Századok – 1935

Szemle - Hauser; Henri: La prépondérance espagnole. Ism.: Ungár László 383

SZEMLE. 383 nyelvben. В. a kiadott forrásanyag, sőt javarészt a Heinzel, Scheben, Scheuermann, Tille hasonlótárgyú kitűnő földolgozásaiban fölhasznált és idézett anyag alapján dolgozik. Munkája így alig egyéb, mint a modern német nyelvtörténet idevonatkozó kutatási eredményeinek újracsoportosítása, tarkítva a szerző egy-két találó megjegyzésével. (Például igen figyelemreméltó az úgynevezett grafikus г szerepének tisztázása.) A szerző, sajnos, nem vállalkozott arra, hogy az analizáló munka természete szerint szétszóródott adatokból összefüggő képet szerkesszen meg. Ilyen körülmények között a dolgozatnak történészek, elsősorban diplomatikusok számára legértékesebb része a hosszú „Literaturverzeichnis". De minden hangsúlyozott teljességre való törekvése ellenére hiányoznak belőle oly alapvető művek, mint például M. Vancsa : Das erste Auftreten d. deutschen Sprache in den Urkunden. Leipzig, 1895. és A. Bernt : Die Entstehung unserer Schriftsprache. Berlin, 1934. Istványi Géza. Hauser, Henri: La prépondérance espagnole. (1559—1660.) (Peuples et Civilisations. IX. к.) Paris, 1933. Librairie Félix Alcan. 8°. 594 1. A renaissance és reformáció tovább szövődő szálait vizsgálja H. a világhatalommá nőtt spanyol uralom, ellenreformáció, francia polgárháború, Németalföld és Anglia nagyhatalmi versengése, a német—római birodalom önemésztő harcai, Keleteurópa, a Skandinávfélsziget, Lengyel- és Oroszország küzdelmeinek rendkívül változatos és sokszor tragikus eseményein keresztül. Előadásában a gazdasági és társadalmi változások éles rajzával az első pillantásra kuszáltnak tetsző diplomáciai és katonai lépések benső értelmet nyernek és megvilágosodnak a nemzetközi politikai élet hirtelen irányváltozásai. Távoli világrészek eseményeinek ismertetésében ezeknek az anyaállammal való gazdasági, politikai és szellemi kapcsolatait vizsgálja és a gyarmatosítás átalakulását, meg azt a kultúrmunkát hangsúlyozza, mely a nyers conquista-t követte : a távoli jövőt biztosító poblaciont. H. művének értéke a szintézis biztonságában rejlik ; a korszak életének minden megnyilvánulása, a belső összefüggések a legszerencsésebb tolmácsolásban jutnak kifejezésre. A vallásos élet, katholikus és protestáns aspirációk, művészetek története, állameszme, bölcselet könynyed biztonsággal illeszkednek e korszak nagy történelmi freskójába, írásművészete eleven, színes képsorozattá fűzi az európai mult e korszakát, amely oly gazdag a politika, hadvezetés, egyház, szellem és művészet fiainak arcképeiben. H. valóban az átélés képességével festette meg portréit az Escorial uráról, a birodalom első bürokratájáról, a castiliai fennsíkok égő forróságát visszasugárzó Szent Teréz lelkéről, a hidalgó lelkiségét nemzeti éposszá formáló Cervantesről, a katonabíboros Richelieuről, művészekről, társadalmi osztályokról és egész nemzetekről. E nagyvonalú összefoglalásban a török hódoltság alatt pusztuló magyarság és a francia diplomácia érdekkörébe vont Erdély, nemzetközi jelentőségükhöz mérten, kellőképen szerepelnek. Mindamellett fájdalmas megütközéssel olvashatunk az erdélyi vallásviszonyokkal kapcsolatban román tömegek kálvinizmusáról és magáról Erdélyről, mint hegyilakók hazájáról, kiket „félparaszt" uraik kormányoznak. E néhány sor mögött a dákoromán elmélet ós az erdélyi oláh őslakosság leigázásának meséje húzódik meg, míg a „szlovák" Kárpátok kifejezésében a cseh imperializmus szólamainak minden áron multat igazoló törekvése ismerhető fel. A román történetírás a múltban is szívesen szolgálta a legsovénebb törekvéseket, most pedig népét a francia tudományon keresztül, a kálvinistákká előléptetett oláhok szerepében mint a tolerancia megvalósítóját tünteti fel. E sorozat