Szatmár és Vidéke, 1905 (22. évfolyam, 1-52. szám)
1905-03-14 / 11. szám
Melléklet az 1905. évi 11. számhoz. SZATMÁR és vidéke. és pedig minden izében sikerültén, szép hung* súlyozáséul. Must. Jáno-sy Mariska k. a. énekelt. dalokat a „János vitéziből olyan szép és iskolázott hanggal, amilyet dilettánstól ritkán hullunk. A viharos tapsra meg is kellett még így újabbal toldania. Osváth Elemér turlotta meg ezután magas szárnyú- lásu, sziliekben gazdag beszédét, mely méltó k-oroná-ju volt a« ünnepségnek-, — Még Koitiárotny Zoltán dr. szavnltu el Ábrányi Emilnek egy szép ulkulmi költeményét azzal a szép felfogással és nemes hévvel, melyet tőle már többször volt alkalmunk végigél- rezni. A két dalárda remek Honfidala zárta be a sikerült ünnepélyt. — A közigazgatási bizottság tegnap d. e. 10 órukor tartotta rendes havi ülését Kristóffy József főispán elnöklete alatt. Jelenvoltak még Pap Géza polgármester Kőrösmezei Antal főjegyző, dr. Vajay Károly tisztiügyész, Békésy Géza árvaszéki tanácsos, dr. Jéger Kálmán főorvos, Kovács Béla kir. tanfelügyelő, Kemény Alajos kir. pénzügyigazgató Kacsó Károly kir. főmérnök, dr. Várudy Sándor leír. ügyész és Antal Dániil Uray Gáspár, dir. Keresztszeg-hy Lajos, Jákó Mihály, Jákó Sándor, dr. Farkas Antal, dr. Kelemen Sttnu, dr. Kölcsey Fe- renc, bizottsági tagok. Polgármesteri jelentésből megemlítjük, hogy a múlt hóban bevándorolt 29, hogy a faipari ipariskola folyó évi szeptember l-sejón remélhetőleg megnyílik. Az orvosi jelentésből, hogy az elmúlt hóban hevetiyferlőző betegség volt 10 és pedig: diftéria 3, vörheny 4, hökkhurut 1., tífusz 1., és trachoma 1. Ezekből meghalt 3< Jelenti főorvos továbbá, hogy a statisztikai hivatal kimutatása szerint, törvényhatósági városok között, közegészségügyi szem- pontból, városunk a második helyen -áll, tehát egészségügyi állapotaink igen kedvezőnek mondhatók. A kir. ügyész jelentése szerint a helybeli fogházban vun 145 fogoly és pedig 123 férfi és. 22 nő. Az ülés 11 órakor véget ért. — A szatmári ügyvédi kamara, évi rendes közgyűlését, mely tÍ9ztujttással volt egybekötve, vasárnap d. e. 10 órakor tartotta a városháza tanácstermében. Korányi János elnök a közgyűlést megnyitván, olvastatott a titkári- jelentés, a melyet a múlt évi számadással és a jövő évi költség- vetéssel együtt, közgyűlés elfogadott és a pénztárnoknak a felmentést megadta. A tisztujitás következőleg ejtetett meg: Kínok Korányi János, alelnök Dr. Kereszt- seeghi Lajos, titkár Dr. Schöupflug Jenő ügyész Savanyú János, pénztárnok Dr. Hur- csár Géza, választmányi tagok: dr. Böszörményi Emil, Csomay Imre, dr. Farkas Antal, dr. Fejes István, dr. Frieder Adolf, Helmeczy József, Uray Géza, dl*: Vajay Károly. Póttagok Daróczy Endre, Koroknay Károly, dr. Makár Károly és Nagy József. — A Nőegylet húshagyó kedden rendezett táncestélye a Társaskörben, rendkívül fényesen sikerült. Az estély jelmezestély volt, amelyen 60 nál többen vettek részt jelmezben. A négyest 50 pár táncolta 8 a mulatság hajnalig tartott. A város és vidék elitje volt jelen. Azt mondják, hogy ekkora sikerült táncmulatságot már régen rendeztek nálunk. Az érdem oroszlánrésze az elnöknőt Uray Gézánét illeti, ki Jékey Károlyné alelnöknővel, Neuwirth Nándorné- val, Morvay Jánosáéval, dr. Fejes Istváu- néval és Nagy Leonéval óriási munkát végzett a rendezés és elősegítésben. — Táncközben 3 számból álló programúi volt, de épen azért, mert ezek táncközbe voltak beillesztve, az élénk diskurzusba vegyült közönség zajongása miatt, kevésbbé lehetett élvezni, pedig mindenik szára a maga nemében kiváló előadókra talált. Először Deli Margit és Haller Ferenc adták elő Pi- erot és Piérette c, szellemesen megirt dialo- J got, majd a szatmári dalárda négy tagja a- | dott elő egv humoros állatquuriettet. Ezt Fe rency János mint impresszárió vezette be pompás ötletekkel- fűszerezett bemutatójában. Végül1 Nagy Vince adta elő sok finom megfigyelés alapján irt saját monológját azzal a jó előadással, ami az ő igen1 saevencsés temperamentumában gyökeredzik. A közönség a farsangi idény alatt aligha mulatott jobb kedvvel, s mintha csak mindenki érezte volna, hogy befejezése ez a farsangnak igyekezett megragadni az alkalmat, hogy minél többet) táncolhasson. A jelen voltak közül a következők neveit sikerült feljegyeznünk: Asszonyok: Asztalos Sándornó, Andre Károlyné, Dr. Antul Sándorné, Csaba Adorjánná, Deák Kálmánná, Doskár Ferenczué, Deffi1 Béláné,. j Fürszt Viktorné, dr. Fekésházi Gyuláné, Guál BYrencznÖ, özv. Hármán Mihályné, Hollóéi Józsefné, dr. Jégé» Kálmánná, dr. Hancz Je- tíőaé, Jékei Károlyné, Komka Alajosné, 1 Krussó Miksáné, Leide Frigyesné. Lettner j Emilué, L"ng.yel Imréné, Méder Mihályné, Mándy B-rtulunné, Mondik Endrém*, M.or- vay Jánosáé, Madiirnssy Dezsőné, özv. Nagy Blekné, dr. Nagy Barnán«, Nagy Lajosué, Nyárády Lászlóné, Német liy Sándorné, Sepsy Károlyné, Gkolicsáuyi Béláné, Szóm- bathy Ödönné, Tunkóczi Gyu’áné, Thurinann GMivémé-, Unger Ullmaun Sándorné, Uray Gézáné, Wallon Lajosné Zsákmány Józsefné, Zeke Winczéné. Leányok: André Vilma (czigányleány), Deli Margit (pierette), Dör- ner Hedvig (spanyol). Dmnnák Erzsi (Halmi), Hududi Er/sike (Mikola), H onyecz Iréuke ■ (hableány), Jéger Rózsi ka (vizitündér), Ka- minszky Annusku (domino), Mándy Ilonka (bohócz nő), Ruprecht Juliska, Rupreohl Ilonka- (Hajó-),- Nagy Adu (Pipacs), Nagy Leonka (pierette), Nemtsik Gizella, Nyá- rády Margit (éj királynői), Okolicsányi Ida (rokokó), Prohászka Ilona, Prohászka Margit (lóhere), Prohászka Lili (czigányleány), Schaffer Emiké (husnyák leány) Sebők Ka- ticza (kukta,) Beregszász, Varjú Ibolyka (Karnevál), Zeke Berta és Erzsiké (rózsa- bimbó), Zsákmány Margit (pipacs). • — Társas vacsora. Néiueihy Józsel dv. tisztelői és barátai törvényszéki bíróvá történt kinevezése alkalmából szombaton este az uj biró tiszteletére társas vacsorát rendeztek, melyen mint egy 80-an vettek részt. Az ünnepeltet először dr. Róth Fereucz kir. törvényszéki elnök üdvözölte a törvényszék nevében. Azután Veréczy A-ntal szólott, aki szintén az ünnepeltet és Róth Ferenczet éltette, miut akinek érdemleges része van a Némethy kineveztetéséheu. Aztán Fekésházy Gyula a kollegák nevében, majd meg dr. Kelemen Samu képviselő ünnepelték az uj bírót, méltatva kiváló érdemeit, mire az ünnepelt mondott meleg szavakban köszönetét. — Szőke Sándor, a társulat jeles, i fiaiul lírai szerelmese holnapután, csütörtö- | kön, veszi jutalomjáté^át a Trilby-ben, amikor is a második felvonásba nagytarka színpad lesz beillesztve, amelyet Szentes János rendez. Szőke Sándor sok érdemet szerzett sikerült alakításaival a közönség rokonszeu- vére, amely juiulomjátéka alkalmával bi zonnyáru fokozott mértékben fog inegnyi- ny ilatkozni. — Véglegesítés. Jurkovich Emil nagybányai főgimn. igazgatót a vallás- és közoktatásügyi miniszter jelen állásában véglegesítette. — Uj karmester. Krémet* Sándor szinigazgató Richter Pál volt m. kir. hon- védzenekuri igazgatót, kiváló tehetségű zenészt, ki a prágai zeueakadémiát kitűnő sikerrel végezte, virágvasárnaptól színházi karmesternek szerződtette. — Ar Iparos Dalegylet Orgonabálját vasárnup este a „Vigadó“ ban kel lemes müsoru zene és énekszámok előzték meg. Az első szám Oláh Ferencz és zenekara által előadott „Hunyady László nyitány“ volt. Ezután az iparos énekegylet Hubert Károly „Honfi-dal “-át adta elő nagy tökéletességgel. Dr. Komáromy Zoltán egy érdekes novellát olvasott fel. Kötni Mariska k. a. Farkas Imre „A vén czigány“ melodrámáját szavalta érzéssel és meghatóan, a hozzásimuló zongora kíséret Kerekes Juliska k. a. érdeme. Vujay Imre, Kolozsváry Juliska k. a. Márton Lázár, Stibli Lajos a bájos zenéjü „Hoffmann meséiből“ énekelték el az első felvonást, nagy élvezetet nyújtva a hallgató közönségnek, Ferencz Ágoston, Saja Victor és Veres ’ Lajos vonós terc/.et adtak elő. — Eljegyzések. Pazuchanits Erzsikét, özv. Puzuchanits Ignáczné kedves leányát csütörtökön este eljegyezte ifj. Bossin József gyógyszerész. Boldogság kisérje u szívből kötött frigyet. — Szilágyi Qyurka szanÍ9zlói földbirtokos f. hó 12 én váltott jegyet néb. Lázin Pál ín. kir. honvéd százados leányával, Klárikával. — Nyisztor János (Alsó-Homoródról) eljegyezte Lindenmájer j. Katicza kisasszonyt (Baniczán). — Esküvők. Dr. Szijjártó Antal cs. és kir. ezredorvos szombaton d. e. 11 órakor vezette oltárhoz a budapesti VII. kerületi plébánia templomban Tscheppen Irén kiasszonyt. — Bartók László helybeli gyógy szerész szombaton esküdött örök hűséget Kovácsy Gizella kisasszonynak Szász-CsáváI son. — Szőke Béla helybeli tekintélyes kereskedő ma délelőtt tartotta esküvőjét Holcz- mann Hermina kisasszony nyal, Holczmann Dániel kedves leányával, Máramaros-Szige- ten. — Uray Gyula nyomdáé/, vasárnap d. u. 4 órakor esküdött örök hűséget Borsi Ma riska kisasszonynak, Borsi Antal- polgártár sunk kedves leányának. — Gyáazhir. A Jászóvári Premontrei kanonokrend kassai társházának tagjai a rend főnöke, az egész rend valamint a kesergő édes any .i, testvérek és rokonok ne-- vében is a legmélyebb fájdalommal jelentik, hogy szeretett rendtársunk dr. Bodnár Antal Virgil Jászóvári Premontrei Kanonok, áldozópap, Főgiinnáziumi rendes és kir. jo- gakadémiai magántanár az egyház és haza szolgálatára szentelt áldásos életét folyó évi márczius hó ll-én reggeli fél nyolez órakor, kora 35-ik évében, rendi pályájának 14-ik, áldozópagságának 10-ik, a kassai rendi főgimnáziumnál teljesített tanári szolgálatának 8 ik esztendejében, keresztényi türelemmel viselt hosszasabb és kínos szenvedés után befejezte s a haldoklók szentségeinek fölvételével megerősített nemes lelkét Teremtőjének visszaadta. Földi maradványait a lelki üdvéért a premontrei rend templomában f. évi márczius hó 12,-én délelőtti 9 órakor mondandó engesztelő szent mise után fogjuk beszentelni- s a pályaudvarhoz elkísérni. Temetése Beregszászban, a szülői házból, márczius hó 13-án délelőtt 11 órakor lesz; a második engesztelő szent iniseáldozatot pedig ugyanott, aznap délelőtt nyolez órakor a plébániai temlombau mutatjuk be a Mindenhatónak. Kassa, 1905. évi márczius hó 11-éu. Adj Uram örök nyugodalmat néki I És az örök világosság fé- nyeeedjék néki 1 — Gyáazhir. Egy hosszúra nyúló, ritka tisztességben és becsületben eltöltött élet ért végett. Szervitb János nyug. elemi iskolai igazgató-tanitó életének 86-dik évében rövid szenvedés után elhunyt Nagybányán. A boldogult öreg tanítónak kiváló, hervadhatatlan érdemei vannak a népoktatásügy terén, melynek tovább egy félszázadnál a leglelkesebb, a legkötelességtudóbb bajnoku volt. — Gyáazhir. Mándy Zoltán szinérvá- raljai földbirtokosnak édesanyja, özv. Mándy Bertalanná 83 éves korában meghalt Szinér- váralján. Temetése e hó 6-án volt a város nagy részvéte mellett. — ítélet. A szatmári kir. járásbiró- ság ifj, Liteczki Endrét, a Balassa Sándor ellen elkövetett tettlegességért 50 korona pénzbüntetésre Ítélte, valamint 20 korona költség megfizetésére. Az elitéit felebbezett. — Tömeges m&gszállitáa az államnak. Makfulvuy Géza földmivelésügyi államtitkár, Sierbán János kir. jószágigazgató kíséretében e napokban meglátogatta Mauthner Ödön cs. é9 kir. udvari magkereskedésének Budapest, Roctenbiller-u. 33. ,sz. alatt, levő központi telepét és az állam részére nagyobb megrendelést tett lóhere és luezerna magból. Ez alkalommal nagy- érdeklődéssel megtekintette az egész telepet, hol most a tavasz idején, 140 főből álló személyzet bonyolítja le a mag szétküldésének nagy munkáját. — Fehérgyarmati bál. A Fehér- gyarmati választó-kerülethez tartozó Szatmári ev. ref. egyházmegye lelkészi és tanítói gyámintézete alapja javára folyó évi március hó 18-áii', (szombaton) a „vasúti és hajózási-club„ összzs helyiségeiben (VT. kér, Andrássi-ut 69. sz. alatt fehérgyarmati bálra az illetékes közönség kiváló tisztelettel meghi- vatik kezdete este 9 órakor. A névre szóló át nem ruházható jegyek árai egy személy számára 4 korona, három személy számára (családjegy) 10 korona. Belépésre jogosító jegyek C9ak e meghívó előmutatása mellett kaphatók naponta este 6 és 8 óra között a bálbizottság hivatalos helyiségében, (József- utca 31. szám. I. emelet 12. ajtó) és az estély szinhelyén. — Ismételt nagy betörés M.-Szigeten. A máramarosszigeti takarék- és hitelbanknál f. hó 1-én éjjel betörtek és az esfyik pénzszekrénynek uugol szerszámokkal történt megfúrása- után 5000 korona készpénzt és egyébb értékpapírokat vittek el. Az intézet betörés ellen az Első magyar általános biztosító társaságnál volt biztosítva. — A népkonyha jótevői. Ujj abban adakoztak. Lengyel Miksáné 10 kor. Reiter Jakubné, Rooz Samuné, Spiegel Fe- renezné. Dr. Birórié, Altman Edéné, Ker- tészfi Gáborné, 2—2 kor. Dr. Főnné. Netter Kálmánná 1 — 1 kor. Komka Alajosné 15 drb czipót. Markovits Ignáczné és Mar- kovits Salamonná, úrnők 63 kor-t gyűjtöttek. Mózes Jenőné 4. k. Bakó Ignáczné, özv. Fodor Dezsőné, Pécshy Lé zló Kovács Le- ónó, Varjú Oándorné, Kiss Pálné, Egry Károlyné, Köp czi Sámuelné Tischmann Mórné Hozás János, N. N. Markovits Mihályné Sefteli Sámuel, Jékei Károlyné 2—2 K. özv. Vaj oá i Istvánná. Desy, Kepecs Her- manné, Tombori Vigilné, Borosné. Zsákmánné, Komka Kálmánná, Bernáth Lipóth, özv. Kató Gyuláné, Csendes Lipótné, Rozenberg Sámuel, Lővenstein Mórné, Latkoviné, Mohácsiné, Béresné, Groza János 1 — 1 korona, többen 20, 30. 40, 50, és 60, fillért. — A tüdőbajosokért. Szegény sorsú betegek nép szanatóriumok alapja újabban hetvenezer koronával szaporodott. Ugyanis a József főherceg sanatoriumának sorsjátékét oly nagy mértékben fblhurcolta a magyar társadalom s főleg a vidék szerte megalakult sanatorium hölgybizottságok oly lelkesen fáradtak, hogy noha a számadások nincsen- nek lezárva s még ma is jelentékeny bevételei vannak az egyesületnek mégis az alaphoz mint bizonyos tiszta, bevételje hetvenezer korona csatoltatott. Elérte pedig az egyesület e ritka szép sikert aként, hogy valamenyi főbb nyereméry a közönségnek jutott. Budapesten nyerték a két első nyereményt a 234. 562 és 3550 sors jegyek. Rigó Nándorné (Kenderes) kapta azt a számot melyre a vadász felszerelés jutott. Ezer koronás nyeremények Horkay Sándorné (Kaposvár) ötszáz koronás ezüst készlet Janky Aladárnénak (Temesszlatina). Hummel Kál- mánnénak (Folya) Székely Béla tanítónak (Pozva), jutottak. Az egyesület előkelő művésszel rajzoltatta díszes elismerő levelét amit a tüdő betegek lelkes védőasszonyainak küld el hálája jeléül s köszönetét mond a elkes közö íségnek a tapasztalt nagy arányú támogatásért. A részletes nyeremény jegyzék az egzesület hivatalában a királyi bérpalota aapható. Dicsérettel említjük föl, hogy volt egy sorjáték mely húzást az előre megállapított napon, mindeD halasztgatás nélkül megtartotta. — Rheuma, osuz és köszvényes fájdalmak enyhítésére, sőt gyógyítására husználja az egész continensen már évtizedek óta bevált Kriegner-ié\e Reparator-t. A Krigner -féle Reparator kitűnő hatásáról 1000-nél több spontán nyilatkozat, köszönő levél érkezett be a készítőkhöz, melyek mind tanúságot tesznek ezen készítmény reel voltáról. A szt. Rókus kórházban 135 betegen tétetett kísérlet a Kriegner féle Reparatorral, kik közül 126-an gyógyultan távoztak. Nagy üveg 2 korona, kis üveg 1 korona. Kapható Budapesten a Magyar Korona gyógyszer- tárban VIII., Calvin-tér és minden nagyobb vidéki gyógyszertárban. — Irodalom. Március 15-én jelenik meg „Báró Wesselényi Miklós élete és munkái“ Irta: Dr Kardos Samu. A két köteles díszmunka bolti ára 30 korona. Előfizetési ára 20 korona. Előfizetéseket április 1-ig elfogad a szerző Dr Kardos Samu, Debrecenben. — Szeplő, pattanás, foltok az arcot elcsúfítják, azonkívül a nap és szél íb nagyon befolyásolják az arcbőrt — ezért használják hölgyek sőt urak is a hírneves Földes-féle MARGIT-CRÉMET. E törvényesen védett arckenőcs sem higanyt, sem ólmot nem tartalmaz, a szeplőt, májfoltot, pattanást és az arc mindennemű tisztátlan- ságát pár nap alutt eltávolítja, a ráncokat kisimítja és az arcnak finom, fiatal, rózsás szint ad. Nagy tégely 2, kicsi 1 korona. — Kapható a készítőnél: Földes Kelemen gyógyszerésznél Aradon és minden gyógyszertárban. (1—3) — Orvosi körökből! már rég ismert tény, hogy a Ferencz József ke- ■erüvis valamennyi hasonló vizet, tartós hashajtó hatása és említésre méltó kellemes izénél fogva, már kis adagban is tetemesen felülmúlja. Kérjünk határozottan Ferencz József keserüvizet. 20—30 Felelős szerkesztő: Dr. Fejes l8tván. Főmunkatárs: Dr. Tanódy Endre. Laptulajdonos és kiadó: Morvái János. Faeladási hirdetmény. Szatmármegyében, Batiz község határában fekvő birtokon 225*8 kát. * hold 20 éves, cserkéreg hántásra alkalmas tölgyfa-erdő összes fakészlete eladó. Ugyanott 286 (Kettőszáznyolcz- vanhat) darab 25 — 66 cm. átmérőjű épület- és műszaki czélokra alkalmas tölgyfa eladó. Venni szándékozók fölhivatnak, hogy Írásba foglalt ajánlataikat a cserhántásra is alkalmas 225*8 kát. holdat tevő állabokra és az összes fakészletre, a holdankénti vételár megjelölésével külön és a 286 drb. tölgyfára szintén külön folyó évi máreriny hó 29-ikéig alólirotthoz Nagyváradra beküldeni szíveskedjenek. Nagyvárad, 1905. márczius hó 12. Des Echerolles-Kruspér Sándor, Figyelem!! Olcsó bor jegyzék. Figyelem?! Q Thr tt Tfii TV* cnrncci vrvrtlrVfcCi'n a ma* naPtó* kezdve kiváló minőségű idei borok, melyek előkelő urasági szőlők termései, a <*> 5)11 U 1\ V JJ U öUIIIUJAUclill kővetkező árakon kaphatók: , —-;==— Buteliázva. üvegekben 2 krajcárral olesnhh. Sikárlói az üzletben 1 liter 40 krajozár, házhoz kimérve 36 krajezár. Apahegyi 40 36 Buteliazva, üvegekben l krajcárral olcsóbb. 11 Oláhgyürüsi az üzletben 1 lit. 36 krajozár, házhoz kimérve 32 krajozár. [| Szatmárhegyi 1 * 36 „ „ 32 €5 liter vételnél ne.g'jT* áiengedmétyy,