Századok – 1885

I. Értekezések - Dr. ACSÁDY IGNÁCZ: A Széchyek Murányban - I. közl.

40 ACSÁDY IGNÁCZ. napon Széchy azt írta Zmeskal Jaroslavnak, a fejedelem egyik emberének Beszterczebányára, hogy »valaki azt költötte felőle, hogy caesareanus volna ; szitkozódik agyarul levelébe, még azt is szidja, aki annak a hírnek helyt ad.« Másnap serege megjelent Füleknél, hová minden gyanú nélkül bebocsátották. De alig hogy bejutottak emberei, a várat a király számára foglalták el. A vár közelében pedig elfogták, a beteg, öreg Rhédey Ferencz erdélyi fővezért, ki eleinte nem bírta felfogni, mi töi*tént. Mikor azután megértette, a beteg ember a méltatlanságon annyira fölháborodott, hogy csakhamar meghalt. Széchy — Ígéretéhez képest — szerette volna elfoglalni Zólyomot is, amint elfoglaltatta Széchényt, melyet azonban Rákóczy György csakhamar visszaszerzett, de itt az ármány nem használt, serege pedig nem felelt meg a feladatnak. Csak ez mentette meg a féltékenyen őrzött Zólyomot, hova akkor Bethlen a koronát vitette. Széchy ekkor a kényszerűségből erényt csinált s noha febr. 21-én azt írta a nádornénak, hogy kész Zólyomból í, koronát elvinni, mert van benne módja, most, mikor ezen szándékával felsült, kereken eltagadta, mintha valaha csak gondolt volna Zólyom s a korona elvételére. De mégis érezte, hogy árulásáról nyilatkoznia kell. Murányból május 3-áról hosszú levelet intézett Rákóczy Györgyhöz, Péchy Simonhoz s több Bethlenpárti főemberhez. Elmondja, hogy »Rhédeynek szegénynek fölverésében sem hírem, sem tanácsom nem volt ; nem is az én akaratomból történt az szerencsétlenség ő kimén, kit megértvén, minthogy nekem is szegény nem szintén idegenem volt, csak elhűlék belé és nem is keveset busultam rajta.« De nem segíthetvén a dolgon, legalább írt Fülekre, hogy a holttestet kiadják. Köszöni, hogy az említett urak közbenjártak Bethlennél, hogy jószágait porrá ne égettesse. Ezt a szegénység érezte volna, az pedig nem érdemel büntetést. »En sem érdemeltem ő felségétől.« Azután védekezni kezd ; elmondja, hogy a szövetséglevélben ki van mondva, ha »valaki bennünket szabadságunkban, religiónkban, hírünkben, nevünkben megsért, az olyanok ellen tartozunk egymást oltalmaznunk. Az mikor énnekem sok injuriák — nem mondja minők, pedig a tények azt mutatják, hogy Bethlenéktől nem sérelmeket, hanem jószágokat kapott — estenek volna, kdnek irtain sokszor felőle, azt kívánván ő felségétől, hogy azokat megbüntesse ; de nem hogy megbüntette volna, de csak válaszom sem jöve kdtől, holott én nem kicsinynyé gyalázódom ő felsége mellett létemben.«1) Ilyen aprólékos mentséggel igyekezett barátait, kiket elárult, megvigasztalni. És nem sikertelenül. Még az éleseszű J) Széchy levele. (Kiadatlan.)