Századok – 1868
Pesty Frigyes: Magyarországi helynevek. (Buziás; Kerlés; Szeben.) 109
110 Buzi ás, in praedium Viel, volebautque dividere thesauros et captivos '). Ráth Károly tisztelt barátom azt állítja ugyan, -) hogy az itt említett Buzi á s — a temesmegyei Buzi ás : de én e véleményt, elegendő bizonyíték hiányában, el nem fogadhatom, sőt inkább meg vagyok győződve, hogy mintán a bessenyők a Száva folyó átúszása után mondatnak Buziás földére érkezőknek : ezen Buziás nem lehetett másutt, mint a mai úgynevezett Szlavónia területén, a hol persze azóta vagy eltűnt, vagy más név alá rejtőzött. A Belgrád felől betörő bessenyők a temesmegyei Buziást a Duna átlépése nélkül el nem érhették volna, s hogy ez történt, sehol sem mondatik ; és ezen körülmény egymaga elég, lemondani azon vélekedésről, hogy 1072-dik évben a tcmcsi Buziással van dolgunk, eltekintve attól, hogy ezeii városka beljebb is esik az országba, mintsem hogy rögtönzött ellenséges határmegsértés által megszállás alá kerülhetett volna. 3) V. László király egy 1457. évi okmányában említi, hogy híveinek : Michaelis Dees dicti de Tomőschl et Stefani lilii Sisman de Bezias kérelmére, a nyolez oláhkerület kiváltságait újra megerősíti. (Maniu Basil: Disertatiune istoricaeritiea si literara tractanda despre originea romaniloru din Dacia Trajana. Timisióra 1858. I. k. 541 lap). Vau-e az itt Beziasuak irt helynévnek összefüggése a mai Buziással ? nem döntöm el, de valószínű. Mint temesmegyei helység említtetik kétséget kizáró módon 1479. évben. Országh Mihály nádor t. i. ez év márczius 25-kén Csanádon kelt levelével bizonyítja, hogy murányi Kónya Dömötör özvegye Agatha, szajáni Posztós Tamás leánya, Száján, Soot, Faluhely, Temerdegyház, Komlós, Nyolczszegü, Péterd, Damianfalva, Knéz, Csicskéd, Oese, Tornyos csanádmegyei, Murány (ma temesmegyei, akkor még) torontálmegyei, és В о d z á s t e 1 с к temesmegyei helységekben levő részjószágait a budai káptalannak adományozza. Az itt idézett okmányban,Buziás Bozyasthelek-nek ira-') Chronica Hungarorum 50 fej. Schwaudtner nagy kiad. 1. köt. lit» 1. 2) Magyar királyok hadjáratai, útazásai, stb. Második kiad. 4 1. ') Hogy, miként Podhraczky József, a Chronicon Budense-liez irt jegyzeteiben véli, a Turóczy-féle Buziás, a mai Bugyauovcze Szerémmogyében volna, mely, szerinte, a Buzád-nemzetségtöl vette novét, ez ellen erős történeti és nyelvészeti kétolyeim vannak.