Szatmári Friss Ujság, 1902. október (1. évfolyam, 10-40. szám)
1902-10-12 / 21. szám
1902. október 12. SZATMÁRI FRISS ÚJSÁG 5 Vármegyei közgyűlés.* * 1) Második nap. (Ered. tud.) N.-Károly, okt. 10Szattnárvármegye inai közgyűlése az 1903. évi házi költségvetés tárgyalásával kezdődött. 32000 korona kiadás fedezet nélkül vétetett fel, miből 18000 korona miniszteri jóváhagyás esetén újonnan felállítandó tisztviselői állások javadalmazására esnék, 14000 korona pedig a miniszter által eddig rendszeresen megtagadott dologi kiadások többletére esne. Ezen évről évre ismétlődő hiány fedezése végett a do- tatio felemelését látta szükségesnek a közgyűlés és ennek kieszközlése végett a főispán vezetése alatt küldöttséget menet a belügyminiszterhez. E tárgynál ináncsy Papp Kálmán bizottsági tag ismételve felhozta, hogy az állam a fő- ispáni lakásért az évi ezer forint lakpénzt 19 esztendő óta már nem fizeti és a megye többszöri sürgetése daczára sem hajlandó azt megfizetni, miért is indítványozza, hogy e kérdésnek jogi szempontból leendő megvizsgálására egy bizottság küldessék ki és ezen bizottság jelentése után határozzon a vármegye az állam ellen a 19 évi föispáni lakbér iránt megindítandó per tárgyában. E javaslatot a közgyűlés magáévá tette egyidejűleg pedig a lakbér önként leendő fizetése iránt a belügyminisztert feliratilag megkérni határozta. Igen érdekes tárgya volt a gyűlésnek a belügyminiszter leirata Böszörményi Emil és trsai fellebbezése tárgyában, kik a májusi közgyűlés valamennyi határozatát megtámadták az alapon, hogy a törvény rendelete ellenére a tárgysorozat 8 nappal előbb közzétéve nem lett. A miniszter nem semmi- sité ugyan meg a közgyűlési határozatokat azonban teljesen magáévá téve a fellebbezők álláspontját lesújtó kritikát gyakorol az alispán mulasztása felett felemlítve, hogy hasonló mulasztások miatt már fegyelmileg két Ízben büntetve lett, felhívja a közgyűlést hogy hasonló törvénytelenségektől való tartózkodásra utasítsa az alispánt. E tárgynál dr. Nemes- tóthi Szabó Albert biz. tag fölhozta, hogy a mostani közgyűlés tárgysorozata sem volt a törvény és miniszteri rendelet utasítása értelmében kellő időben hirlapilag közzétéve, melylyel szemben az alispán azzal védekezett, hogy a tárgysorozatot a biz. tagoknak idejében küldötte meg, Ígérve azonban jövőre a szabályszerű hírlapi közzétételt is. A gyűlés folyama alatt érkezett le a közigazgatási bíróság határozata, mely dr. Péchy Péter nagysomkuti főszolgabíró választását Komjáthy Gyula és trsai nagybányai lakosok fellebbezése folytán megsemmisítette. A határozat a bizottsági tagok körében nagy feltűnést keltett, mert jelen évben e tisztviselő választása már másodszor semmisitte- tett meg. A nemrégiben sok port felvert szamoskóródi jegyző- választás ügye is szóba került, a választás megsemmisítése iránt beadott felebbe- zés folytán. Luby Géza igen élesen támadta meg Szom- bathy szolgabiró eljárását, ki érdemes és a lakossá» álO tál megválasztani kivánt egyéneket mellőzött a kan- didálásnál egy szilágymegyei fegyelmileg előmozdi- tntt körjegyző érdekében. A felhozott vádak valóságát az alispán sem vonta kétségbe és maga inditványozta a vizsgálat elrendelését, mely Ilosvay Gusztáv és többek felszólalása után el is hatá- roztatott. HÍREK. Napirend. Október 12. Vasárnap Rém. kath. és Prot. Miksa. — Gór. kath. (szept. 28.) Cyriak. — Nap kél 6 ó. 17 p. nyugsz. 5 ó. 16 p. Hold kél 6 ó. 14 p. nyugsz. 1 ó. 8 p. — Huszár laktanya kérdés. A polgármester javaslata a huszár laktanya ügyében, a mely a holnapi közgyűlésen kerül tár gyalus alá az, hogy a férőhelyekért mennyiben a hadügyi kincstár csak 3 és fél százalékok fizet, mely tekintettel a befektetendő tőkére, tényleg kevés, igy a város ne muradjon meg a pótkeret felállításánál, hanem kérjen egy egész huszár ezred elhelyezését, mivel igy a város ha nem is közvetlenül, de közvetve megkapja a befektetett tőke után kamatot azzal a forgalommal, mely egy egész ezred ittléte folytán úgy kereskedelmileg, mint közgazdaságilag előáll. Nagyon helyes a polgármester ezen álláspontja, melyet a közgyűlés bizonyára magáévá tesz csak aztán a hadügyi kormány fogadja el az ajánlatot. — Halálozás. Oláh Ferencz helybeli közkedvelt czigány prímást nagy szomorúság érte a fia Károly ugyanis hosszas betegeskedés után 19 éves korában elhunyt. Temetése tegnap délután volt, nagy részvét mellett. — Eljegyzés. Rosenthal Ig- uácz dobresti (Biharmcgye) erdőhivatalnok a napokban tartotta eljegyzését özv. Lindenfeld Mórné leányával Saroltával. — Esküvő. Turóczy Péter pátyodi rőm. kath. tanító tegnap tartotta esküvőjét Madarászon Márkus Mihály gör. kath. tanitó kedves leányával Mariskával. — Váltóhamisítás. Tegnap megírtuk, hogy egy furfangos atyafi hogyan csapta be itt a bankokat hamis váltók forgalomba hozásával. Az illetőről kit tegnap már jeleztük, hogy nem Jáger Jánosnak hivnak — kisült tényleg hogy nem az, kinek mondotta magát, hanem Román Sándor técsői illetőségű, kertész-segéd. Büntetve is volt már, fegyházban töltött nehány évet. A megmotozásnál 240 kor. összeget találtak nálla az úgynevezett bokatekerő rongyok között óvatosan eldugva. — Ezen pénzt, illetve 300 koronát szinte Jáger János nevére vette fel hamis váltó alapján a gazd.- és iparbanktól, még tegnap délelőtt, a hol mikor értesültek arról, hogy a rendőrség egy embert váltóhamisításon csípett, rögtön utánna tudakoltak bővebben az ügynek és kisült itt is, hogy Román itt is hamis váltóval dolgozott, A vizsgálatot a rendőrség a legnagyobb erélylyel folytatja, mivel alapos gyanú van reá, hogy mások is vannak a dologban, kiket a rendőrség már keres is. Megemlítjük, hogy a váltóhamisitó szövetkezet a vármegyei takarékot is becsapta mintegy 700 kor. összeg erejéig, mely szinte hamis váltó és okiratok alapján lett fölvéve. A rendőrség teljesen jó nyomon van s lehetőleg a kit gyanúsított még ma letartóztatva lesz. Mint érdekes epizódot megemlítjük, hogy mikor Dr. Kelemen Samu a keresk. bank igazgatója az ipsét az előhívott rendőrrel letartóztatta, az elvezetéskor felszólli- totta a jeles kriminálist, hogy annak idején a védelmet a törvényszék előtt vállalja majd el. — Nem javasolt kérelem. Az ev. ref. felsőbb leány iskola 2400 korona évi segélyt kért a várostól. Azonban a gazdasági szakosztály legutóbbi ülésén a kérelmet nem találja teljesíthetőnek. — A szatmárhegyi állami elemi iskolák részére megvásárolt telkekre vonatkozólag az adás-vevési szerződést a tisztiügyész beterjesztette, melyet a gazd. szakbizottság el is fogadott. — A gazdasági szakosztály a tiszti főügyész azon javaslatát, hogy a 7 éven felüli elhagyott gyermekek a gyám- pénztári külön tartalékalap jövedelméből gondoztassanak — elfogadta; nem különben az 1903 4 évre a közúti költség előirányzatot, amely 28,280 korona 32 fillérben van megállapítva. — ALorántffy Zsuzsánna egyesület okt. 31-ikén kezdi meg idei felolvasó estélyei sorozatát, hogy azt a téli hónapokban, ha- vonkint kétszer rendesen folytassa, s a közőnségnok minél élvezetesebb estéket szerezzen. Külön meghívók nem bocsáttatnak ki, a közönség előtt e felolvasó termek nyitva lesznek, minden belépő dij nélkül. *) Tegnapi számunkra elkésve érkezett és igy csak ma adhatjuk. Szerk. A legújabb és legjobb -vtt p T Q y gyapjúszöveteket " 1 /j GYULA-nál — A Lorántffy Zsuzsánna egyesület választmánya f. hó 13- ikán d. u. 5 órakor az ' egyház tanácstermében (főgymnásium I. emelet) ülést tart. — Feltűnést keltő látványosság meglepő megjelenés !! Itt először látható Árpádutcán, a sétatér mellett, nyitva reggel 8 órától este 10 óráig. Magyarorszagi születésű törzsmü- vész. Pál, feltűnést keltett Európa székvárosaiban. Bámulatramél- tó munkákat u. m.: eszik, iszik, gyalul, fúr, farag, fűrészel, czim- balmozik, czigarettát sodor és tölt, lovat hajt, ugrál és tánczol. A nagyérdemű közönség b. figyelmét felhívjuk e ritka érdekes látványosságra, mely az eddigi látványosságokkal nem hasonlítható Ö3sze. Számos látogatásért esedezik, a tulajdonos, mivel az idő kedvezőtlen járása miatt nagy szükséget szenvednek. — Érdekes műtárlat. Ma vasárnap utoljára látható 20 fillér belépti dij mellett minden látogató egy emléket kap. Felkérjük a n. ó. közönséget még e napon számos látogatására. Tisztelettel, König Ármin tulajdonos. Anyakönyvi közlemények. Születtek: Pándi Mihály, Schwarcz Irén, Wechsler Szeréna, Hahn Róza, Karász György, Gecze Ferencz. Meghaltak: Oláh Károly 19 éves tüdővész, Fedouik Mihály 60 éves végelgyengülésben. Kihirdetések: Papp Ábrahám és Erdélyi Vilma, Darabus János és Egresi Mária, Varga Lajos és Bertalan Juliánná, Róth Lipót és Schwarcz Gizella, Katz Sámuel és Ehreustein Rebeka. A „Fehérházban“ a podhoringi sör kiszolgálása be lett szüntetve, helyette tisztán kezelt Kőbányai sört mérnök ki poharanklnt 8 krajczárért. Ugyanott idei- must literenként 40 krajczáért kap- hatók. ____ Bo ros hordói ■■■■■■■ -=- ■■■■ és egy -................ fa irbanks százados mérleg olcsón Neusehlosz Testvérek ______Árpád-utcza 20. FÉ NYKÉPÉSZ Szatmár, Kazinczy-utcza 15. szám, Dr. Vajai-féle ház. Részit mindennemű e kor igé- ' ínyeinek minden tekintetben megfe-( s lelő elismert jó kidolgozású,. $ tartós képeket — minden elkép- ^ zelhetó alakban és nagyságban. Fényes és homályos (matt) képeket ( egy árban készítek. Elvállalok szén, kréta, aqua- ( 1 rell- és olajfestésü nagyításokat. Mindennemű csoportfelvóteleket' , mérsékelt áron eszközlök. Deákok és Katonák nagyobb i megrendeléseknél, tetemes ár' előnyében részesülnek! v ^ ^v szerezhetjük meg. Deák-tér, Freund ház.