Szatmármegyei Közlöny, 1910 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1910-10-16 / 42. szám
SZATMÄRMEGYEI közlöny szony szerepében Dénes Ella kitünően sikerült alakítást nyújtott és játékának hatását természetes maszkja már előre is biztosította. Málcsi szerepében Pongrácz Matild mutatkozott be első nagy szerepében igen előnyösen. Káldor, Sipos, Herczeg, mint mindenkor most is igen jók voltak. Legnagyobb sikert azonban a „zsidó család aratta, mert amit Bállá, Mátray és Hel- tay ez este produkáltak az nemcsak kielégítette, de túlhaladta a legkényesebb igényeket is. Zugó tapsvihar követte minden jelenésüket. Hajsinekné, H. Reviczky Etel és ifj. Baghy Gyula az est sikeréhez nagyban hozzájárultak. A heti műsor a következő: Ma d. u. Ig- lói diákok, ma este: Tavasz (páratlan). Hétfő: Muzsikus leány, (zónás). Kedd : Kis czukros, (páros), Szerda: Csákó és kalap, (páratlan). Csütörtök: Elvált asszony, (páros). Péntek: Sasfiók, (zóna). Szombat: A bolond, (páritlan). Vasárnap d. u. Kedélyes paraszt, (zóna.) Este: A bolond, (páros). HÍREK. — Kitüntetés. (> felsége a Király Dr Va- jay Károly, szatmári polgármestert kir. tanácsossá nevezte ki. — Bírósági kiuevezések és áthelyezések. A király az .igazságügyminiszter előterjesztése Bacsinszky Ödön dr. szatmárnémeti i kir. törvényszéki jegyzőt a nagysomkuti. Abaházy József, debreczeni Ítélő táblához berendelt bírósági jegyzőt a nagybányai kir. járásbírósághoz albiróvá kinevezte, Unger Géza eperjesi törvényszéki bírónak járásbirói minőségben a zilahi kir. járásbírósághoz, továbbá Kauten Miklós szinérváraljai járásbirónak s Gaál István kunszentmártoni járásbirósági albirónak saját kérelmére leendő áthelyezését megengedte. — Kinevezések. A főispán Szombati Ödön nyug. szolgabirót főszolgabíróvá, — Ináncsy Elek kincztári jogügyi segédfogalmazót t. al- ügyésszé nevezte ki. — Az aradi vértanuk exhumálása Aradról jelentik: Néhá^v ’if^&nak a vésztők'’1" tásához,- ív ... szitik elő. mert nem egeszen— oizonyös, hogy ott történt a kivégzés, ahol az emlékoszlop áll. Az ásatásokat, az emlékhelyről kiindulva, nagy területen folytatják olykép, hogy keresztárkokat húznak embertest szélességben. Az ilyen módon képződő koczkák lehetetlenné teszik, hogy a maradványokat észre ne vegyék. — Kormánysegély iegelövételre. A földművelésügyi miniszter Tichy Gyula gazdasági felügyelő javaslatára és Csaba Adorján főispán közbenjárására Bere községnek legelővételre 50 évre évi 1600 K államsegélyt adományozott. — Villamos világítás az állomásnál A helybeli vasútállomást közelebb villamos világítással látja el az államvasutak igazgatósága. Az elektromos erőt a városi telep fogja szolgáltatni. Az uj berendezés kivitelével Szabó Frigyes budapesti mérnök bízatott meg. — A Kölcsey-egyesület választmányi ülése Cseh Lajos ügyvezető alelnöklete alatt f. hó 5-én tartotta meg az alispáni kisteremben, melyen az irodalmi szakosztály elnökévé Klacskó Istvánt, jegyzőjéül Braneczky Józsefet, a társadalmi osztály elnökévé Fogarassy Károlyt, jegyzőjévé Szentiványi Bélát választották meg — Gyászünnepély. A Protestáns társaskör az október 6-iki gyászünnep alkalmából e hó 9-én sikerült ünnepséget rendezett. Járay Jubska „A bitófák beszéde“ cimü költeményt szavalta el igen ügyesen, Pozsonyi Gábor újságíró felolvasást tartott, Pólyák István „Az aradi vár“ ez. dalt énekelte el köztetszés mellett és teljesen lebilincselte a hallgatóságot, Csanálosi József gyönyörűen szavalta „A 13 vértanú halálát.“ — Sikerült gyászünnepélyt rendezett a helybeli zárda is október 6-án. — Uj önkéntesek. A m. kir. kassai III. honvéd kerületi parancsnokság által Szatmá- ron felállított egyéves önkéntesi iskolába f. hó 1-én 19 egyéves önkéntes vonult be. Az iskolai parancsnok ez évben is Tavassy Gyula százados, oktató tiszt. Hanke Tibor hadnagy. A bevonult önkéntesek a következők: a 11. honvédgyalogezredből: Rezin János, Rednyik Alajos, dr. Lápossy János, Csók István, Kin- csessy Antal, Buzinkay Gyula, Smliucsák János, Donielovics Zsigmond, Árvay Bonaven- tura György, Adrigán György; a 12. honvédgyalogezredből: dr. Lengyel László,, Jamnik István, Ruprecht Béla, Farkas Adolf Abrahám, Cserenyi Ignácz, Bónizs Gábor, Őzzé Gyula, Misky Béla, dr. Kovássy Albert. — Üsző és borjas tehén díjazás Szatmár- megyében. A Szatmármegyei Gazdasági Egyesület a nagykárolyi m. kir. gazdasági felügye tőséggel együttesen rendezi e hó folyamán szokásos díjazásait. Kiosztásra kerül 5100 korona. Díjazások lesznek folyó hó 17-én Szent- miklóson, 20-án Pribékfalván, 24-én Avasuj- városon, 27-én Fehérgyarmaton, 28-án Krasz- nabélteken. A díjazások sikere érdekében az egyesület titkári hivatala a járási főszolgabirók támogatását is kikérte. — Kinevezés A pénzügyminiszter Gindele József díjtalan adóhivatali gyakornokot a nagykárolyi kir. adóhivataltól, ideiglenes minőségű díjtalan pénzügyi számgyakornokká a m. kir. pénzügyigazgatóság mellé rendelt számvevőséghez kinevezte. - * , — Nlátyássy Zoltán Szatmáron Érdekes katonai vendége van Szatmárnak. Mátyássy Zoltán, hadbíró-százados, aki ellen Junga Sebő ösmeretes merényletét elkövette, tegnap óta ott taitózkodik, hogy a katonai élelmezési tárgyak beszerzésére ma megejtendő árlejtést vezesse. — A kóbor czigányok kérdése régi problémája ennek az országnak. Terveznek is velük odafent eleget, bizottságoznak, ankétozmk miattuk, kineveznek kormánybiztosokat a czi- gányügy rendezésére, mindennek azonban sem a czigányok nem látják fikareznyi hasznát, sem a közbiztonság. A czigányok ugyanaz a barbár, minden kultúrától iszonyodó nomád-nép most is, mint volt száz év előtt s a köznép úgy nincs biztonságban ettől a félvad rabló fajtól manap, mint hajdan, a régi jó időkben. Az országnak csaknem minden vidékén, ahol ezek a mos- datlan testü-lelkü népek megfordulnak, napirenden van a lopás, a rablás, sőt a gyilkolás is, mert a Kolompárok s a Tuták népe ettől sem riad vissza szükség esetén. Ezúttal Érkörtvélyesen garázdálkodtak a barna bőrűek. Lajos Sándor ottani gazdaember házát tisztelték meg a minap éjjel látogatásukkal. Minthogy pedig sem az ajtón, sem az q lakásba férkőzni nem tu^tajfe- autóin uupD zár, az utóbbin _ .JE vasrács, kibontották a falat s ugv hatoltak oe a szobákba Miután mindent felhánytak, magukkal vitték mindazt, ami értékesebb holmi volt. Reggelre már oly meszze voltak ezek az idegen vagyon eltulajdonítok, hogy már tán botot sem találtak a károsultak, hogy üthessék a nyomukat. A csendőrség nyomoz. A „Vármegyei Közigazgatás“ rovat vezetője: NAGY ISTVÁN érendrédi jegyző. Laptulajdonosok: MANYÁK és TÓTH. Ä magyar királyi államvasutak téli menetrendje 1910—1911-re. A magyar királyi államvasutak vooalain és az általuk kezelt magánvasutakon f évi október hó 1-től a téli menetrend lép életbe, mely a jnlenleg érvényben lévő nyári menetrenddel szemben a következő lényegesebb változásokat tartalmazza : A budapest keleti pályaudvar-bruck-kiralyhidai vonalon A Budapestről d u. 5 óra 15 perczkor Győr felé induló gyorsvonat illetve az ehhez csatlakozó Győrről este 8 óra 10 perczker induló személyvonat Bruck-Királyhidán Wien- felé nem nyer csatlakozást. Kőérberek megállóhelyen az összes személyszállító vonatok megállása megszüntettetik. (Folyt, köv.) Mely árverésnek a nagykárolyi kir. járásbíróság 1910. évi V. 700/3 számú végzése folytán 70 K 04 f tőkekövetelés, ennek 1909. évi decz. hó 4 napjától járó 5 százalék kamatai, s eddig összesen 50 K 74 fillérben biróilag már megállapított költségek erejéig, a fizetett összegek betudásával Nagykárolyban adós lakásán 1910. évi október hó 25-ik napjának d. e. 12 órája határidőül kitüzetik és ahhoz a venni szándékozók ezemel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok az 1881. évi LX. i.-cz. 107. és 108. §-ai értelmében készpénzfizetés mellett, a legtöbbet Ígérőnek, szükség esetén becsárou alul is el fognak adatni. A mennyiben az elárverezendő ingóságokat mások is le és felülfogialtatták s azokra- kielégitési jogot nyertek volna, ezen árverés az 1881. évi LX. t.-cz. 120. §-a értelmében ezek javára is elrendeltetik. Kelt Nagykárolyban, 1910. évi okt. 11. Fazekas, kir. bir. végrehajtó. 6539—1910. szám. Un szálisi Ülés. A márainarosszigeti in. kir. erdő- igazgatóság magtárai részére szállítandó gabonanemüek biztosítása czéljából 1910: Október hó 31-én d. e. 10 órakor az erdőigazgatóság hivatalos helyiségében Írásbeli versenytárgyalás fog tartatni. A tárgyaláson résztvenni óhajtók felavatnak, hogy az egy koronás bélyeggel ellátott ás 5000 (ötezer) korona készpénz avagy állami értékpapír bánatpénzzel felszerelt írásbeli ajánlataikat a versenytárgyalás napjának délelőtti 10 órájáig az alólirt erdőigazgatóságnál nyújtsák be. A c7?'" ‘ ™~onriviség a következő: ■ tengeri it .—.,i—** 4’ >i A kőrösmezői „ .'it 4- » jio q. „ 23 q. „ A felsóvlsói ____„ 251 q. „ 1136 q. „ A3 q. „ Ös szesen 655 q. búza 2387 q. rozs 139 q. teDgeri Az árlejtési és szállítási feltételek az alólirott erdőigazgatóságnál, a bustyaházai m. kir. erdőigazgalóságnál, a bocskói ía- raktárgondnokságnál, a rahói, mezőháti és visói erdőgondnokságnál, nemkülönben a nagykárolyi, debreczeni és beregszászi m. kir. pénzügyigazgatóságoknál tékinthetők meg. Az árlejtési feltételekbe ütköző, avagy a késő érkező és az utóajánlatok figyelembe nem fognak vétetni. M. kir. erdöigazgatóság. Hirdetés. Fix fizetés és magas jutalék mellett alkalmazunk vidéki ügynököket, sorsjegyek részletfizetésre való eladásához. Havonkinf elérhető jövedelem 300—600 korona. Hecht Bankház Részvénytársaság, Budapest Ferencziek-tere 6. 1274--1910. végreh. sz. Árverési hirdetmény. Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. t.-cz. 102. és az 1908. évi XLI. t.-cz. 19. és 20. §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a V. kér. kir. jcárásbiróságnak 1910. évi Sp. X. 399—3. számú végzése következtében Pollák A. Herman budapesti ezóg javára 70 K 04 f s jár. erejéig 1910. évi aug. hó 17-éu foganatosított kielégítési végrehajtás utján le- és felülfoglalt és 700 K-ra becsült következő ingóságok u. m.: bútorok nyilvános árverésen eladatnak. II111- is Itteni. Nagykárolyban, Széchenyi-utcza 31. sz. alatt épülő házunkbanö bOlthelyiségf és a második emeleten három JakáS 1911. év junius hó 15-töl esetleg már 1911. május 1-től kezdődőleg kiadó. Ajánlatokat elfogad a Nagykárolyi Kereskedelmi és Iparbank Részvénytársaság.