Századok – 1927-1928

Történeti irodalom - Fotino; Georges: Contribution á l’étude des origines de l’ancien droit coutumier Roumain. Ism. Székely János 907

TÖRTÉNETI IRODALOM. 909 ι anyagra támaszkodnék, mint ez a vaskos könyv. Fotino fontos tételeket von le a középkori jogra vonatkozólag egy, vagy legfeljebb két-három adatból, melyek ritkán mennek vissza a XVI. századon túl, de igen gyakran meríti szerző példáit a XVII., sőt a XVIII. századból is. Ami középkori oklevél van benne, az eltekintve a fejedelmék néhány oklevelétől, csaknem kizárólag erdélyi, illetőleg magyarországi eredetű, magyar oklevéladótól kiállítva, de ezt az anyagot sem ismeri szerző teljesen. Ebben is Kadlec munkája felvilágosíthatta volna. Ennek az okleveles emlékekben való szegénységnek magyarázata egyszerű. Mint miinden népnek, a vándorló román pásztor népnek is, melyet megtalálunk a középkorban, a Balkán-hegységtől, fel egészen Morváig, voltak primitív jogszokásaik, melyekről azonban nem maradtak írásbeli emlé kek. Mikor pedig a románok Erdélyben fejlett közigazgatás sal bíró területen telepedtek le, hol írásbeli bizonyítással kapcsolatos bíráskodás volt megszerezve, ez nem maradhatott jogi életükre hatás nélkül. A románok letelepedésük alkalmával a XIII. században, de főleg tömegesebb beköl tözésük idejében, a XVI. században, nagyon fejlett jogrendszerrel kerültek összeköttetésbe, mely a bíráskodás és a magánjog területén igen sok oklevelet produkált. A magyar jogterület oklevélgazdasága a középkorban — bizonyára a loca credibilia páratlan szervezete folytán — meglepően gazdag, az óriási török pusztítás ellenére, a nyugateurópai területtikkel szemben is. A dunai fejedelemségek közül is, előbb a Magyarországból telepített Moldvában találunk fejedelmi okleveleket, de a román jogélet ott általában nem emelkedett a középkorban arra a fokra és rendezettségre, melynek az okieves bizonyítás a főkelléke. Innen van az, hogy szerző középkori anyaga tulajdonképen magyar anyag, még pedig nemcsak eredetére, hanem jogi tartalmára vonatkozólag i». A Kárpátoktól délre csak néhány fejedelmi oklevélre tud hivatkozni és a jogtörténeti forrásokban való szegénység szüli a kényszerűséget, hogy a szerző újabb oklevelekre hivatkozzék. Hurmuzaki a románok legnagyobb oklevél-publikációjában a középkorból (1500-ig) 1663 oklevelet közöl, melyek között nem találunk 100 darabot, mely román hatóságtól származnék. s ezek is csaknem mind fejedelmi oklevelek, túlnyomó részükben államszerződések, illetőleg a fejedelmek hűséget fogadó oklevelei, csekély részben adománylevelek a XV. századból. Magán féltől, vagy bírói hatóságtól eredő oklevelet a Kárpátoktól délre eső területről nem találunk Hurinuzakiban. A fejedelmi oklevelek közt csak pár darab van. mely nem sorozható a fenti két kategóriába. (Hurmuzaki II. 1. No. 660., 663. 686.) Ez a nagyfokú szegénység a jogélet írásos emlékeiben semmiesetre sem vezethető vissza csapásokra, melyek a történetírás e fontos forrásait később megsemmisítették, hanem túlnyomó részben arra, hogy, miként már