Szatmár-Németi, 1910 (14. évfolyam, 1-98. szám)
1910-07-20 / 52. szám
XIV. évfolyam. Szatmár, 1910. julius 20. Szerda. 52. szám. FÜGGETLENSÉGI ÉS 48-as POLITIKAI LAP. MEGJELENIK MINDEN SZERDÁN ÉS VASÁRNAP. ELŐFIZETÉSI ÁR: /ész évre 8 kor. Félévre 4 kor. Negyedévre 2 kor. Egyes szám ára 10 fillér. FŐSZERKESZTŐ: FELELŐS SZERKESZTŐ: THURNER ALBERT. DUSZIK LAJOS. SZERKESZTŐSE® ES KIADÓHIVATAL: Boros Adolf könyvnyomdája, Hám János-utca 10 rr=-. Telelon-szám 80.-= Mindennemű dijak Szatmáron, a kiadóhivatalban fizetendők. A vádlottak pártja. (D.) A mint elvonult a választásnak nevezett országos társadalmi vihar, mely átgázol! minden törvényen, jogon, beiszapolt sok előtörtető— »nagyság«-ot: fellélegzenek az izgalmakban elfáradt emberek, megpihennek a zaklatott kedélyek. A nagy politiko-elektromos feszültség megszűnt. Kiegyenlítődön. Igaz, hogy e kiegyenlítődés nem ment mindenütt simán. Legalább nem úgy, ahogy az a fizika világában történni szokott. Hajh, de hát a politika legalább nálunk eleddig olyan volt, mint a szobor a leleplezés előtt: sejtelmes . . . Azt hittük, hogy jogot alkot, törvényeket szerkeszt, állami nagyságot, nemzeti jó-létet teremt. Pedig—nemigyvan. Jól láttuk. Lehullott a lepel. S vele a szemünkről a hályog. Láttuk a politikát öngyilkolni. Törvényeket hatályon kívül helyezni, jogot tiporni, állami érettséget súlyosan kompromittálni, nemzeti jólét ellen összeesküdni. Ezt mind a politika nevében cselekedték — politikusok. A kijózanodás nagy politikai aeraja Így köszöntött be! ... Ha a hajnal ilyen volt, milyen lesz az egész nap? . . . De az biztat, hogy nem lesz olyan hosszú ez a nap. Azaz mégis : hosszunap lesz. Koplalással, böjtiéi és csendes elmélkedéssel. Felzeng a nagy kol nidre. Mert közéig a Götterdämmerung, az istenek alkonya. Akiknek véres a kezük, akik a letiport nemzeti aspirációk véres tetemei fölött Pilátusként mosakodnak, most olt ülnek a törvény- hozás tisztes csarnokában, mint — egy nemzet akaratának felkent képviselői. Törvényhozók ők. Nagyságok, kiket közéleti szereplésük érdemei emeltek oda, kiknek szavában ezerek hangja szólal meg, ezerek érdekeinek, vágyának, reményeinek szószólói ! . . . Törvényeket hoznak — a törvénytiprók. Eltemetett, önmagukat kivégzett »közéleti nagyságok« ébredtek fel halottaikból, azok népképviselők, kik a néppel, a nemzet nagy sebéivé1, égő vágyaival, jogaival éppen nem törődnek. Kiknek konc kellett csupán, hogy bűnös ambíciójuk sóvárgását vele kielégítsék. Ott ülnek ők a komoly padsorokban s nem veszik észre, hogy — a vádlottak padjaira kerültek. Alig van felszólaló az u. n. »ellenzék« részéről, ki olyan súlyos, megdöbbentő vádakat ne szórna fejükre, melyek egyenként is kihívják a megtorlást. Ma két párt van a parlamentben : a vádlók pártja s a vádlottak pártja. Alig van más tárgya a most folyó felirati | vitának, mint két kérdés: hogyan alakult meg ) a »többség« s hová lettek a nemzeti törekvések ? . . . E két kérdés lesújtó a többségre. Vádak zajonganak a kérdésekben. Hogyan jutott a kezükbe ismét a hatalom ? Ezen kérdéshez bőanyagot nyújtanak az ellenzéki felszólalások, melyek mindegyike egy »telemre hívás« a kivégzett választási szabadság hullája elé; de még bővebb anyagot fog nyújtani a — Kúria ! Másfelől vádat emelnek az ellenzéki szónokok valamennyien s a le nem szerelt közvélemény az elsikkasztott, vagy elsikkasztani szándékolt nemzeti törekvések, szerzett jogok, biztositotl vívmányok tárgyában. Alig volt még kormány, melynek feliratában nem talált volna erélyes hangot az 1848. XX. t-c. következetes végrehajtása, mely a nagy nemzeti áldozatok ellenszolgáltatásaként a hadsereg, a külső képviselet terén fokozottabb kidombotitását követelte a monarchia másik államát, a magyart is elismerő paritásnak. Hol van a magyar udvartartás? . . . Hol van az annektált tartományokra szerzett előjogunk? Hol a holdfogyatkozást játszó becsületes választói jog ?. .. Hol az egyesülési, gyülekezési szabadság? . .. Hol a gazdasági önállóság? A trónbeszéd s a feliratok ugyancsak előTARGA. Nagylóznai Pokol András. Iria: Révai Károly. (Folytatás.) András ur másnap késő délfelé kezdett mámorából ébredezni ; úgy feküdt szobájában egy medve bőrön ruhástul. Mély csönd volt, mintha kihalt volna az egész kúria. Dörzsölgette szemeit, alig tudott valamire emlé kezni, csak mint valami csillogó álom viszfénye tűnt föl neki a fejedelmi látogatás. Lassan föbápászkodolt s kinézett az udvarra. Oda künn nagy pelyhekben kezdett hullani a hó, az udvar is esöndes volt és elhagyatott. Sehol egy hintó vagy társzekér, de még a nyomukat is belepte a szűz tiszta hó. Gondolkodott. Hová lett a fejedelem és nagy kísérete? Bizonyosan elutaztak már s ő részeg fejjel még el sem búcsúzhatott vendégeitől. Kilépett a folyosóra s az udvarbirót kiáltotta. De csak a kis Flórika dugta ki fejét a konyha ajlaján. — Gyere te mókus? — kiáltott feléje András, hozd ide a borzas fejedet ! — Parancsoljon nemzetes uram ! — Hol vannak a vendégek ? — Elutaztak! — Mikor? — Ma korán reggel! — Hát a feleségem merre van ? — A nemzetes asszony? — csicsergett gyanús mosolylyal Flórika, — ő bizony még az éjjel el- röpült! — Megbolondultál ? — ordifott fel a mámoros ember s egyszerre vérbe borult a szeme. — Tiszta igaz! Még az éjjei elutazott! — Hová ? Miéri ? — hörgött fel ismételten András ur. — Nem tudom ! Csak azt láttam, hogy valami tiszt urra! kocsiba ült s elhajtatott. Pokol András lehunyta egy percre vérben úszó szemeit, azután (ágranyitotta ; öklét rémes ordítással emelte föl s lesújtott Flórika borzas fejére, ki menten, egyetlen jajszó nélkül végig terült a folyosón. Azután megfordult, otthagyta az elájult leányt s ordítozva szaladt végig a szobákon. Végig nyargalta a kúria minden zegét-zugát s úgy bömbölt, mint az oroszlán. Mindenfelé az éjjeli nagy dáridó nyomait találta ; üres boros palackok, összetöri poharak, veteilen ágyak jelezték a végbe ment hajcécót ; az ezüst gyertyatartókban csonkig leégett viasz maradványok, melyek kellemetlen bűzt terjesztettek És sehol nem talált egyetlen élő lényre sem. Maga Kucsuláti az udvarbiró is valahol elbújva aludta az igazak álmát boros fejjel Mint egy megtébolyult került vissza a folyosóra, hol a szegény kis Flórika halálsápadtan, eszméletlenül feküdt a hideg kövezeten. Az az ökölütés pogányul elkábitotta. András ur tévetegen nézte áldozatát, majd lassanként kezdett szörnyű felindulása lecsöndesedni s a szánalom vett erőt rajta. Oda lépett a leányhoz, megsimogatta homlokát s gyöngéden ölébe vette s befordult vele a meleg szobába, hol hamarjában egy kancsó vizzel nyakon öntötte. Azután ráfektetle a medvebőrre s letakarta bundájával. Most aztán indult ki embert keresni, embert enni ! Hogy hol járt, mit csinált, kivel beszélt, mit tudott meg az éjjeli eseményekről ? az már nem tartozik krónikánhoz : az az egy bizonyosnzk látszott, hogy a szép Zsuzsánna asszony Macskássy László urammal „bűnös szerelembe esvén, — eltűnt vala.“ Mikor alkonyat táján ismét hazakerült András ur, már nyugodtabbnak látszott. Flórikát is ébren találta, kinek egy kis zuzódáson kivül egyéb baja nem történt. Odaült a bánatos kis leány mellé, dédelgette, cirógatta őt, utoljára ölébe is szedte, majd pedig feldúlt arcát a kis leány borzas hajába temette. 1648 ápri'is havában földig leégett a nagylóznai kálvinista templom s maga Bakcsy Ezaiás uram is ott lelte szörnyű halálát. Mikor 1690 ben uj templom épült Nagylóznán, akkor már kettős kereszt fénylett a torony tetején s a Pokol András uram egykori kúriájából csak egy szalmás viskó állott, hol mezítlábas kis oláh gyerekek — az András ur unokái, — szaladgáltak a dudvától fölvert udvaron. * » * Harmadfélszáz esztendő telt el azóta. Egy késői szegény utód bolyongásai közben egy patak mellé húzódott, mit csudálatosképen — a vén boszorkány egykori jóslása szerint, — „Borpataknak" nevezlek. A hegyekben turkálva talált egy olyan követ, mely ragyogott az aranytól s ebből az aranyból, a hegy tetejére épített egy templomot Isten dicsőségére . . . (Vége.) FISCHER ANTAL L SZATNIÁR, a PANNÓNIA MELLETT J HATÓSÁGILAG ENGEDÉLYEZETT HÉGELADAS. g^p** Az összes raktáron levő divatáruk mélyen leszállított árban árusittatnak el.
