Szatmármegyei Közlöny, 1906 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1906-03-21 / 21. szám
Nagykároly, 1906. márczius 21. szerna^. 1U -- 21— száin^CL XXXII. évfolyam. FÜGGETLEN POLITIKAI LAP. EGJELENIK MINDEN SZERDÁN ÉS VASÁRNAP. SZERKESZTOSEG és KIADÓHIVATAL: hová a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendendők: Nagykárolyban, Jókai-utcza 2. sz. ELŐFIZETÉSI ARAK : Egész évre 8 korona. Félévre 4 korona. Negyedévre 2 korona. Megyei községek, egyházak és iskolák részére egész évi előfizetés beküldése mellett egész évre 5 korona.-5» F.gyes szám ára 20 fillér #=Hirdetések jutányos áron közöltetnek. „Nyilttér“ sora 40 fillér. héziratok nem küldetnek vissza. Hirdetések és előfizetési dijak a kiadóhivatalba (Nagykároly, Jókai-utcza . . o, 2. ?z.) küldendők. Gróf Károlyi és az általános választói jog. Márczius 15-én gróf Károlyi István lapunkat apostrophálva nyilatkozott a választói jogról, kijelentvén, hogy hive az általános választói jognak, de a magyar Írni, olvasni tudás kikötésével. Nem térünk ki azokra a naiv megjegyzésekre, melyekkel volt képviselőnk eme szavait kiséri, hanem teljes komolysággal véve nyilatkozatát, igyekezünk bebizonyítani azt, hogy a Kristóffy készítette törvény-tervezet a maga hiteles statisztikájával védi any- nyira a magyarság érdekeit, mint a gróf Károlyi minden szakismertetés nélkül előadott állásfoglalása. Ha igaz az a tetei, hogy mindenkinek, a kinek kötelességei vannak, egyszersmint jogainak is kell lennie az állammal szemben, úgy tagadhatlan az is, hogy a magyar állam minden polgára egyformán jogosult és jogosított a választójog birhatására. Azonban az altalá nos választói jognak ily teljesen feltétlen alakban való behozatala merész lépés lenne nálunk, a hol jelenleg oly erős korlátok köze van e jog szorítva. Bizonyos átmenet, olyan, mely a szegényebb s főként a munkásosztályokat ki nem zárja s a hirtelen változást mégis mérsékli, viszonyaink közt alig mellőzhető. Ezek a szempontok szólanak az általános választójognak az Írni olvasni tudással való korlátozása mellett. A 3,895,357-et kitevő 24 éven felüli férfinépségből ir es olvas 2,621,737. Ebből magyar 1,608,707 vagyis 6L4°/o, német 14*8°/o, tót ll’5°/o, román 7*2%, a többi ruthén, horvát, szerb és egyéb nemzetiségű. Ha tehát a választói jogot az írni és olvasni tudáshoz kötjük, a magyar elem jelenlegi helyzete nemcsak nem romlik, hanem legalább egyelőre, addig, a mig a nemzetiségek a mostani arányban szerepelnek az Írni és olvasni tudók közt, tetemesen javul. E mellett nem tagadható, hogy az írni és olvasni tudás követelése oly neme a megszorításnak, mely elvileg is leginkább igazolható. Csak a teljesen műveletlen elemeket zárja ki, a nélkül, hogy a népesség zömének az alkotmányos ügyekre való befolyását csökkentené. Nem elháríthatatlan hátrány, mert igyekezettel még a felnőtt is szabadulhat tőle, úgy szólván saját akaratán fordul meg, hogy megszüntesse. S oly országban, hol, mint nálunk, az elemi iskolázás kötelező, az írni és olvasni tudás csak a törvény meg nem tartásának lehet eredménye. Ha közoktatási viszonyaink javulnak s a népiskolai kötelezettségnek mindenütt eleget tesznek, különösen, ha az általános, kötelező, ingyenes népoktatás az egész vonalon meg lesz valósítva, csak kivételesen fognak akadni olyanok, a kik írni és olvasni nem tudnak, s az irás- olvasásban való jártassággal, tehát a legalacsonyabb értelmi censussal némileg korlátolt választójog mintegy észrevétlenül fog átolvadni a teljesen korlátlan általános választói jogba. Ennyit a Kristóffy tervezetről. Lássuk már most milyen lenne a kepe a Bánffy—Károlyitele magyar irni-olvasni tudással korlátolt tervezetnek. Előre kell bocsájtanunk, az általános választói jognak a szó igaz értelmében még any- nvi korlátozásának sem szabadna lenni, mint a hogy azt a belügyminiszter tervezi. Sokkal nagyobb tehát a korlátozás — és evvel már általánosnak sem nevezhetjük a tervezetet — — magyar irni-olvasni tudással. Természetes, hogy Bánffy—Károlyit is tisztán az a czél vezérelte, mikor a választói jognak ily értelmű korlátozását kívánja, hogy Magyarországon a magyar faj a nemzetiségek fölött megtartsa supraematiáját. Eltekintve azonban attól, hogy ez a korlátozás bele ütközik a nemzetiségi egyenjogúságba, ésÜzíáltalános emberi jogokba: a magyar irni-olvasni tudással korlátozott választói jog nem oly feltétele a magyarság uralmának, hogy miatta tömeges jogfosztást kellene elkövetnünk és kivívnunk a nemzetiségieknek az egyenlőség és nemzetiségi szabadság ily határozott megsértésével indokolt gyűlöletét magunkra. íme az erre vonatkozó statisztika: Meg kell itt jegyeznünk, hogy e tekintetben egészen pontos adatok nem állanak rendelkezésünkre. A statisztikai összeírás ugyanis csak azt tudakolta, hogy az összeirt egyén tud-e Írni és olvasni és tud-e magyarul beszélni, ellenben arra a kérdésre, hogy tud-e magyarul irni és olvasni, a statisztikai összeírás nem terjeszkedett ki. A magyarul irni és olvasni tudó egyének száma helyett tehát az általános (bármely nyelvű) irni és olvasni tudó s egyszersmind magyarul beszélő egyének számával kell megelégednünk. Ez a szám valamivel mindenesetre magasabb a magyarul irni és olvasni tudó egyének számánál, tájékozásul azonban az is szolgálhat. A mai 1,048,976 választóból irni, és olvasni és magyarul beszélni tud 63-6°/o, nem tud 36'4°/o. A 24 éven felüli 3,895,357 főre rugó férfi népségből ir, olvas és magyarul beszél 5L6°/o; irni, olvasni és magyarul beszélni nem tud 48,4°/o. A nem magyar anyanyelvelvü 459,238 mai választó közül ir, olvas és magyarul beszél 28,7%; irni olvasni és magyarul beszélni nem tud 8L3°/o. A nem magyar anyanyelvű 24 éven felüli 1,880,002 főnyi ferfinepségből ir, olvas és magyarul beszél 21 •4%; irni, olvasni és magyarul beszélni nem tud 78‘6°/o. Természetesen ezen számadatok az egyes nemzetiségek között különféleképen oszlanak meg, annyi azonban kétségtelen, hogy a választói képességnek a magyarul irni olvasni tudáshoz való kötése rendkívül nagy jogfosztással járna. így csak két példát említve, Árva vármegyében, a hol a választók száma T A K C Z A. Az öreg Winkler. Irta: Pásztor József. Az öreg Winkler minden reggel már hat óra után bekoczogott a boltba. A boltajtókat rendesen akkor nyitogatták a segídek s az inasok nagy buzgalommal rakosgatták ki az ajtó elé a vasportékákat. Így ment ez minden reggel vagy negyven év óta, mialatt a parányi kis üzlet lassan-lassan megrtövekedett s hire ment az egész vármegyében. Az öreg Winkler vasárus életét ez az üzlet, a sok egymásra halmozódó fényes vasportéka, a sok tömör rudvas, a pengő kaszák, a csillogó zablák töltötték be s az üzleten kivül másról alig vett tudomást. Csak az üzletről, a vasportékáról volt véleménye. Szinte belátott a parányaikba, szeretettel pengette, emelgette a csillogó aczélszersz.ámokat, valóságos ünnepi öröme volt, ha egy uj kaszásládát kibontottak; ha összecsörrent a sok aczélpenge: tiszta, érthető, összhangzó zenében fürdött a lelke. Negyven év alatt a vasárus életének rendjét semmi sem zavarta meg. Szerelem, nagy indulatok, nem érintették a lelkét. Amilyen egyszerűen házasodott, épp olyan csöndben temette el a feleségét. Egyedül maradt a fiával, akiből üzletembert akart nevelni. Kereskedelmi iskolába járatta, majd maga mellé vette a boltba. Aztán abban telt öröme, hogy a fiú lendülettel, érzéssel fogott neki az adás-vevésnek. Nem sokáig örülhetett azonban. Amint megismerte a fiú az üzlet minden bonyodalmait, az öreg szomorúan vette észre, hogy a fiú unja a szerény kört, tervezget, idegenkedik tőle, ha az üzlet mindennapi dolgairól beszélni' akar vele. Néha úgy nézett az apjára, mintha sajnálta volna a kis szürke embert, akaratlanul is gúnyosan mosolygott, ha valami kicsinyes ötlettel előállt. Winkler most már félni kezdett tőle. A fiú néha gondolkozva járt-kelt a boltban, oda se nézett a segédekre, maga elé mormogott valamit, a kezével hadonászott, majd felragyogott a szeme s hirtelen megállt az egyik segéd előtt s lázasan dadogta : — Meglátja . . . Milliomosok leszünk még! Meglátja . . . Gazdaggá, hatalmassá teszem a firmát ! A segéd bámult, az öreg Winkler pedig csendesen ide-oda járt a boltban. Bement valamelyik raktárba, szidta a segédeket, gondosan beolajoztatott mindent, kutatott, keresgélt: nem talál-e valahol rendetlenséget, nem csalják-e meg? Kimerültén, reszketve ment vissza az irodába. Fázósan, félve húzódott meg az iroda egyik sarkába s amint kinézett az iroda homályos, piszkos üvegén keresztül a boltba, érezte, hogy nem olyan erős már, mint eddig. A fiának részt engedett az üzlet életében, kiszalasztotta kezéből a vezetést; nem tartotta már a kezében a vevőket, a segédek, az inasok lelkét s nem látta át, értette meg az üzlet egész szövését, tisztán, világosan, egyszerre. Néha még álmából is felriadt. Úgy érezte hirtelen, hogy még szegény segéd, elnyomott rabszolga, akit egyik városból a másikba lökdösnek, aztán hirtelen eszébe jutott az üzlet: úgy érezte, hogy lopják. Reggel még korábban kelt, nyitás előtt ott várt az üzlet ajtajában. Veszekedett a segédekkel, zaklatta az inasokat, rendezgetett, rakosgatott. A fiához újabban idegen alakok jártak a boltba. A fia elhúzódott velük egy sarokba, papirosokat nézegettek, rajzolgattak. Az öreg Winkler úgy érezte, mintha ellene szövődnék valami titkos összeesküvés. Szólni akart a fiának, de olyan úri, olyan biztos volt a fia fellépése, hogy nem tudott soha belefogni a beszédbe. Csak most ismerte meg a fiát. Hisz’ ez csak játszik az üzlettel, másfelé jár az esze, olyan mintha idegen ember volna s lassankint meggyülölte. Néha hirtelen kivette valamelyik segéd kezéből a vevőt, lélekkel, hévvel fogott neki, hogy egy ásót, néhány csomag szeget ügyesen, haszonnal eladjon s ha sikerült a vásáron néhány fillérrel többet nyerni, örömtől ragyogott az arcza, kevés időre visszatért a bizalom a leikébe. De eljött a tél s fájni kezdett a lába. Egész nap ott ült az irodában, a kályha mellett. A boltban hideg volt s a pára rárakódott az iroda ablakára. Idegesen törölte le a nedvességet az üvegről, kimeresztette a szemét. Látta a sürgést-forgást, látta, hogy jár a segédek szája, de nem hallotta a hangjukat, csak azt érezte, hogy ezek kint mind-mind idegen emberek, akik megcsalták, meglopták. Reszketett. Félt. A fia ült a pénztárnál s szedte a pénzt. Látta, hogy a vevők leteszik a pénzt a márványlapra, a fia felveszi, hirtelen eltűnik a pénz. Beleteszi-e a fia a pénzt mind a fiókba ? Egyik nap aztán a fiú beállított az öreghez az irodába. Egy halom papiros volt a kezében, okiratok, tervrajzok, ujságlapok. Az arcza ragyogott, amint beszélni kezdett: — Most már minden rendben van. Beszélhetek. Szerszámgyárat alapítunk. Az öreg Winkler eltátotta a száját s rémülten kérdezte: — Szerszámgyárat ? — Igen. Itt vannak az összes tervrajzok. Máraz engedély is megvan. Államsegélyt is kapunk. Tiz évi adómentesség. Mindent kijártam . . . — De fiam . . . — Megtízszerezzük a vagyonúnkat, apám. Ilyen gyár még nincs. Mi szállítjuk a szerszámot egész Magyarországba, de a délvidékre, a Balkánra is. A Winkler-czég, apám ! Az öreg Winkler nem jutott szóhoz. Megrémült a tervtől. El akarják venni mindenét 1 Kétségbeesetten tört ki száján a szó: — Nem. Nem engedem. Nem akarom 1
