Századok – 1929-1930
Értekezések - ANGYAL DÁVID: Adalékok Bethlen Gábor történetéhez - 465
ADALÉKOK BETHLEN GÁBOR TÖRTÉNETÉHEZ. 471 nek elismerését is kéri. Az elismerést nem hitte lehetetlennek, hiszen Besztercebányán, noha elfogadta a választott király címét, bizonyos mérsékletet tanúsított, mikor nem koronáztatta meg magát a szent koronával. Ε mérsékletet egyrészt a hagyomány iránt érzett tiszteletének kell tulajdonítanunk, másrészt okosságának is. Mint koronázott király, ferde helyzetbe került volna a portával szemben s elvágta volna a Ferdinánddal való kibékülésnek útját. Már pedig bár Besztercebányán a könynyekig meghatotta sorsának változása, boldogságában is gondolt a kedvezőtlen fordulatok lehetőségére. „M i azt tartjuk" — írja egyszer — „eszes hadviselő és országokat igazgató fejedelemnek, a ki az dolognak veszedelmes részéről gondolkodik, tanácskozik többet, mint megnyerő, győzedelmes részéről."1 Ε bölcs gondolatot cselekvései vezérfonalának választotta oly következetességgel, hogy e tekintetben nagyon kevés magyar államférfiú hasonlítható hozzá. Ferdinándot és tanácsosait azonban Bethlennek Besztercebányán kimutatott mérséklete nem hatotta meg. Ők a választott király címének elfogadását Bethlen részéről vakmerő törvénytelenségnek bélyegezték,2 hiszen igaz is, hogy a választott király címe talán csak a trónörököst illette meg koronáztatása előtt és csak azon kikötéssel, hogy a törvényes király hatáskörébe nem avatkozik annak engedelme nélkül. Ezért könnyen érthető, hogy a királyválasztás után Ferdinánd tanácsosai közül senki sem akarta elismertetni Bethlen kormányzóságát, mint Onate jelenti. Bizonyára még Harrach Károly sem. A mondottakból kiviláglik, hogy a pozsonyi fegyverszünetnek, mely annyira elkeserítette Dohna Kristófot, nem utolsó oka volt Bethlennek az a törekvése, hogy nyugodtan előkészítse a királyválasztást s hogy Ferdinándot diplomáciai úton reávegye a választott király címével ékesített kormányzói méltóság elismerésére. Hogy ezt az első ajánlatra el nem éri, azt Bethlen jól tudta; Besztercebányán csak hozzá akarta szoktatni a gondolathoz Ferdinándot, akit azután a fegyver erejével próbált kényszeríteni a gondolat elfogadására. Folytatta a harcot mindaddig, amíg a magyar rendek, sőt saját kapitányai meg nem elégelték azt. így volt 1 1628 okt. 11-én írja ezt. Török-Magyarkori Államokmánytár, IV. 88. 1. J L. Gindely: Geschichte des dreissigjährigen Krieges, III. 168.
