Századok – 1900

Tárcza - Weinrich Frigyes: Alsófehér vármegye szász népe 81

TÁRCZA. 81 azokat, melyek annak alaptalanságát bizonyítják. Hennig Alajos­nak »A három kassai vértanú« czímű munkája (1898) és Némethy Lajosnak azt kiegészítőlég a Magyar Sión mult évi folyamában »Adalékok a kassai vértanuk történetéhez« czim alatt megjelent nagyobb szabású tanulmánya adott alkalmat azon jeles kritikai dolgozat megírására, melyet Révész Kálmán az elől jelzett czímmel a Protestáns Szemle mult évi 9-ik füzetében tett közzé s leg­közelebb különlenyomatban is közrebocsátott. A szerző minden el­fogultság nélkül mérlegeli a véres eseményre vonatkozó adatokat és vizsgálja annak körülményeit, s habár élénken, de mindvégig kifogástalanul tárgyilagos hangon védelmezi Rákóczyt és Alvinczit az emiéköket bemocskoló vádak ellen, kimutatván, hogy a három kassai pap semmi másnak, hanem a rabló hajdúk vad kegyetlen­ségének esett áldozatúl. — ALSÓFEHÉR VÁRMEGYE MONOGRÁFIÁJA ismét egy derék kö­tettel gyarapodott. A vállvetve készülő nagy munkából újabban az I. kötet második része jelent meg, mely a vármegye néprajzát foglalja magában. A három fő fejezetből álló rész három írónak eredeti kutatásokon alapuló munkája s mindegyik fejezet magában is egy-egy önálló ethnographiai tanulmány. Az első : Alsófehér vármegye magyar népe, írta Lázár István ; a második : Alsófehér vármegye szász népe, írta Weinrich Frigyes ; a harmadik : Alsó­fehér vármegye román népe, írta Moldován Gergely. Többé-kevésbbé hasonló terv szerint és hasonló felosztással tárgyalja mind a három szerző a maga népének ethnographiai viszonyait, ismertetvén lakását, háza felszerelését, ruházatát, táplálkozása módját, foglalkozását, szokásait, vallását, hitét, nyelvét és költészetét. Különösen becsesek Lázár Istvánnak az Alsófehér vármegyei magyar népnyelvre vo­natkozó adatai, hangtani, alaktani és mondattani megfigyelései, mese és dal-gyüjteménye. A szász község ősi szervezetét érdekesen ismerteti Weinrich Frigyes ; a vármegye román népének leírásában pedig úgyszólván az egész románság ethnographiáját adja Moldo­ván Gergely, kinek — már előbb külön is közrebocsátott — dol­gozata a három között kétségtelenül a legszélesebb körre terjed s az előttünk fekvő kötetnek jó felét foglalja el. A munkát számos rajz, s a magyar, szász és román népviseletet feltűntető képek illusztrálják. —- A RÓMAIAK TÖRTÉNETE. A Marczali Henrik szerkesztésében egy évvel ezelőtt megindult Nagy Képes Világtörténet kötetei gyorsan követik egymást. Immár a harmadik kötet került ki a sajtó alól, a két elsőhöz hasonlóan díszes kiállításban, tanulságos illusztrácziókkal. Szerzője Geréb József, ki e kötetben »a legújabb kutatások nyomán« az ókor hatalmas classikus népe: a rómaiak történetét írta meg öt részben, Róma keletkezésétől a birodalom SZÁZADOK. 1900. I. FÜZET. 6

Next

/
Oldalképek
Tartalom