Szatmármegyei Közlöny, 1905 (31. évfolyam, 1-52. szám)
1905-09-24 / 39. szám
SZATMARMEGYEI KÖZLÖNY azon, kogy a rendőrség megengedte ott az előadások rartását. Különben Krémernek nem lehet oka panaszkodni a közönségre a pártolás tekintetében és a színházlátogató közönség is megvolt a társulattal elégedve. Tehát viszontlátásra jövőre — az állandó színkörben ! Szombaton a „Kukoricza Jónás“ czimü újdonság került színre. Lépésről lépésre parodiálja a ' János Vitéz alakjait, melyet a közönség derültsége kisért. Szöreghi Radnai Zsuzska, Szilágyi Etel, Tihanyi, Kállai Kornélia, Tisztái és különösen Váradi Márton osztoztak a sikerben. Vasárnap Géczy István nagyhatású népszínművét a Gymesi vadvirágot játszották. A főszerepet Harkányi Gizella alakította zajos hatás mellett. Dalait meg kellett ismételni. Rajz Ödön, Radnai Zsuzska osztoztak a sikerben, úgyszintén Váradi Márton (Fábián Gyurka) a kinek dalai nagyon tetszettek. Tisztái és Szöreghi pedig állandó derültségben tartották a pub- licumot. Hétfőn a Heidelbergi diákéletet ismételték meg közepes számú közönség előtt. Kedden Hery Bernstein és Pierre Weber „Kis pajtás“ czimü vígjátékét mutatták be, melynek főszerepét Radnai Zsuzska alakította sok érzéssel. Megjelenésekor egy szép csokrot kapott. Jászai Olga Adams Flossie szerepében a nyílt színen is tapsot kapott. A férfiak közül Rajz és Szöreghy tűntek ki jó alakításukkal, úgyszintén Váradi Márton, a ki mint mindég, úgy most is tehetséges színésznek mutatkozott be. Szerdán szept. hó 20-án „Ripp van Winkle* czimü operettét adták, a társulat primadonnája Harkányi Gizella jutalomjátékául. Planquette örök szép zenéjü, romantikus meséjü operettéjét ha végig nézzük, hallérzékünk és lelkünk igazi élvezetet talál ebben a léha Operette kultuszban. És daczára ennek, daczára hogy a közönség kedvencze vette jutalomjátékát, csak közepes számú közönség nézte végig az előadást. A jutalmazottat zajos óváczióba részesítették az este. De meg is érdemelte azt, mert úgy is mint Lisbeth, úgyis mint a kékhegyek szelleme, úgyis mint Alis, kedves, bájos jelenség volt, szépen játszott és énekelt, remek toiletteket mutatott be. Egy egy sikerült jelenete után kitört a taps és éljenzés, több dalát megismételtették és virágcsokorral kedveskedtek. A czim szerepben Váradi Márton igazán remekelt. Éneke érzelemteljes volt, bár megtörtént az is, hogy egyszer nem kellő hangból kezdte, játéka azonban minden izében átgondolt volt. Különösen a kutnál lejátszódó jelenetben, a mikor nem akar hinni, hogy a viz tükrében előtűnő ősz fő az övé volna, 20 évi alvás után, drámai erővel játszott. Tisztái mint Derrik polgármester ügyesen mókázott és Nikk fogadós (Szöreghi) is jó volt. Radnai Zsuzska is kedvesen játszotta meg Katrinát. Az előadás kifogástalan, összevágó volt. Csütörtökön szeptember 21-én megismételték az Elnémult harangokat. Pénteken szeptember 22-én a „Huszárvér“ czimü operette ment másodszor, zónaelőadásban, népes ház előtt. HÍREK. — Kinevezés. Az igazságügyminiszterium vezetésével megbízott ügyvezető dr. Bagossy László szabadkai törvényszéki aljegyzőt jelenlegi alkalmazása helyén jegyzővé nevezték ki. — Áthelyezés. A pénzügyminiszter berenczei Kováts Gézakir. bányamérnököt, saját kérelmére Maros- újvárról Nagybányára helyezte vissza és helyébe Urbán András mérnököt helyezte át Marosujvárra. — A vármegye őszi rendes közgyűlése október hó ll-én veszi kezdetét. — A nemzeti ellenállást ismételten kimondó szeptember hó 7-iki közgyűlési határozatot, a belügyminiszter megsemmisítette és rendeletének azonnali végrehajtására utasította a vármegyét. A leirat a következőleg szól: Folyó évi 660. szám alatt hozott véghatározatának az önként befizetett állami adók elfogadását és beszolgáltatását, valamint az ujonczoknak önkéntes beállása körüli hatósági közreműködést és a katonai behívók kézbesítését eltiltó rendelkezését folyó évi 84363. sz. alatt kelt rendeletemmel megsemmisítettem. Ezen rendeletemet a vármegye f. évi szept. hó 7-én tartott bizottsági közgyűlésében tárgyalás alá vevén, 16351—919. sz. alatt hozott határozatában kimondotta, hogy azt figyelembe nem veszi és fent említett határozatának tiltó rendelkezését egész terjedelmében fentartja. A törvényhatósági bizottságnak ezen újabb véghatározata törvényes alappal nem bir, mert az 1886. évi XXI. t. ez. 68. §-ának c) pontja értelmében az alispánnak állott volna jogában, hogy megsemmisítő rendeletem ellen felírjon s a vármegyei közgyűlés csakis az esetben vehette volna ezen szóban levő vármegyei határozat foganatosítását eltiltó rendeletemet tárgyalás alá, ha ezt az alispáni felterjesztéssel szemben továbbra is fentartottam volna. Az alispán ezen törvényadta jogával nem élt és igy a vármegye törvényhatósági bizottsága fent idézett rendeletemet az előbb hivatkozott törvényszakasz megjelölt pontjában meghatározott törvényszerű eljárás mellőzésével vette tárgyalás alá, ennélfogva újabb véghatározatát semmisnek kellene tekintenem. Minthogy azonban a fent jelzett eljárás pótlásának elrendelése és teljesítése az első ízben hozott véghatározat megsemmitett rendelkezésének végrehajtása ellen fent idézett rendeletemben foglalt tilalmat az állam nagyfontosságu érdekeinek rovására továbbra is függőben tartaná, ennélfogva jelen véghatározatát az 1886: XXI. t. ez. 19. §-ában körülirt feliratnak tekintettem s azzal szemben kijelentem, hogy fent idézett rendeletemet, az abban foglalt törvényes indokokból továbbra is változatlanul fentartom, a most idézett törvényszakasz második bekezdése alapján f. évi 660. bjkvi sz. alatt hozott véghatározata megsemmisített rendelkezéseinek végrehajtásától a vármegyét másodízben is eltiltom és ezen rendele- temnek azonnali és feltétlen végrehajtására utasitom. Felhívom, hogy ezen rendeletem mikénti foganatosításáról hozzám 3 nap alatt jelentést tegyen. Budapest, 1905. évi szept. 21. Kristóffy. — Városunk képviselőtestülete f. hó 17-én gyéren látogatott közgyűlést tartott, a melynek olyan közérdekű tárgya volt, minő az uj építési szabályrendelet. A közgyűlés többek hozzászólása és több módosító indítvány elfogadása mellett letárgyalta az egész szabályrendeletet. Az építési szabályrendelet 6 fejezetre oszlik. A második fejezet az elhelyezési és építési szabályokat foglalja magában, melyek közül a legnevezetesebb az, hogy a Széchenyi-utczán, a Deák Ferencz-téren, valamint a Fény-utczán 1., 2., 3., 5., 7., 9. és 11. és a Könyök-utczán 1., 2. népsorszámu telken utczavonalban ezentúl emeletes lakóházak vagy legalább emeletesnek megfelelő magasságú épületek építésére adható csak engedély és ezen szabály alól különös méltánylást érdemlő körülmények fennforgása esetén s csak a képviselőtestület engedélye alapján van helye. A szabályrendeletet a közgyűlés közszemlére kitétetni és azután jóváhagyás végett felterjeszteni rendelte. — A Nagykároly—mátészalka—csapi vasút műtan- rendőri bejárása f. hó 26-án lesz. A külön vonat reggel 9 órakor indul el e czélból a nagykárolyi állomásról. A vasutat, ha csak valami akadály nem lesz, másnap átadják a forgalomnak s igy végre a mátészalkai járás közvetlen összeköttetésbe jut Nagykároly várossal, a melylyel a múltban mindig együtt tartott, sokszor döntő befolyással birt a vármegyei életben előforduló fontosabb ügyek elintézésénél. Városunkra nézve minden esetre fontos eseményt képez ez a vasút köz- gazdasági és culturális szempontból. Mint utólag értesülünk a vasút épitő-vállalkozója Gregersen G. és fiai ezég a mütanrendőri bejárás napján este 9 órakor vacsorát ad városunkban a Magyar Király szállóban, a bejáráson részvettek és meghívott vendégek tiszteletére. — Szatmár város közgyűlési határozatának azon részét, melyben az adók elfogadását és az államkincstárba szállítását, valamint az önként jelentkező ujonezok előállításánál való közreműködést megtiltja tisztviselőinek, f. hó 13-án érkezett leiratában Kristóffy megsemmisítette. A megsemmisítő határozat indokolása 7 oldalra terjed és az ismert érveket tartalmazza. — Gyászeset. Moson György, néhai Moson György vármegyei főügyész fia, — a trieszti Generali biztosító-társaság nyug. felügyelője, a Nagykárolyi Takarékpénztár igazgatósági tagja, f. hó 19-én élte 49-ik, boldog házasságának 2l-ik évében elhunyt Budapesten dr. Róth szanatóriumában. A megboldogult kedvencz tagja volt városunk társadalmi életének, bár az erőteljes férfi már évek óta betegeskedett. Ez a betegség kényszeritette arra, hogy visszajöjjön szülővárosába Budapestről, a hol a Generali biztosító-társaság vezérigazgatóságánál volt mint felügyelő alkalmazva, s a mely társulatnak olyan hasznavehető és közkedvelt tisztviselője volt, hogy mikor betegsége miatt évekig nem tehetett szolgálatot, azért a társulat egész fizetésben részitette őt. Kellemes úri ember volt, a kit mindenki becsült és tisztelt. Korai halálát gyászolják a Horváth, Serly, Gőnyey, Rába, Zanathy és Kallós családok és kedves neje, — a ki feledhetlen jó férjet vesztett el benne. A holttestet Budapestről városunkba hozták, a hol f. hó 2 l-én d. u. 4 órakor volt temetése nagy részvét mellett. Dr. Sveighoffer János kegyesrendi házfőnök végezte a temetési szertartást, fényes segédlettel. A temetésen képviseltette magát a Generali biztosító-társaság négy tisztviselőjével, Kürthy Emil vezetése alatt. Ez a társulat, valamint a Magyar Jég és viszont biztositó társulat koszorút is helyezett a ravatalra. A koporsóra a kegyelet a következő fel- irásu koszorúkat küldte : „Forrón szererett Gyurkámnak — vigasztalhatatlan Klárája“. „A legjobb sógor és nagybácsinak — Mariska és gyermekei“. „Szeretett sógorunknak — Bálint családjával és Ernő“. „Felejthetetlen Gyurkánknak — Guszti bácsi, Ilka és, Ilonka“. „Forrón szeretett Gyurkánknak,— Károly és gyermekei“. Felejthetetlen rokonuknak — Georgine és Laczi“. „Igaz szeretettel — Ilona és Béla“. „Igaz részvéttel — Vörös János és neje“. „Utolsó üdvözletül — Bella és Géza*. „Részvétünk jeléül — Matild és János“. „Szeretett jó Gyurkánknak — Iza és Emma“.“ „Felejthetetlen Gyurkánknak — Lujzika és Pista“. „A jó Gyurka bácsinak — Gáborka és Zsuzsika“. „Felejthetetlen Gyurkájának — a Jordán család“. „A felejthetetlen jó barátnak — Péchy Lászlóék“. „Felejthetetlen kedves Gyurkájának — Prámer Endréné“. „Isten veled kedves Györgyöm — szerető barátod Gyula“. „Ujfa- lussyné br. Uray Leona“. „Isten veled — László és Józsi“. „Őszinte igaz szeretettel — Wagner István és neje“. „Felejthetetlen volt munkatársának — a Magyar jég és viszont biztositó részvénytársaság“. „Moson Györgynek — a Trieszti általános biztostó társaság*. „Szeretett igazgatósági tagjának — a Nagykárolyi Takarékpénztár Egyesület“. A derék férfiú elhunytárol a helybeli Takarékpénztár is adott ki gyászjelentést, a mely a következőleg szól: „A Nagykárolyi Takarékpénztár-Egyesület legőszíntébb részvéttel tudatja Moson György urnák, az intézett buzgó igazgatósági tagjának, 1905. szeptember hó 19-én Budapesten történt gyászos elhunytat. Nagykároly, 1905. szeptember hó 20-án. Emléke maradandó lesz közöttünk! Béke lengjen hamvai felett!“ Az elhunyt neje a következő gyász- jelentésben tudatta pótolhatlan vesztességét: Moson Györgyné szül. Horváth Klára mint az elhunyt neje dott előttem — elég hamar történt — nem is volt semmi kifogásom ellene. A családot ismertem: állás, vagyon, minden megfelelt. Elhatároztam, hogy igyekezni fogok elnyerni a kezét. Egy ideig jól ment minden. Nagyon szépen megbarátkoztunk. Azt merem állítani, hogy kitüntetett minden alkalommal. Nem csak nekem tűnt ez fel. A barátaim is csak úgy hívtak „a Vanda lovagja“. Jól van, kitüntetett, de másokról sem mondott le. Kaczér- kodott mindenkivel. Csodálnám, ha téged békén hagyott volna. Ugy-e megpróbálta ? Az idősebbik csak a fejével bólintott, hogy „nem“. — Nem ? Csodálom. Menjünk tovább. Magad megítélheted, hogy szép. Természetesen mások is bolondulnak utána. Én voltam ugyan a kegyencz, de a többit is úgy tudta kezelni, hogy azok sem vesztették el a reményüket. Nem részletezem tovább az eljárást, végeredmény: nagyon kaczér. Én meg féltékeny vagyok. Egyszer el is ragadott a féltékenység. Szemére hánytam a kaczérságát. Nagyon megharagudott. — Mi joga van önnek engem kérdőre vonni ? .— Most még nincs jogom, de ha maga is úgy akarja, nemsokára lesz. — Ugyan ? — Igen ! Vanda. Tudja jól, hogy szeretem. Az az egyetlen kívánságom, hogy feleségemmé teszem. Mit felel ? Egy darabig nem szólt, csak nézett a pattogó tüzbe. Ismételtem a kérdést. „Sajnálom . . . Igazán... az a meggyőződésem . . . higyje el . . . nem vagyunk egymáshoz valók. Maga féltékeny, szenvedélyes én meg kaczér vagyok. Egyikünk sem fog engedni, szerencsétlenek leszünk mind a ketten. Nem leszek a felesége.“ A fiatal ember elhallgatott. A másik egyet kettőt szippantott a szivarján. — Itt nincs ok se tanácskérésre, se tanácskozásra. Be van fejezve. Egyszerűen ismerősei vagytok egymásnak, mint azelőtt. Punktum. — Igen, ha csak addig volna. — Én is ezt mondtam magamnak akkor. Hanem más történt. Nem tudok megszabadulni a képétől. Hogy egyszer igazán megszerettem, szeretem most már örökké a hibáival, sőt ha volnának, még a vétkeivel is. Most tanácsolj. — Hm. Nehéz dolog. Próbáld meg mégegyszer. Az az ok, ami miatt visszautasított, nem eléggé plauzibilis. Azt mondod, kaczér. Hátha csak szinészkedés volt ? Próbáld meg újra. A szalonból ének hallatszott. Vanda hangja volt. Végig mentem az ormódi temetőn Elvesztettem, piros bársony keszkenőm, Piros bársony keszkenőmet nem bánom Csak a régi, csak a régi szeretőmet sajnálom. — Te ez nekem szól — kiáltott Hauser Feri hirtelen felugorva. — Nézz ide. És a belső zsebéből egy gondosan összehajtogatott kis vörös zsebkendőt húzott ki. — Próbáld meg mégegyszer — felelt az idősebbik teljes szilárdsággal. Bementek ők is a szalonba. A leány felhagyott az énekkel, de tovább zongorázott. A fiatal ember rákönyökölt a zongorára és nézte. Vanda érezte a tekintetét, de nem merte felvenni a szemét. Egyszer csak megszólalt Feri: — Ismeri azt a német diáknótát „Das Mädchen dass ich liebe, wird niemals meine Frau?“ — Igen. De ez nem tragikus egy csöppet sem. Most már fölmert nézni, találkozott tekintetük. Tán egy kicsit sokat tartott a pillantás. Hirtelen felnevetett, aztán pajzánkodva mondta: „Weine, weine, weine nicht, Ich werde dich lieben, aber heirathen nicht“. — Rám olvasta ? A leány felugrott, ránézett a fiatal emberre és gyorsan bement a dohányzóba. Az megértette és követte. Betette maga után az ajtót. — Jobb lesz — szólt Vanda —■ ha most mindjárt tisztába jövünk egymással. Előbb-utóbb úgyis egyedül maradunk és maga talán . . . talán akar valamit mondani. — Figyeljen Vanda! Élni fogok az alkalommal. — Valahogy vissza ne éljen vele. — Nem, azt nem tehetem. Hiszen maga annyira fölöttem van, annyira a hatalmában vagyok, hogy még ha akarnám se élhetnék vissza helyzetével. — Nos, hát mit akar mondani ? — Csak azt, amit már egyszer mondtam. Legyen a feleségem. — Én már feleltem erre egyszer. — Kérem, ne ujrázza meg. Egy kis változatosság jót tenne. — Ne tréfálkozzunk. Ez komoly dolog. Maga akkor azt mondta, hogy kaczér vagyok. — Most is hiszem. És mégis megkéri a kezemet ? — Meg. Szeretem^ magát Vanda! Látom a hibáit, de szeretem azokat is. Élek, halok magáért. Nem tudok lemondani önről. — Én nem merném állítani, hogy szeretem. Jó barátok talán lehetünk, de ha megjelennék esetleg az az ember, akit szeritni tudok, akkor ... el van készülve arra a lehetőségre is. El mindenre! — Hogy lehetséges ez? — Megvagyok róla győződve, hogy maga engem szeret. A leány elkezdett csendesen sírni. A férfi megfogta a kezét, odavonta ajkaidhoz. Aztán gyöngéden átölelte. És Vanda sírva súgta: — Talán igaza van. Pedig tudta, hogy nincs igaza. Egy másikat szeretett régóta. De annak a másiknak ő nem kellett. Omikron.
