Szatmár és Vidéke, 1902 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1902-06-10 / 23. szám

Melléklet az 1902. évi 23. számhoz. SZATMÁR ES VIDÉKÉ. Bztiát keltett. Fölszólaltak még később az j ünnepelt, Pap Kálmán, 1 Fekésházy Gyula, utóbbi a honv-'d tisztikarért ürített poha- vnt kik az estélyen nagy szambán jelentek meg. Kedves meglepetést keltett a hölgyek megjelenése, kik a játékterem terasszán foglaltak helyet, pezsgő vidám jó kedvvel vettek részt a szép összejövetelen, majd az ebédlőbe vonultak át, hol csakhamar meg­eredt a táncz, mig künn a fehér-asztalok­nál Bunkó kitűnő zenéje fokozta a jó ked­vet. A kitünően sikerült összejövetel kiviiá- gos-kivirradiig tartott. — Tornaverseny a Kossuth kert- hon. A közönség nagy érdeklődése mellett tartotta a kir. kath. főgymuasium ifjúsága f. hó 8-áu d. u. fél 5 órától kezdődőleg ez évi tornaverseuyét a Kossuth kertben. A terrasz előtt a felső sportpálya díszesen fel volt lobogózva, mely a verseny lefolyására váró közönséggel s az ifjak különféle dres- sével kellemes képet nyújtott. A verseny a Hymnus eléneklésével vette kezdetét, majd megkezdődtek az egyes gyakorlatok, melyek­ben az ifjak ügyességükről s testi erejükről dicséretes eredménynyel számoltak be, szebb- nél-szebb produkcziót mutattak be ifjaink, melyekben ügyességűknek kiváló jelét adták, mi<r a szabad gyakorlatokban a kitűnő ve­zetésről győződtünk meg, melyben a növen­dékeknek az év folyamán Érdélvi Imre tor­natanár vezetése alatt részök volt. A verseny mely közel 3 órán át tartott szakadatlanul érdekes s a figyelmet mindvégig lekötő volt s az e^yes kiváló mutatványoknál a közön­ség nem egy Ízben adott kifejezést tetszésé­nek s elismerésének. Verseny alatt a honvéd zenekar játszott, mely a verseny zajos, moz­galmas képét rendkívül élénkítette. A ver­senyben győztes ifjak dijukat is kaptuk. A verseny műsora a .következő volt: 1. Ének, Hymnus, énekli a főgymn. ifjúság. 2, Sza­badgyakorlatok, II. B. o9ztáljr3. Osztály-tor- názás ugrózsámolyon III. A osztály. 4. Fü­leslabdajáték, V. osztály. 5. Szabadgyakor­latok fabottall, III. B. osztály. 6. Csaput- tornázás nyújtón és korláton, VII. és VIII. osztály. 7- Nagymóta játék, II. B. osztály. 8. Verseny sulydobá9 VI—VIII. osztály. 9. Szabadgyakorlatok buzogánynyal VI. osztály. 10. Labdakergető játék, VII. osztály, egy­szerre két csoportban. 11. Piramisok, 4 mu­tatvány, III. B osztály. 12» Versenyfutás I. A és B, II A és B, III. A és B. osztályok 13. Füleslabdajáték VI. osztály. 14. Verseny magas,- távolság,- és rúdugrás V.—VIII osztályok. 15. Tréfás versenyek. 16. Ének, Szózat, énekli a főgymn. ifjúság. — Kirándulás a Szatmárhegyre. A dalegyesület működő tagjai vasárnap délben fölrándulnak a Szatmárhegyre annak a bizonyos száz liter bornak elfogyasztására, melyet a dalosoknak ismeretlenül maradni óhajtó két dalbarát ajándékozott, s hogy az ételnemü tekintetében sem maradjon hiányosság, erről a dalegyesület elnöke és alelnöke gondoskodnak. A mulatság rend­kívül kellemesnek ígérkezik, mivel dalosaink több énekszámmal is közreműködnek a ki­ránduláson. A dalegylet különben e héten kedden, csütörtökön és szombaton összpróbát tartanak a szokott helyen és időben, mely körülményre a dalosok figyelmét ez utón is felhívjuk. — Művész est. A Szilágyi Dezső állal rendezett művész est f. hó 3-án tarta­tott meg a „Pannónia“ dísztermében, közön ségünk újból szomorú tunubizonyságot tett arról, hogy a művészet iránt mily kevéssé érdeklődik, mely már az első előadás alkal­mával tapasztalható volt, a második pedig a nagy közöny, s érdeklődés hiánya miatt nem is volt megtartható. A programra pe­dig oly érdekes s vál’ozatos volt, hogy csak sajnálhatja az, ki az előadásban nem gyö­nyörködött. A »Jól őrzött kis leány“ ez. vígjátékban Csókáné, Szilágyi, Szilágyiné s egy aranyos csöppség a kis Herman Elluska vett részt. Az alig hat esztendős kis leányka oly csodálatos biztonsággal játszott., hogy lövőjéhez a legszebb sikert fűzhetjük. Egyik legkiemelkedőbb pontju volt az estének Fé­nyes Márthának, a 14 éves hegedű művész­nőnek föllépte. Amint állához illeszti hege­dűjét a kicsi leány s bele kezd a nehéz műdurabba az igézet bámulattá, majd ne­mes műélvezetté fokozódik, ütemről-ütemre csodálutba ejti u közönséget bámulatos tek- nikájával, szabatos vouó kezelésével, öntu­datos pointorizásával. Igazolva láttuk sze­replésében azt a lázas dicséretet, melylyel mindazon városokban, hol eddig föllépett, a lapok elhalmozták. Valamennyi számát a legnagyobb érdeklődés kisérte s végül a közönség elbalmozta elismerésének minden jeleivel. Csókáné remek szavalata, Ráthy Laura gyönyörű éneke csak fokozta a sikert s az a kicsiny, hálás közönség, mely a szép estének szemtanúja volt, a legszebb emlék­kel távozott el a hangverseny szinteréről. — Diák juniális. Kellemes idő ked­vezett az ev. ref. főgymnasium szombaton tartott tánczmulutságának. A közönség nagy számban jelent meg ti Kossuth-kerti kioszk­ban tartott mulatságon, melyen mindvégig a legvidámabb, legderültebb hangulat ural­kodott. A villany fénytől ragyogó termek mulatók vidám zajától visszhangzottak, s j úgy a tánezteremben, mint a fehér aszta­loknál csakhamar megeredt a jókedv, pezsgő vidám élet, melynek csak a hajnali órák vetettek véget. Az első négyest 80 pár, a másodikat 60 pár táuczolta. A tisztajövede­lem, mely körülbelül 500 koronára 1 tehető, szép összeget juttatott a gyinnasiumi felsze­relési költségek fedezésére. — Orvos választás s kinevezés. Dr. Lengyel Géza elhalálozása folytán meg­üresedett orvosi állásra, u fővonalra dr. Erdélyi Károly helyeztetett át, a nagybányai vonalra dr. Göbl Alajos, a fehérgyarmatira pedig dr. Egri Károly neveztetett ki. Len­gyel Géza dr. azonkívül a Jézus társasági rendnek, a szemináriumnak s a zárdának is orvosa volt, e helyekre a szeminárium ki­vételével. melyet dr. Erdélyi Károly nyert el, orvosul dr. Gőbl Alajos választatott meg. — Pénzügyi kinevezések. A kir. pénzügyminiszter Vass Géza beregszászi pénzügyi segédtitkárt a nagykárolyi kir. pénzügyigazgatósághoz a VlII-ik fiz. osz­tályba titkárrá, Szabó Jenő nagykárolyi l ikos jogszigorlót a dézsi pénzügy igazgató­sághoz pénzügyi fogalmazó gyakornokká, a nagykárolyi kir. pénzügyigazgatóság Turanecz Lajos dijnokot kezelési gyakor­nokká nevezte ki. — Vizsgatétel. Ferenczi Gusztáv h. rendőrfogalmuzó, ki közelebb a városnál inegüresedest I. aljegyzői állásra benyújtotta pályázatát, f. hó 7-én az államtudományi vizsgálatot M.-Szigeten jó sikerrel letette. — Kinevezés. Az igazságügy mi nisz tér Csujkovics Gyula helybeli kir. telek­könyvi dijnokot a debreczeni kir. törvény­székhez írnokká nevezte ki. — Színészet Nagy-Kár oly ban. A nagykárolyi szinügyi bizottság a napokban tartott gyűlésén tárgyalta Krémer Sándor színigazgatónak a nyári szezonra engedély megadása iránti kérvényét, mely alkalom­mal bemututta társulatának névsorát. A bizottság a társulatot megfelelőnek találta s igy véleményezte az engedély megadását a nyári szezonra. Krémer társulata legközelebb Lembergben fog társulatával előadásokat tartani. Jelenleg Munkácson tartja elő­adásait a közönségnek eddig elég meleg pártfogása mellett. — Geológusok az ecsedi lápon. Darányi Ignácz földmivelésügyi miniszter megbízta Timkó Imre, Liffa Aurél és Güll Vilmos geológusokat, hogy az ecsedi láp agrógeológiai fölvételét eszközöljék A, rész­letesen felveendő terület 40,000 kai. hold. A fölvételek alkalmával valósziuüleg mély fúrásokat is fognak eszközölni a föld össze­tételének megállapítására. — Uj anyakönyvvezetők. A bel­ügyminisztérium ideiglenes vezetésével meg- bizott miniszterelnök vármegyénkben a krasznabélteki anyakönyvi kerületbe Soltész József jegyzői Írnokot, a Felsőbánya vidé­kébe Weisz Jenő körjegyzőt anyakönyvve­zető helyettesekké nevezte ki. — Főgondnok választás. A szat­mári ev. ref. egyháznál a főgondnoki válasz­tás f. hó 15-én fog megtartatni. A főgond­noki. állásra eddig egyedüli jelölt Uray Géza ügyvéd; helyettes főgondnok egyház- megyei tanácsbiró, egyházi ügyész. Az egy­házi téren eddig kifejtett munkássága oly fényes tanujelét adta erre való kiválóságá­nak és alkalmasságának, hogy bátran el­mondhatjuk ; miszerint ezen állásra a szat­mári egyháznál alkalmasabb egyén nincs. — Eljegyzés. Szoboszlay Pap Zol­tán kir. törv. aIbiró és szilágymegyei föld- birtokos jegyet váltott sárói és derzsenyei Lévay Ferencz volt kulturmin. tanácsos s neje szül. magyarezékei Korda Sarolta leá­nyával, Sárikával. — Rajzkiállitást rendez a kir. kath. főgymn. rajztermében Ocsvár Rezső rajzta­nár. A kiállítás folyó hó 15 — 17-ig tekint­hető meg d. e. 10 — 12, d. u. 2—5 óráig. Kérjük az érdekelt szülőket és műpártoló­kat, hogy a kiállítást minél számosabban látogassák. — Érettségi szóbeli vizsgálatok tegnap reggel vették kezdetüket a kir. kath. főgymnasiumban Schnabel Róbert főigazgató­helyettes elnöklete alatt, az ev. ref. főgym­nasiumban pedig csütörtökön reggel kezdő­dik. Itt a kormány részéről Bedőházi János orsz. képviselő kiküldött fog elnökölni. A kir. kath. főgyimnasium végzett növendékei közül 44 jelentkezett szóbeli vizsgálatra. A részletes eredményt jövőszámunkban közöljük. — Gyászhir. A városházára kitűzött gyászlobogó szomorú hirt jelzett az elmúlt héten. Germarz Tivadar városi állatorvos f. hó 3-án hirtelen elhalálozott. Az ez estén tártott művészest élyen részt vett hozzátar­tozói még a legvidámabb hangulatban talál­ták hazatérésük alkalmával s azután egy órával később hirtelen meghalt. Halála álta­lános részvétet keltett mindenütt, hová a szomorú hir elhatott. A család veszteségét a következő gyászjelentésben tudatja: özv. Germarz Tivadarné szül. Rik Mariska va­lamint gyermekei Jenő és Miklós, továbbá testvérei Germarz Ferencz és Hermin özv. Koválezky Zacharué és az összes rokonság nevében is fájdalom'ól megtört szívvel tu­datják a forrón szeretett férj, a legjobb apa, testvér és rokon Germarz Tivadar városi állatorvosnak, f. hó 3-án, éjjel 11 óra­kor, élete 59-ik, boldog házasságának 4-ik évében rövid szenvedés után történt gyászos elhunytát. A drága halott földi maradvá­nyai folyó évi juniu9 hó 5-én délután 5 óra­kor fognak Alsó-Szamospart 17-ik szám alatti háztól a róni. kath. egyház szertar­tása szerint a hidoutuli sirkertbe örök nyu­galomra helyeztetni. Lelkiüdveért az engesz­telő szent mise-áldozat folyó hó 7-én reggel 8 órakor fog az Egek Urának bemutattatni. Szatmár, 1902. junius hó 4-én. Áldott le­gyen emlékezete! — Gyászhir. Bátorkeszi Kiss Róbert és neje szül. buji Báthory Malvin mint szülők, úgyszintén gyermekeik: Endre, Pi­roska és Gizella, buji Báthory Endre, buji Báthory Zsigmond és neje szül. Csapó Ju­liska, az Összes rokonsás nevében is mé- lyen szomorodott szívvel jeleutik feledhetet­len kedves kis leánykájok, testvérök, illető­leg húgoknak bátorkeszi Kiss Hedvig­nek, élete második évében e hó 8-án déli 12 és fél órakor történt gyászos elhunytát. A kedves kis angyal földi részei e hó 10-én délután 4 órakor fognak a rótn. kath. egy­ház szertartásai szerint a Vörösmarty-utczu 27. számú gyászháztól a hidoutuli sirkert- ben örök nyugalomra helyeztetni. Szatmár, 1902. junius 8. Az örök világosság fényes- kedjék neki! — Színtársulatok állomáshelyei. Bállá Kálmán, Komárom. Báródy Károly, Vág-Szered. Benedek Nándor, Szilágy­Sotnlyó. Berki Ferencz, Segesvár. Deák Péter, Sá rospatak.1 Fehér Károly, Csacza. Földesi Sándor, Módos. Gáspár Jenő, Székely- Kéresztur. Halassy Béla, Nagy-Szalonta. Halmay Imre, Jászberény. Hevesi ' Mihály, Csongrád. Janovics Jenő dr., Fiume. Kár- páthy György, Sümeg. Kolozsvári Nemzeti Színház (igazgató: Megyeri Dezső), Kolozs­vár. Komjáthy János, Sátoralja-Ujhely. Kövi Ede, Muraszombat. Kövossy Albert, Újvidék. Krecsányi Iguácz, Budapest, Krisztinavárosi Nyári Sziuház. Krémer Sándor, Munkács. Kunhegyi Liklós, Zalu- Egerszeg. Makó Lajos, Nyíregyháza. Micsey F. György, Sepsi-Szent-György. Monory Sándor, NagySurány. Nádassy József, Brassó. Pesti Ihász Lajos, Makó. Polgár Béla, Kunhegyes. Somogyi Káraly, Nagy­várad. Szabadhegyi Aladár, Balassa-Gvar- mat. Szálkái Lajos, Szolnok. Szendrey Mihály, Kassa. Zilahy Gyula, Arad. Zoltán Gyula, Aszód. — Jegyzők gyűlése. A vármegyei jegyzői egylet szerdáu népes gyűlést tartott a „Károlyi-ház“-ban, a melyen 51 jegyző vett részt s megjelent Nagy László alispán is, mint egyleti tiszt elnöke. A gyűlést Bodoky Béla egyleti elnök nyitotta meg, majd tárgyalás alá vették a kitűzött tárgya­kat, melyeknek megvitatása körül élénk eszme fejlődött ki. Az elnöki jelentés töb­bek között megemlékezett arról, hogy az adók beszedése és behajtása, miut állam feladat, a túlterhelt jegyzői kar válláról leveendő volna. Majd felolvasták az egylet zárszámadását. A központi országos jegyzői egylet elnökségének egy jegyzői érdeket szolgálni kívánó orsz. politikai lap támogatása iránti megkeresését úgy intézték el, hogy a lap kötelező támogatásáról szóló aláírást a tagok tetszésére bízták. A közgyűlés magáévá tette Noéh Miklósnak két indít­ványát, mely szerint kérik az ország gyűlési képviselőket a jegyzők érdekeinek megvédése czéljából, s a jegyzők javadalmának legalább évi 1200 K. öszegre való felemelését. Végül megalakult az uj tisztikar, mely szerint a régi tisztikar maradt Néma Lajos kivételé vei, aki helyett jegyzővé Szabó Dezsőt, ennek helyére Noéh Miklóst választották meg. Választottak azonkívül 18 választmányi tagot. Közgyűlés után jól sikerült lakoma következett. — Augusztus 20. Értesítem a vá­ros közönségét, hogy a Szt. István napi augusztus 20-iki szerdáu heti vásár az ünuepre való tekintettel aug. 19-én kedden fog megtartatni. Szatmár 1902. juuius 10. Tankóczi h. főkapitány. — Tiz éves találkozásra kérem azon osztálytársaimat, kik velem 1892. ju nius havában a szatmári ev. ref. főgimnasi- umban érettségit tettek. A tiz év előtti kel­lemes idők emléke hozzon bennünket össze szeretett iskolánk tanácstermében junius hó 29-én reggel 8 órakor. Keresztes Árpád. — Meghívó. A Szatmár-Németi Ön­kéntes Tüzoltó-Egyesület Fúvó zenekara el­ső nyilvános fellépésével részint a hangsze­rek gyarapítására, részint az egri tűzoltó kongresszuson való részvétel költségeinek fe­dezésére, f. hó 15-én este a Kossuth-kertben Juniálist rendez, melyre a város t. közön- ségét-ezuttal is meghívja a Tűzoltó parancs­nokság. Külöo személyre szóló meghívók nem bocsáttatnak ki. Belépő-dij személyen­ként ogv korona. Kezdete este 8 órakor. A zenét a tűzoltó fúvó és czigány zenekar szol­gáltatja a tánezhoz. Szünetek alatt pedig a tűzoltó zenekar fog közreműköni — Az utolsó esküdtszéki tárgya­lás. F. hó 4-én szerdán tartatott meg a II. csoportbeli utolsó esküdtszéki tárgyalás. A vádlott Tyutyan Grigor a Jánosé turczi la­kos volt, ki a febr. 23-án hozzá látogatóba ment Paul János komlósi lakos fejére fej­szével több ütést mért, melynek következ­tében nevezett ott a helyszínen meghalt. A vádlott cselekményét ittas állapotban szán­dékosan, de nem előre megfontolt szándék­kal követte el s amennyiben tettét ő is el­ismerte,' a tanuk is azt igazolták, Tyutyan Grigort az esküdtbiróság 3 évi fegyházra Ítélte, melybe beszamitatott a febr. 25-től raárcz. 3-ig terjedő vizsgálati fogság. Elnök volt dr. Matolay Gábor tszéki bíró, szavazó bírák Dr. Szarulrán Zoltán I Dr. Fekésházy Gyula, jegyző Koós György, közvádló dr. Orosz Sándor, védő dr. Léderer Zsigmond halmii ügyvéd, orvos szakértő dr. Vajay Imre, román tolmács Hozás János. Az ítélet jogerős. — Uj Borbála, ki mint a halálra ítélt Fruucz Pálnak bűntársa annak idején életfogy tigluni fegyházra Ítéltetett, f. hó 4-én a mária-nosztrai fegyházban, a hol bün­tetését töltötte, elhalálozott. — Nyugodjék békében. — Tűz a Göbl malomban. Köny- ny.en veszedelmessé válható' tűz támadt teg­nap este 7 óra tájban a Pusztadarócz felé vezető országút mentén fekvő Göbl Fereucz tulajdonát képező újonnan épített gőzma­lomban. A munka 6 órakor szünetelt s a telepen csak Kozák tüzelő, a munkából ha­zatért kocsis időztek s ezek vették észre, bogy a buzatalcaritóban tűz ütött ki. A tü­zelő gyorsan felszökött a veszedelem szín­helyére s mielőtt nagyobb baj keletkezhetett; volna, az időközben telephonon értesített tűzoltók segítségével sikerült a tüzet elfoj­tania, neki köszönhető, hogy az nagyobb mérvet nem öltött. Mint az eddigi észlele­tek mutatták, nagyon valószínű, hogy | tűz bosszú munkája. Ha u tűz éj folyamán ke­letkezik, az esetleg keletkezhető vész kiszá- mithatlan kárt okozott volnn a gőzmalom tulajdonosának, Göbl Ferencznek. A vész hire gyorsan terjedt a városban, természe­tesen sokkal tulzottabb s nagyított alakban s sokan siettek a telepre, a hol szerencsére a nagy tűz hire nem bizonyult valónak. — A pénzügyminiszter adóre­formja. Lukács László pénzügyminiszter egy leiratban értesítette az ország valameny- nyi pénzügyigazgatóságát, hogy uz 1883. XLlV. törvényezikket reformálni óhajtja., Felszólította pénazügyigazgatóságokut, hogy záros határidőn belül erre vonatkozó véle­ményeiket terjeszszék fel. A törvény ugyanis a mai állapotoknak nem felel meg s azt a pénzügyminiszter oly alapokra akarja fek­tetni, melyek nemzetgazdasági viszonyúinknak és adózási rendszerünknek megfelelnek. Az említett pénzügyigazgatóságokoak véleményt kell mondani a törvény részletes revíziójára, uz adóvégrehajtásnál észlelt hiányokra stb. vonatkozólag és ajánlatot kell tenniük arra nézve, hogy milyen intézkedések felelnének meg a gyakolati követelményeknek leginkább. Ezzel kapcsolatosan említjük meg, bogy a pénzügyi kormány az adó kivetési eljárást illetőleg uj törvényt dolgoztat ki, az általá­nos adóreform munkálatatiak kertben. — öngyilkosság. Sokun ismerték az öreg Korcsmáros Józsefet, a németi ref. temető sírásóját, a temető fejfáit ki sem ismerte jobban, mint a 68 éves öreg. Utóbbi időben- azonban búskomorság fogta el az öresret s szombaton reggel a feletti bánatá- bau, hogy kenyerét elvesztette, az ól pad­láson fölakasztotta magát. Fiának .az ön­gyilkosság napján délután lett volna az esküvője, az öreg halála azonban a készülő vigságnak véget vetett. Az öreg sírásót 8-án el is temették. Nagy családot hagyott hátra. — Egy 3—4 középiskolát vég­zett jó családból való fiú tanulóul felvétetik a Lővy Miksa könyvkereskedésében. — Értesítés. Értesítjük a t. közön­séget, hogy az eddig közlekedő villamos meneteken kivül | fűrdőző közönség kényel­mére a fürdő-idény egész tartamára még a következő meneteket vezettük be: I. Szat- már-Gőzfürész felől Sz. Népkert (M. á. v. állomás) felé. Szatmár-Gőzfürész indul dél­előtt 11 óra, Méntelep indul délelőtt 11 óra 04 p , Vásártér indul d. e. 11 óra 06 p., Szamo9hid (a város felőli oldalán) érk. d. e. 11 óra 12 p., Szamoshid (a város felőli oldalán) ind. d. e. 11 óra 13 p., Kos­suth Lajos utcza ind. d. e. 11 óra 15 p., Iskola ind. d. e. 11 óra 17 p., Korona­szálló ind. d. e. 11 óra 18 p., Deáktér ind. d. e. 11 óra 21 p., Törvényszék ind. d. e. 11 óra 23 p., Attila-utcza iud. d. e. 11 óra 35 p., Gőzfürdő ind. d. e. 11 óra 28 p., Szatmár-Nópkert érk. d. e. 11 óra 30 p. II. Szatmár-Népkert (M. á. v. állo­más) felől Sz.-Gőzfürész felé. Szatmár-Nép­kert indul d. e. 11 óra 31 p., Gőzfürdő ind. d. e. 11 óra 33 p„ Attila-utcza indul d. e. 11 óra 36 p., Törvényszék ind. d. e. 11 óra 38 p., Deáktér ind. d. e. 11 óra 41 p., Korona-szálló ind. d. e. 11 óra 44 p., Iskola ind. d. e. 11 óra 45 p., Kossuth Lajos utcza ind. d. e. 11 óra 46 p., Szil-

Next

/
Oldalképek
Tartalom