Szatmár-Németi, 1908 (12. évfolyam, 1-104. szám)
1908-08-12 / 65. szám
2-ik oldal. Szatmár, 1908. augusztus 12. SZATMÁR-NÉMETI. Ezen közgyűlésen csupán a Pázmány- konviktus építési segély iránti kérvénye vert föl nagyobb hullámokat, melyek azonban szerencsésen elsimultak. Ez a konviktus ujonan emelendő épületére a várostól 20,000 K-t kért, a tiszti főügyész 12,000 K-t, ellenben a gazdasági szak- bizottság csupán 2000 koronát javasolt. A tiszti főügyész javaslata mellett szóltak Csomay Imre és dr. Fechtel János. Dr. Harcsár Géza a szakbizottság javaslatát pártolta, mig dr. Weisz Sándor 6000 K segélyt indítványozott. Dr. Vajay Károly kimondatni kéri, hogy a megszavazandó segély csak építkezésre szolgálhat; dr. Veréczy Ernő a segélyért bizonyos számú növendékeket óhajt a konviktusba a város által fölveendőknek; Tankóczi Gyula a segéllyel szemben a konviktus uj telkétől bizonyos résznek a közterülethez ingyen való csa- toltatását kéri; mig dr. Farkas Antal újabb előkészítés végett az ügyet visszaadatni javasolta a tanácsnak. Ennyi ellentétes nézet közt az elnöklő főispán a különböző felfogások kiegyenlítésére öt percnyi szünetet adott, mely után szavazásra minden más föltétel mellőzésével úgy telte fel a kérdést : — Megadja-e a közgyűlés a tiszti főügyész által javasolt 12,000 K segélyt vagy sem? Ezt a közgyűlés felállás által nyilvánított 27 szóval megadta. Ellenpróbára szükség sem volt. Ezután gyors egymásután peregtek le a hátralevő tárgyak. A Kölcsey-körnek évi 800 K segélyét 3 évre megszavazták; az iparművészeti tanfolyam segélyezésére 725 K-t, mentőszerek beszerzésére a mentőegyesületnek ugyanannyit engedélyeztek; a Berwald Izidor ellen határsértésért indított sommás port beszüntették; a városnak Vajthó Lászlóné ellen épületfalra nézve fennálló szolgalmi jogát 60 K megváltási ősz- szeg ellenében törölték; a Dianna-kertben és Mocsárdűlőben az építkezést csak úgy engedték a belügyminiszteri leirat ellenére is meg, ha egyetlen építkező jelentkezése esetén a szükséges telekrészeket a köztérhez az összes érdekeltek nyomban átengedik. Villamos ügy. A villamos közvilágítás terjedését tekintve, három fázisú váltóáram létesítése végett uj gépészeti berendezés beszerzését engedélyezték. Nyugdíj-ügy. Gyulay Lajos ideiglenesen nyugdíjazott városi szolgát véglegesen nyugdíjazták. Hatósági átirat. Háromszék vármegye átiratát az önálló nemzeti bank felállítása iránt, irattárba tették, mivel ez ügyben a közgyűlés már előzőleg állást foglalt. Magán kérelmek. Nagy József Írnoknak 3 heti, Litteczky István számtisztnek 3 heti, Koós Gábor thatósági kiadónak 6 heti, Demkő Sándor közgyámnak 4 heti, Papp Ottó községi bírónak 4 heti, Soltész Miklós városgazdának 3 heti, Nagy Józset 1. o. számtisztnek 3 heti, Flontás Döme számtisztnek 3 heti szabadságidót engedélyeztek. Közgyűlés vége délután egynegyed 6 órakor. Á „tűzoltó induló és bordái“ szövege— A szatmári országos tűzoltó kongressus alkalmára irta a zenével együtt dr. Havas Miklós. A „szatmári tűzoltó egylet“ alapja javára a szöveg külön hapbató 20 fillérért. A zenemű kapható minden könyvkereskedésben 1 korona 20 fillérért. — I. Láng és füst az ellenségem, Nem győz le soha se engem Védelmez a sisakom És a két erős karom .... Csapatod Nyissa ki a csapot .... Felejts el Mindenféle, mindenféle bánatot! Jő borral teli a hordó, Támadj hát rajta tűzoltó! II. Szikra száll a magas égnek, Bátran rontunk a veszélynek, Fölhangzik a riadónk, Csákány a mi lobogónk .... Tölts baj társ, föl a pohárral! Küzdj a hegy tüzes borával. Csapatod Nyissa ki a csapot .... Felejts el Mindenféle, mindenféle bánatot! mim mm. — Vendégeink. A tűzoltó-kongresszusra, mely az iparos dalegyesület 25 éves jubileumával kapcsolatos, közel ezer vendég jelentkezett, akik magán- és közös szállásokon vannak elhelyezve. Negyven magánház 63 vendéget fogadott el. A Pannónia-szálló 31 és a Károlyi-ház 8 vendéget kap. A többiek a vasúti internátusbán, a ref. főgimnáziumban, a ref. felső leányiskolában, a Háromutcaközi, a Kinizsi-utcai és Rákóczi- uteai állami elemi iskolában vannak elhelyezve. A vendégek közül följegyezzük a következőket : Gróf Széchenyi Viktor főispán Székesfehérvár orsz. szöv. elnök, dr. Óváry Ferenc orsz. képv. Veszprém, gróf Széchenyi Frigyes birtokos fel. biz. tag, Jagicza István h. plébános, Topolya, Breuer Szilárd titkár, Budapest, dr. Balogh Dezső szöv. parancsnok, Budapest, Szabó Gyula tanár, szöv. előadó, Kismarton, dr. Ma- rinovich Imre jog. főtanácsos, szőv. f. ü. b. Budapest, Adorján Antal belügymin oszt. tanácsos, Budapest, dr. Wildt György kir. tanf. Nyíregyháza, Oltványi Ödön városi tanácsos, t. o. titkár Nyíregyháza, dr. Prok Gyula ügyvéd, vál. tag, Nyíregyháza, dr. Murányi László ügyvéd, Nyíregyháza, Zrinyi József gázgyár ig. Szombathely, Bartha Gergely bankig, par. Kolozsvár, Ranczay József tanár Lőc?e, Csizmadia László városi főjegyző, par. Tata-Töváros, Kádár Henrik t. o. par. Hódmezővásárhely, dr. Szilágyi Kálmán főszolgabíró, t. o. elnök és dr. Hösz Mihály j. főorvos, par. Nagylak, ifj. Bitskey Illés szöv. s. titkár és Keresztes János szöv. irodatiszt, Budapest, Polcz Rezső ügyv. sz. f. ü. b. Kolozsvár, Sedlein János gyáros, Pozsony, Horeczky Gyula ig. tan. Csánig parancsnok j. tüzf., Rázsó Antal földbirtokos, parancsnok, Kisújszállás, Medveczki György ny. főjegyző, t. elnök és K. Sávely Dezső akad. fest, művész, titkár, Rákospalota, Tóth Lajos iparisk. ig. parancsnok és K. Pesti Balázs földb. vál. tag. Nagykőrös, Major János vár. számvevő, s. tiszt, és Árvay Géza főgymn. tornatanár, Győr, Holcsek Antal ig. tanító, szakaszparancsnok, Salgótarján, dr. Tóth—Árvay Márk orvos, szak. par. Kishegyes, Karácsonyi János tanár, s. tiszt és Herman Ede mérleggyáros III. par. H.-szováth, dr. Orbán József e. ügyész, titkár, Mindszent, Mike Lajos ügyvéd, par. és Reviczky Béla v. alkapi- tany, alparancsnok, Komárom, Rudié Ignác gépgyáros, tb. szertárnok, Pécs, Bartha János főgimn. tanár, par. M.-sziget, Zsiga János kir. tk. vezető, megyei tüzfelügy. Makó, Dittler Aurél gyári tisztv. parancsnok, »Zsolnay gyár«, Pécs, Kelle János tak. p. könyv. par. Perjámos, dr. Nyiráty János ügyvéd, par. és Bajai Péter földb. alp. Baja, dr. Kürthy Menyhért tanár, szöv. papja, és dr. Setét János ügyvéd, szöv. pénztárnok, Heves m. Hering János gépgyáros, szertárnok, Eger, Penkert Mihály bankig, t. par. és dr. Penkert Mihály gyógy- j szerész alp. Székelyhid, dr. Dabasy Ödön megyei tb. főorvos, t. o. par. Budapest, Margitay Péter ügyvéd, egyleti elnök, Mohács, Szegelethy György polgármester, elnök, Kerényi Andor főszolgabiró, t. o. tiszt, Blázy Imre tanár és dr. BenkŐ Károly, ügyvéd, parancsnokok, Kletzár Miksa árvaszéki ülnök, s. tiszt és Boda Antal kir. jbiró Veszprém, dr. Gergely Albert ügyvéd, par. Munkács, Hirling Gyula bark titkár, lap szerk. t. o. parancsnok, Hatvan, Wallenfeld Mátyás kőbánya tulajd. t. o. parancsnok, Duna-Bogdány, Maticska József gép. mérnök, parancsnok, Pécsbányatelep, Beck Károly vállalkozó, alp. Újvidék, Leitner Samu vár. számvevő, parancsnok, Szentendre, Ferenczi Ferenc rendőrkapitány, titkár, Torda. Reményi Samu várm. szöv. elnök, Kaposvár, dr. Glósz Kálmán városi főorvos, Eger, Apáthy Vilmos erdőmester, Gölnicbánya, dr. Szily József főorvos, t. orvos, par. előadó, Bpest, Barabás István szöv. előadó, Szabados Imre, gyógysz. szöv. előadó, Kaposvár, Varga Lőrinc vbiró, Temesvár, szöv. előadó, ur. Konthy Gyula főorvos, főparancsnok, Nyíregyháza, gróf Erdődy Tamás Szombathely, dr. Rüll Béla ügyvéd, szöv. titkár, parancsnok, Mezey Mihály kir. közjegyző, parancsnok, Nagyvárad, Zánbauer Ágoslon főgymn. tanár, Újvidék, Tábit Mihály gyógyszerész, par, Csorvás, Sztankovics Miklós hiv. t. alp., Pauler Viktor nagyiparos t. alp, és ifj. Buzáky Gyula főkönyvelő, szak. parancsnok Arad, Publig Ernő hiv. t. o. par. Debrecen, Mihalik Béla tb. rendőrkapitány, Kassa, Vermes Béla birtokos, parancsnok, Szabadka, Maczky Béla orsz. képviselő, várm. szöv. alelnök, dr. Csutorás László jogtanár, sz. vál. t. Heves m., Strosz Béla h. polgármester, várm. szöv. titkár és Szávits Sándor várm. tüzr. felügy., t. o. parancsnok, Nagybecskerek, Bálint Imre városi tanácsos, dalárdái elnök, Bónis István földbirtokos, alelnök, dr. Makray Mihály polgármester és dr. Miskolczy Sándor ügyvéd, Nagybánya, Hra- bovszky Guidó orsz. képviselő, elnök, Kisvárda, dr. Kelle József ügyvéd, vármegyei szövetkezeti elnök, Szolnok, Frühwald Lajos szerk. t. o. parancsnok és Weidt József magánzó, szertárnok, Lugos. — A városi közigazgatási bizottság augusztus 10-én dr. Vajay Károly polgármester elnöklete alatt tartotta havi rendes közgyűlését. Jelen voltak Kőrösmezei Antal, dr. Antal Sándor, dr. Lénárd István, Sprenger Ferenc, dr. Jéger Kálmán, Kellner György, Korányi János, Jákó Sándor, Kacsó Károly, Csomay , Imre, dr. Keresztszeghy Lajos, Uray Géza, ifj. Jákó Sándor. Plachy Gyula és Jákó Mihály. A bizottság tudomásul vette az egyes tisztviselők havi jelentéseit, melyekből a következőket emeljük ki. I. Dr. Vajay Károly polgármester jelentése szerint julius hóban a közhiztonság kielégítő volt. A felmerült tifuszos esetek igen szelid lefolyásuak voltak s a betegek nagy része már fel is gyógyult. Semminemű aggodalomra nincs tehát ok. A kedvezőtlen időjárás miatt a szőllőt különféle betegségek támadták meg s csökkentették a jó terméskilátást. A szatmár—mátészalkai vasút megnyitásánál kérelmezte a polgármester a mostani két vonat mellett még egy déli vonat beállítását és a menetdijak mérséklését. II. Dr. Jéger Kálmán tiszti főorvos jelentése szerint előfordult a város területén 1 vörheny, 1 kanyaró és 30 hastífusz megbetegülés. Ezen tifusz betegek közül 12 férfi, 12 nő és 6 gyermek. III. Plachy Gyula kir. tanácsos pénzügyigazgató jelentése szerint júliusban befolyt 41515 K 94 f. államadó, vagyis 7246 K 02 fillérrel több, mint a múlt év hasonló időszakában. Államadó hátrálék maradt julius 31-én 308,821 K 67 f. IV. Sprenger Ferenc h. kir. tanjelügyelő jelentése szerint a 3-ik állami óvoda elhelyezése céljából a város által megvásárolt házas telekre nézve a kir. kincstár és a város közönsége között kötött szerződést a vallás- és közoktatásügyi és belügyi miniszterek jóváhagyták. V. Jákó Sándor kir. ügyész jelentése szerint a fogházban volt jogerősen elitéit 62, felebbezés alatti 2 és vizsgálati 16 fogoly. Nemre nézve 65 fi, és 15 nő. Az egészségi állapot jó. VI. Kellner György állatorvos jelentése szerint a város területén levő marharakodó állomásokról elhajtottak 466 szarvasmarhát, 1338 sertést és 111 juhot, mindezt a belföldre. Az állategészségügy jó. — Elfogadott elnöki lemondások. A Szatmár- megyei gazdasági egyesület ma délelőtt 11 órakor rendkívüli közgyűlést tartott, melyen Kováts Béla, Böszörményi Zsigmond és Domahidy Elemér hozzászólása ulán elfogadták Kende Zsigmond cs. és kir. kamarás s dr. Keresztszeghy Lajos alelnök lemondását, érdemeiket jegyzőkönyvbe iktatták s működésűket továbbra is kérték. Lapunk zártakor szakügyekben a közgyűlés tovább folyik. — Kirándulások a tűzoltó kongresszuson. A rendezőség már összeállította a kongresszus alkalmából a kiránduló testületek névsorát. Eszerint I. Bikszádra használt és nj tankönyvek, Az 1908—1909. tanévre az összes iskolák igazgatóságai által előirt és uj bekötéssel ellátott, tiszta állapotban levő „ .......... té rképek, szótárak, mindenféle segédkönyvek, papír,- iró- és rajzszerek, művészi olajfesiékek és ecsetek------— a kapliatök — . —----kö nyv*, papír», iró= és rajajs^er kereskedésében 3ZÁTMAE, Hám János-u. lO. szám alatt a törvényszék és színház közelében. ZZZZ^ BOROS ADOLF