Századok – 1891

Értekezések - PÓR ANTAL: Tót Lőrincz a királyi tárnokok és zászlótartók mestere 347

a markoman háborúk. 389 bontani és nem tudá elhárítani a következményeket sem, melyek az erőszakos szétdarabolásnak valának következményei. Marcus fölismervén a helyzetet, sasait a Kárpátok éjszaki lejtőéig akará elvinni. S ezzel végtelen sokat nyert volna a birodalom. Első sorban a Pannoniában állomásozó légióknak alig felére leendett szükség. A Kárpátok szorosait könnyen megvédhették volna. Csehország meghódítása által fölöslegessé váltak volna a Morva mezőt ellenőrző hatalmas castrumok, s Daciát a Legio XIII. Gemina egyedül is elláthatta volna, hiszen mindössze néhány hágót és szorost kellett volna megszállaniok, —• mert a tartomány magas sziklafalain csak a madár repülhet át., És Commodus rövid látása ez óriási előnyt mire sem becsülve, visszavonult a birodalom régi határai mögé, mire a természeti viszonyok hatásai ismét azonnal érezhetők lőnek. Az éjszaknyugoti Felföld, a még mindig erős quadok birtokában, — Pozsonytól Yáczig egyenesen ráfekszik a Dunára. A nagy folyó mentén sűrűn valának ugyan elhintve a castrumok, de ennek daczára sem tudták paralyzálni a balpart előnyeit. Folyói — kettő tekintélyes nagyságú, éjszakról délre ömölvén, az ellenfélnek kényelmes közlekedést nyitnak, s ezzel megkönnyítik a támadást, de megnehezítik a visszatorlást, épen a határ mentében. Pedig a könnyű visszariaszthatás a legfontosabb, s legbiztosabb védelem. Ez a rész a birodalom legkönnyebben sebezhető területei közé tartozott, az pedig nagyon csekély értékű, és csakis pillanatnyi biztosíték volt, hogy a quadok távozni kényszerűitek a Dunától. És csakugyan a Pozsonytól Váczig, vagy inkább Budapestig terülő folyamrész mellékén történt hazánkban majdnem minden korszakot alkotó esemény. A markoman háborúknak legnagyobb és döntő ütközeteit itt vívták meg. A természet maga jelölé ki a tűzpontot. Ezért telepíté Marcus a balpartra húszezer emberét állandó táborokba! A szomszéd fölvidék, az éjszakkeleti Felföld voltakép a Mánnaros és Bereg vármegyékben terülő Kárpátoknak keskeny lánczolatából állván, valóságos összekötő földszoros, Istmus, a Tisza síkjai és Sarmatia között. A nagy magyar Alföld szintén ellenséges kezekben lévén, a muszka síkságon lakó törzsrokonok érintkező népei a birodalomnak egyszerre két provinciáját fenyegették : Pannoniát és Daciát. A délkeleti Felföld római birtok ugyan, de nem oly terjedelemben, mint szükséges leendett. Éjszaki és keleti részét nem szállották meg, s itt minden szoros, közlekedési vonal tárva-nyitva állott. A provincia védelme tehát — nem lévén fölhasználva a természeti előnyök, egészen a csekély helyőrségi'e nehezedett. Nem is tudta soká teljesíteni.