Századok – 1882

Értekezések - THALI KÁLMÁN - Észrevételek Lánczy Gyula: Széchenyi Pál cz. tanulmányára 479

490 SZÉCHÉNYI PÁL KALOCSAI ÉRSEK. kéből megutálá a bécsi udvart, s 1707. martiusban Nagy-Szom­batból a kurucz táborba jött. Eszterbázy Antal Bercsényihez küldé őt Beszterczebányára. »Amice, ad quid venisti ?« kérdé ez csudálkozva a püspököt. »Én az confoederatióra gyüttem /« felelt reá egyenes szóval páter Yiza, eddigi dolgait szánva-bánva s a hódo­lati esküt Rákóczinak tüstént le akarva tenni Bercsényi kezébe. A kurucz fővezér előtt kissé gyanúsnak tűnt föl ez a gyors for­dulat; kémnek gondolta őt, s nem vette föl az esküt, hanem míg a dologról a fejedelmet értesítené : a püspöknek egyelőre a bésztérczei collegiumban maradását rendelte el. Ez volt az a Viza »fogsága.« Azonban a fejedelem csakhamar magához hívatá a püspököt, s miután szándékai őszinteségéről meggyőződék : hűség­esküjét elfogadván, a váradi káptalan fele részben Bakó János nagyprépost által bírt aszalni uradalmának másik fele haszon­élvezetével gazdagon dotálá. Ez volt íme az a nagy mártír omság, a melylyel a kegyetlen Rákóczi szegény Yiza püspököt lakol­tatta!1) Az ónodi gyűlés alkalmából Yiza ép úgy nem volt elfogva, mint Okolicsányi Pál vagy Kálmáncsay István consiliárius (kinek ugyan még a hajaszála se görbült vala meg), vagy Szmertnik le­fejezve. E rémhíreket a bécsi udvari körök szándékosan költötték, hogy az ónodi, tragoe.diát rémségesen túlozva, a kii/hatalmak diplo­matiáját, félrevezessék s Rákóczi ügyének támogatásától elállásva hívják. Ezt 1 iánczy úrnak tudnia és figyelembe vennie kellett volna. Végre a mi Széchenyi Pál — és tegyük hozzá: hű társa Szirmay István —jószágai elkobzását illeti: a császáriak is szél­iére ezt tették, a hol bírták, a Confoederatió híveivel; ezek részé­ről is tehát viszont a jószág-lefoglalás általános elvül mondatott ki mindazokra nézve, a kik a Szövetkezett Rendek hatalma alatt álló területeken bírván, a bitet a nemzeti szövetségre bizonyos batáridőig le nem tették. Széchenyi Pálnak és Szirmaynak elnéz­ték ezt több éven át ; sőt az ónodi gyűlés után is Rákóczi csak Igen jellemző, hogy Viza példáját követte (Lánczy ugyan erről is hallgat) Széchenyi Pál másik meghittje is : titkára és oldalkanonokja, a nagyeszű Brenner Domokos Antal hántai (azután szepesi) prépost és veszprémi kanonok, később Rákóczinak varsói, berlini, utrcehti és párisi követe. /

Next

/
Oldalképek
Tartalom