Századok – 1879
Értekezések - THALY KÁLMÁN: Dunántúli hadjárat 1707-ben. Hadtörténelmi tanúlmány. - IV.629
tiialy kálmántól. 653 ezeken kívül Moóry István hajdúit is magához rendelé Bezerédytől, és így július vége felé két-harmadfél ezer hajdúval rakhatta meg a Bába hídjait. Most szükség egy kissé a balszárny működésére pillantanunk ; mert míg Bottyán a Győr tájékán megfeneklett Pálffy ellenében figyelő állást foglalt : parancsot ada Bezerédynek az osztrák és stájer határszélek folytonos nyugtalanítására. Ez meg is történt; a kuruczok kisebb-nagyobb csapatokban majdnem naponként átcsapdoztak a Soprony-Fraknó közötti lineákon. A berezeg Eszterházy Pál tulajdonát képezett Lánzsér határszéli vár, július 11—12-kén lőporrobbanás következtében, német helyőrségével együtt a légbe röpült.1 ) A pusztúlás megszemlélésére b. Sándor Gáspár, a herczeg jószágkormányzója, júl. 13-kán Kis-Martonból egy század Uhlefeld-vasas födözete alatt a hely színére sietett, s visszatértében júl. 14-kén estére Fraknó várába szállá meg. Azonban 15-kén éjjel Kis Gergely, a Kisfaludy György ezredéből 300 lovassal átjött a lineákon, oly szándékkal, hogy a Fraknóhoz igen közel eső nagy-martoni templomkastélyban tanyázó ráczokkal »megvásárol.« Lesbe álla tehát, s reggeli öt és hat óra között Nagy-Marton alá becsapott. De »a ráczokkal az városiak is puskásán, felesen kirohantanak ;« sőt másfelől az Uhlefeld- vasasok is, őrnagyukkal a század élén, Fraknóból a szorongatott ráczok segélyére sietvén : az ennyi erőt nem várt három század huszárt megfordították, elszéleszték, s »nemcsak az lineán által, de azon is túl az erdőkön kergették. Elevenen csak kettőt fogtak ; mennyit vágtak ? nem tudhatni, mert az erdőkön elszéledtek. Az többi között egy Horváth György nevű vitéz tisztviselőt esmértek meg, kinek nyerge elfordúlván, mellbe lőtte egy rácz. Kalpagot felesset hoztak, lovat is kilenczet.« -) tes» stipendiai^ per universos nobiles potiores et taxatos, si aetu non haberentur in Regimine (Kisfaludy Györgyé értetik,) statuant pro die 22. praesentis, hic Sabariae.« (Vas vármegye július 16-iki gyűlésének jegyzőkönyve, a megyei levéltárban.) *) Gr. Csáky Imre júl. 14-iki levele Fraknóból, Úsz Gáborhoz Bécsbe. 2) Gr. Csáky Imre júl. lG-iki levele Fraknóból, Usz Gáborhoz. (Eredeti, az No«-család ltárábau.)