Századok – 1923-1924

Értekezések - HEKLER ANTAL: Ipolyi Arnold emlékezete 235

238 HEKLER ANTAL. ményre vezetne, mint a nálunk dívó kapkodás és ötletszerű egyéni kezdeményezés. A történeti megismerés egymagában Ipolyi számára nem volt végcél. A múltban mindenütt emlékekben és intézményekben a nemzetegyéniség jegyeit és sajátos megnyilatkozásait kereste, hogy általuk a nemzeti érzés és öntudat számára új erőforrásokat nyisson. A történeti tudat nemzetfenntartó erejébe vetett hittel lelkében szegődött a nemzeti történet szolgálatába s kereste számára a nyilvánosságot, a termékenyítő kapcsolatot a nemzet szélesebb rétegeivel. Jellemző, hogy kutatási eredményeinek közlésére rendesen a legszuggesztívebb irodalmi formát: a beszédet választotta s hogy a nyújtott történelmi áttekintések tanulságait rendesen igyekezett a jelen aktuális problémáival kapcsolatba hozni s ezek megoldására értékesíteni. Tárgyválasztásában is mindenkor szerencsés érzékkel alkalmazkodott a helyhez s a közönség igényeihez. Rimaszombaton a magyar nemzetegység és államnyelv alakulásáról, Pozsonyban a magyar iparélet történeti fejlődéséről, Marosvásárhelyt, a székelyek földjén a magyar hadtörténelem tanulmányáról beszél, Besztercebányán a város műveltségtörténeti vázlatát rajzolja meg, Kassán pedig a magyar műtörténeti emlékek tanulmányáról szóló hatalmas beszédével nyitja meg a Történelmi Társulat vidéki nagygyűlését. Ipolyi felfogása szerint a történelem nemzetnevelő ethikai hivatása nem merül ki a nemzeti mult kincseinek öntudatfejlesztő föltárásában. A történelem a mult példáival nemcsak tanít, hanem egyben a jelen fokozottabb és tisztább megismerésére képesítve a nemzetélet érdekében alkotó munkára is ösztönt és irányítást nyújt. Ipolyi lelkében a mult ismerete nem üres szólamokba torkollott, hanem cselekvő és teremtő hazaszeretetté tüzesedett. Tudományos eredményein keresztülgázolhat az idő, de mint célkitűző és kezdeményező örök időkre beírta nevét a magyar tudomány és kultúra történetébe. Programmja jó részének megvalósításával ma is még adósai vagvunk. Amiről 1877-ben panaszkodik, hogy fiaink idegenkednek az ipari pályáktól, hogy gimnáziumaink nagy száma mellett nincsenek szakiskoláink, hogy az értelmi pályákra való özönlés következtében a hivatalnoki proletariátus veszélye fenyeget, napjainkra is érvényes. (III., 81. s köv. 1.) Amire a nemzet csak későn eszmélt rá, azt Ipolyi már 1885-ben világos szemmel fölismerte. Már