Szatmármegyei Hírmondó, 1916 (4. évfolyam, 1-53. szám)
1916-04-09 / 15. szám
Nagykároly, 1916. április 9. Vasárnap, IV. évfolyam. — .15. szám. „A VÁRMEGYE“ Szatmármegyeí Hírmondó Közigazgatási, társadalmi és közgazdasági hetilap. SZATMÁR VÁRMEGYE JEGYZŐEGYESÜLETÉNEK HIVATALOS KÖZLÖNYE. A lap szellemi részét érdeklő közlemények felelős &■ szerkesztő címére — Érendréd — küldendők. Kiadóhivatal: NAGYKÁROLY, SZÉCHENY1-ÜTCA 20. SZ. („KÖLCSEY-NYOMDA" RÉSZVÉNYTÁRSASÁG.) Felelőd szerkesztő: NAGY ISTVÁN, a szattnárvármegyei jegyzöegyesület főjegyzője. Munkatársak: BODOKY ISTVÁN, KOMORÓCY PÉTER, kismajtényi körjegyző. kapnikbányai jző, e. jzö. Előfizetési árak: Egész évre — — — — — — — 8 korona. Félévre — — — — — — — — 4 korona. Nyilttér sora 40 fillér. Egyes szám 20 fillér. A háborús vagyon. Sáros, szakadozott, valamikor csukaszürke ruha: most az ember testét alig fedő rongy. Egy háton cipelt zsákban kevés holmi, egy barna kenyér, konzerv s nehány apróság: ez a mai nehéz és küzdelmes napokban a férfi ruházata, vagyona, készlete, fényűzése: mindene. S a lakása ? Egy keskeny gödör, melvet az ég felhői, vagy a csillagok fednek be, vagy egy szűk odú, melyben eső, szél ellen meghu- zódhatik s ha fűteni is lehet, akkor már fényes palota. Tűrni télen hideget, mely a velőkig hat, nyáron a forróságot, mely ellen nincs enyhülés, éhséget szomjúságot s fáradságot, melynek nem jut pihenés és az élet becsét az elmúlásban ismerni meg véres küzdelmek között: ez a foglalkozása, mely a régi — a kenyérkereső helyébe lépett. — Akik kevéssel előbb az apróbb kényelmek nélkül az életet elképzelni sem tudták, megtanulták nehány nap alatt, hogy az élet, a jólét s sok, nélkülözhetetlennek vélt fűszere nélkül is b;cses. Maga a puszta élet! Nem csodálkozhatunk azon, ha azok, akik a háborús élet iskolájában életük folytonos veszélyeztetése közben küzdéssel tanultak meg lemondani s hozzászokni a folytonos nélkülözésekhez, hazakerülve betegen vagy sebesülten, vagy csak egy rövid szabadság pihenőjére is hosszú és nehéz hónapok után, visszás érzelmekkel s elszoruló szívvel nézik azt az esztelen és pazarló fényűzést, mely a háború dúló pusztításaitól sok vér árán megoltalmazott városainkban igen sokszor a harcosok itthon maradottjainak nagy nyomorúsága mellett ma jobban tobzódik, mint bármikor a béke napjaiban. A háború a vagyon-eloszlás régi egyensúlyát teljesen megzavarta s uj it teremteni nem- tudott. Akik ezelőtt, ha nem is anyagi bőségben, de szükölködés nélkül való biztos jólétben élhettek, ma a folyton emelkedő árak mellett régi jövedelmi forrásaik változatlansága mellett vagy ezeknek csökkenésével a nélkülözések keserves háborúját vívják a létért, mig azok, akiket a háborútól teremtett szükségletek sokszor nem is létező készleteinek — adásvevése nagy bevételekhez juttattak, mint uj Krkösusok, a pénznek, mint eszköznek az értékét becsülve, értéktelen, sőt sokszor káros szórakozások megszerzésére használják azt fel. Uj vagyonszerzők kerültek felszínre, akiknek a háború hozza meg a módokat, melyek a szerzés útjára vezetnek s a pénz uj arisztokratái a pénzt csak megszerezni tudják, de annak értékét megbecsülni képtelenek. S meghozza ez az áldatlan állapot a szükségtől és észszerüségtől reánk kényszerűéit mértékletesség mellé a sokszor képtelen pazarlást, mely megélhetést nyújt sokaknak, akik nem a közjavát is szolgáló produktiv munkát, hanem az egyéni hajlamok öncélú, de jövedelmező kihasználását szolgálják. A napjainkban folyó küzdelmek minden kísérőnek a háború szolgálatába állítását kívánják meg s a haza érdekei ellen vét mindenki, aki erejét nem e cél eszközeként használja fel, de hibásak azok is, akik egyéni szórakozásokban a jövedelmező, de a köz érdekeit tekintve értéktelen szolgáltatásokra alkalmat nyújtanak. A pénzzel bármi, a gazdaságot használni, egyszerűen élni, tudni olyan feladat, melyre ezek az uj gazdagok képtelenek. A pénz csak eszköz, mely nem az okos és józan élet céljait elégíti ki, hanem arra való lett, hogy egyéb kiválóságok híján fényt vessen azokra, akik azt könnyen, a viszonyok kihasználásával szerezték. Mivel a szorgalmas és verejtékes munka csak gondokkal terhelt megélhetést nyújt, addig csupán a készletek helyének ismeretére alapított s a szolid kereskedelem keretein kívül eső közvetítése, a „vétel és eladás“ kedvező alkalmainak improduktív (a köz szempontjából tétlenségnek is joggal nevezhető) tevékenység mellett való kivárása,, egyik napról a másikra vagyont és jólétet hoz. S most, amikor az egyénben lappangó energia teljes és legcélszerűbb felhasználása biztosíthatja csak a gazdasági kitartást s a győzelmet, mely a háborúnak első és legfőbb célja kell hogy legyen, az itthon maradottak a könnyen jött vagyontól biztosított jólét eszközeivel szolgálnak tétlenségüknek s energiátlanságuknak. A könnyen szerzett vagyon azok előtt is nem kívánttá teszi a kemény de produktiv munkát, akik a béke idéjében ennek, legjobb erői voltak s soknak gyors és szinte váratlan gazdagodása csábit a jövedelmező és könnyű munkára. A háború huszadik hónapjában az egész országra kiterjedő rendelettel kellett korlátozni a mértéktelen vigalmakat, ha csak annyira is, hogy a könnyű és értéktelen éjjeli szórakozások zavartalan üzése a nappali munkaképességet meg ne bénítsa — teljesen! Pedig ma már alig van család, melyben ne kellene valakit gyászolni, vagy melynek ne volna tagja, aki miatt aggódni kell. Vagy a megszokás még a könnyeket is elapasztja s a háború itthon csak volt addig komoly ügye mindenkinek, amig a veszedelem és pusztulás réme fenyegetett? Vájjon hadseregeink diadalmas harczai, győzelmei mellett szabad-e a bizó reménység helyét elfoglalni az elbizakodottságnak, mely elégnek tartja hős fiaink s szövetségeseink fegyvereit a további és teljes győzelemre? Ennek a háborúnak egy hivatalos békével, mely az ember áldozatot szünteti meg s a fegyverek pihenését hozza, vége nem lehet. Tovább fog az folyni az áldásos munka fegyvereivel, amelyek egyedül teremthetnek állandó nagyságot s marandó hatalmat. Közel álló német szövetségeseinknél a Palczer Ernőről. Folytatom kegyeletes megemlékezésemet. Az 1884-ik év végén a király Schlauch Lőrinc szatmári püspököt a népiskolák felvirágoztatása körül kifejtett tevékenységéért az I. osztályú vaskoronarenddel tüntette ki Városunk sietett őszinte hódolatának kifejezést adni. A küldöttség tagjai voltak : Palczer Ernő vezetése mellett Zauathy Ignác egyházi társelnök, dr. Serly Gusztáv megyei főorvos, Pálffy Gyula kir. járásbiró, Schuszteritsch Ignác és Nemes- tóthy Szabó Antal. Palczer Ernő üdvözölte a főpásztort lelkes beszéddel, amelyre a püspök szives szavakban válaszolt és a küldöttséget ott marasztotta ebédre. Ebéd alatt Zanathy Ignác mondott pohárköszöntőt, a püspök pedig Nagykároly városára emelt poharat. A visszatérő küldöttséget nagy örömmel várták otthon, mert értesültek róla, hogy milyen kitüntető szívességgel fogadta őket a püspök. 1885. május 7-én Domahidy Ferenc fóls- pánsága tiz éves jubileumát ünnepelte. Az egész megye pártkülönbség nélkül fejezte ki ragaszkodását, elismerését és őszinte tiszteletét a jubiláns iránt, aki hazánk szabadságért küzdve 17 sebet kapott, s aki a békés időben megyéjének hűséges, buzgó kormányzója volt. A testületek küldöttségei között ott volt társházunk küldöttsége is, amelynek jókívánságait Palczer Ernő tolmácsolta. E küldöttségben Békéssy Gyula, a körünkben időző kir. főigazgató is részt vett. Utolsónak a 48-as bajtársak jöttek. A király a főisDánt a Lipótrend érdemkeres/t- jével tüntette ki. Bankett és faklyásmenet zárta be az ünnepet. Junius 29-én Zichy Géza országos Vörös Kereszt javára, amelynek gr. Károlyi Istvánná volt a helybeli elnöke a megyeházán hangversenyt rendezett. A félkezü mii vész játékával elbájolta a közönséget és feledhetetlenné tette az estét. Ezen az ünnepen Melinda grófkisasszony Gregus Ágost: „Az okos fiú“ költeményét szavalta el nagy sikerrel, Vécsey Mária bárónő pedig egy szép dait énekelt. Másnap gróf Károlyi István nagy ebédet adott a művész tiszteletére, amelyen házunk részéről Palczer Ernő volt hivatalos, aki az ebéd alatt hatásos felköszöntőt mondott Zichy grófra. Ez évben a szatmári Széchényi társulat városunkban tartotta ötödik nagygyűlését. A nagygyűlés során fölállt gr. Károlyi István és azt az érdekes indítványt tette, hogy a vármegye, a közművelődést célzó egylet támogatására minden adóforint után egy krajcár pótadót vessen ki. Az indítványt nemcsak a nagygyűlés, de az október 8-án tartott megyei gyűlés is egyhangúlag elfogadta, csak négy oláh pap szavazott az indítvány ellen. 1887-ben Fludorovits Zsigmond és Palczer Ernő buzgólkodására városunkban megalakul „Az iparos-ifjúság egylete“, amelynek Fludorovits elnöke, Schusteritsch Ignác polgármester és Palczer Ernő pedig védnökei lettek. A humánus intézmény szépen virágzott. 1887. május 1-én megkondulta rézharang, tüzet jelzett. Vasárnap volt. A száraz nádfödelek egymásután gyulta'c ki a nagy viharban és nemcsak a szomszédosházak tetői égtek hanem agyszerre 3—4 utcában szállott föl a láng és a füst. Az emberek elvesztették lélekjelenlétüket, a nők, a gyermekek tehetetlenül jajveszékeltek s a bátor férfiak kétségbeesve rohantak a pusztító lángok közé, hogy értékesebb tárgyaikat megmentsék. A pusztító elem két ember életét is áldozatul követelte, kik a mentés munkájában a szobában bentszorultak és teljesen megégtek. A szoba, amelyben voltak, lángtengerben áilott s a belövelt viz nem volt elegendő arra, hogy az ott pusztító tüzet eloltsa. Hat ház telek teljesen elpusztultuk. Május 6-án, pénteken délután két órakor újból kitört a vész, hogy ez alkalommal annál erősebben pusztítson. A város nagy része a lángok martaléka lett, százan és százan lettek hajléktalanokká, jómódúak kenyérnélküli földönfutókká. 325 épület hamvadt el. Az iszonyú szárazságban a nagy szél kénye-kedve szerint szórta a tüzet a város épületeire. A kavargó széltől és füsttől sárgás lett a levegő. A vészhir hallatára legtöbben saját hajlékuk megmentésére siettek s ezek tettek a legokosabban, mert akik a vész színhelyére siettek, mire visszatértek, házuk már lángokban állott; fölgyujtotta a szertehulló szikra. A tűz Rózner pék istállójában ütött ki
