ezek 1738-ban költözködtek át Magyarhertelendbe. Deutsch.ung. Heimatbl. 1934. 326. 1. 2 A Kulturbodenforschung módszerét legmegbízhatóbban Walter Kuhn tárgyalja Sprachinselforschung című nagyjelentőségű munkájában. (Ismertetését 1. Századok. 1935. 470. 1.) 44*