Szatmár és Bereg, 1929 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1929-03-31 / 13. szám
1929, március 31-én, SIATMAr ti BERKS 3-ik oldal, Vármegyénknek is részt kell vennie az országos kisgazda és levente lovasünnepségeken. Dr. Streicher Andor alispán április hatodikára értekezletet hivott össze az előkészítő munka sikere érdekében. Menjünk azért más oldalról is neki ez áldott ünnepen — Jézus feltámadása ünnepén — a kérdésnek és ne azt mondjuk, hogy Magyarország halott és fel kell támadnia, hanem azt, hogy Magyarország beteg és az örökké élő Jézus szerte jár ebben a szerencsétlen országban és azt kérdezi, ezt a kérdést intézi mindnyájunkhoz : Akarsz-é meggyógyulni ?... Magyarok, beteg a telketek, a gondolkozásmódotok! Csak önmagatokat szeretitek, csak a magatok boldogulásáért aggódtok, egymással nem törődtök, csak akkor, ha irigykedni, rágalmazni kell! Vallásosságotok is felületesség, képmutatás! A hazától és egyháztól is mindig csak vártok valamit, de adni és szolgálni néki, áldozni érte, azt nem tudtok, nem akartok! Magyarok, nektek meg kell gyógyulnotok, ki kell gyógyulnotok ebből a szörnyű betegségből! . . . Lássátok meg, hogy tétlen sopán- kodás, ravasz kuruzslás, bájitalok, bűvös ráolvasás, újabban kitalált világboldogitó (bolonditó) eszmék, kenőcsök és szépségtapaszok nem használnak, hanem csak az, ha mélységes nyomorúságunk érzetében, a vallás karjaira támaszkodva, oda állunk Jézus elébe és bízó szeretettel reátekintve kérjük: Uram könyörülj rajtunk! . . . Akkor meghalljuk az ő szavát: „Kelj fel és járj“! . . . Szamoskér. Kosa Béla. ÁS1NGER VARRÓGÉPEK MÉGIS A. LEGJOBBAK T Folyó évi május hó 30-án, 31-én, junius hó 1-én és 2-án a m. kir, földmivelésügyi ministeríum, az Országos Mezőgazdasági Kamara és az Országos Testnevelési Tanács Társelnöke be akarja mutatni és megismertetni a különféle vidékek magyar melegvérű lóanyagát. Ugyanez alkalommal lesz az első népies lovasünne- pély is Budapesten a tenyészállatvásár - telep uj pályáján. A versenyen résztvehet minden levente egyesületi tag, valamint idősebb kisgazdák és azok fiai is. Lehetőség szerint saját nevelésíi lovon. A versenyek úgy csapat, mint egyéni versenyekből állanak, A csoportok Budapestre akként mennek fel, hogy vármegyénként csoportosulnak és a vármegye összpontosított csoportja a vármegye által kijelölt vármegyei csoportvezető vezetése alatt, az általa választott útvonalon, a megye zászlója alatt vonul be Budapestre. Az összes lovasok és kocsik Budapesttől kb. 60 km. körzetig vasúton szállíttatnak, de mehetnek gyalogmenetben is. A vasúti szállításra ember, ló és kocsi a m. kir. kereskedelmi minisztériumtól 50% szállítási kedvezményt kap. Úgy van tervezve, hogy a lovasok az Országos Mezőgazdasági Kamarától, Budapesre történő beérkezésük napjától május 31-ére, junius 1-ére, és 2-ára napi 3 pengő étkezési váltságot, lovaik számára pedig lótápot kapnak díjmentesen, ezenkívül tervbe van véve a tényleges vasúti szállítások megtérítése is. Visszautazásnál csakis azon csapatok részére terveztetik a vasúti költség megtérítése, amelyek Budapesttől 80 km.-nél nagyobb távolságra fekszenek, többköltség a megyékre hárul. Országos érdekből kívánatos, hogy megyénként legalább 4 csoport (6—6 fővel) vegyen részt a csoportversenyben. Tekintettel arra a körülményre, hogy a versenyen előreláthatólag sok európai és tengerentúli állam képviselője, amerikai, angol, német, holland, svájci, finn, olasz stb. népies lovasegyesületi kiküldöttek is fognak részt venni, a régi magyar lovaserények szem előtt tartásával kell készülni, hogy be tudjuk bizonyítani azt, hogy Magyarország e téren is méltó helyet képes elfoglalni a nemzetek között. Természetesen vármegyénknek is elsőrangú érdeke, hogy ezen az országos lovasünnepélyen méltóan résztvegyen. A testnevelési felügyelőség megindította már a szervezés munkáját, vármegyénk lovasainak részvétele érdekében pedig Dr. Streicher Andor alispán április hó 6-án délután 2 órára értekezletet hivott össze s erre meghívást kaptak az összes lótenyésztők, a gazdasági egyesület, a gazdasági felügyelőség, a lónyilvántartók s a főszolgabirák utján az összes érdekeltek. Ä jsnki yör. kath. egyház pőre tizenkét ül fáért a Hadik-Barkóczy bitbizománnyal. Érdekes perben döntött most a Kúria Pap-tanácsa. Az ügyben felperesként Miklóssy István hajdudo- rogi görögkatholikus püspök lépett fel, alperesként pedig Hadik-Barkóczy Endre gróf, Hadik Endre gróf és Maillott Nándor báró, országgyűlési képviselő, hitbizományi gondnok szerepeltek. A per előzménye az volt, hogy Barkóczy János gróf, akinek Jánk község határában nagy- terjedelmü földbirtokai voltak, mint a jánki görögkatholikus egyház kegyura, a lelkész és a tanító javadalmazásának kiegészítésére a jánki görögkatholikus egyháznak minden évben 12 öl tűzifát szolgálatott, ezenfelül az 1850-es évtől kezdődöleg a lelkész részére 4, a tanító részére pedig két darab marha számára az uradalomból legelőt is hasított ki. Barkóczy János gróf időközben egész vagyonát hitbizománnyá alakította át, a kegyúri szolgáltatást azonban továbbra is teljesítette, 60 éven keresztül. Barkóczy János gróf után a hitbízomány birtokosa Hadik-Barkóczy Endre gróf, a hitbízomány várományosa Hadik Endre gróf lett, a hitbizományi gondnoki tisztet pedig Maillott Nándor báró töltötte be. Időközben a hitbizományt haszonbérbe is adták, úgyhogy a legeltetést többet már nem engedélyezték. Husvét. . . . Mikor a kereszten függött már a teste, leszállt a földre a legsötétebb este. Teremtett világa megindultan gyászolt, csak az ember feledte a betlehemi jászolt. Ö volt az igazság, a jóság, szeretet s mégis a gyűlölet rakott rá keresztet. Megváltott ember, óh, megérted-e máig az utat a jászoltól a Golgotháíg? Fábián Sándor. Vadvirágok. Szőlőskertek dűlőjén járok. Csodálom a bűbájos tavaszt, Integetnek bimbók, virágok, Árok partján zöldül a haraszt. Súgva mondják méla akácok : Itt a tavasz ! Itt a virágzás ! Középen kis mályvákat látok, Eltakarják a kerékvágást. Szegény, szegény kicsi vadmályvák ! Rossz helyt vannak. Éppen nyillanak. S összetörik, széjjel tiporják Jövő-menők, vaspatkós lovak. Ott sírnak most szerteszét zúzva, De ha látnak egy cifra lepkét, Fölemelik fejüket újra, Mint valami kacér menyecskék. H*dász. K. Szabó Károly. Tavaszi reménység. — A „Szatmár és Bereg“ eredeti tárcája. — Tavaszi szellő fuvalma lelkemhez szól s ott bent ezer szál cseng, bong, dalra kezd. Miről, kihez zeng éneket ? A tavaszról a tavasznak. A Szamos partján járok egyedül, de sokan jönnek utánam, mind azok, akiket a tavasz magával ragad. A tél leveti hótakaróját s hogy fáj itt hagyni a földet, bizonyítja az a sok fájó könnycsepp, ami belőle lesz. A lelkem magához tudja ölelni ma az egész világ-egyetemet s minden benne lüktető embert. A lelkem ma tele van jósággal, ez ma minden csúnya képet letöröl, megtisztít, olyan szépre, hogy a ragyogó nap sugarai megtörnek rajta s eluj- ságolják e csodát a szélnek, fáknak, vizeknek, madaraknak. A ringató szél megmozgatja a rügybe borult akácfákat. Mit zizegnek a fák? Feltámadunk! E tavaszt hirdető szót egyik fa tovább adja a másiknak. A fiatal fák megmozdítják a bennük lüktető életet. Előre hát! Osszuk szét minden kis ágba a nedűt. Az öreg fa óvatos, az nem oszt minden ágnak. Tekintetem a Szamosra esik. Hullámokat vet, ezek a hullámok is mesét mondanak nekem. Egy mesz- sziről jött, fáradt hullám beszél. Kolozsvárt haragudott meg, mérgesen jőve ellökött maga elől minden akadályt. „Oda át" . . . nincs március 15-ike . . . Rab magyarok minden könnyüket az én partomon sírták el. Miért engeditek testvérek e sok szenvedést ? Zugás, morgás, latolgatás, fontolgatás. Egyik itthoni hullám elkiáltja magát. Üzenünk nekik ! Mit ? Mit ? Mi+ üzenünk ? kiáltják a többiek. Azt, hogy tavaszodik . , . hogy husvét közeleg . . . hogy feltámadunk ! . . . Olyan fájdalmasan, hangosan kiáltotta az utolsó szót, hogy össze-esve, mint halott úszott tovább. Lesz még Kolozsvár a miénk ... feltámadunk! — kiáltják a fellázított hullámok. A miénk ? Hisz most a miénk. Igen én viszem, kiáltom tovább drága habok. „Miénk" ! az egész bérces, szép Erdély, csak elrabolták tőlünk, hogy ha visszavesszük, kétszeresen becsüljük meg. Nem akarom s még is szomorú képek jönnek felém. Hova nézzek hát? Hol nincs árny? Madarak éneke üti meg fülem. Ni, a gólya ? Ni, a fecske ! Megjöttek a madarak! Egy csapat gyermeksereg kiáltását hallom. Egyik dalol örömében, a másik sir, a harmadik kötekedik. Gyermek ? Igen ők ! Vissza térek s a kísérőim elmaradnak. Lerázok minden árnyat, szomorú képet magamról. Megyek a rajongókhoz, rajongva. Megtaláltam, amit ma kerestem. Ki vagy hát gyermek, hogy úgy örül jöttödre mindenki? A kis kék ibolya szirma szerényen súgja felém: Ők a jövendő hordozói. Közelebb érek hozzájuk s hallom két kis fiú veszekedését. Nem igaz, hiába is beszélsz, előbb van nagypéntek s azután husvét. Fordítva barátom, kiáltja a másik, de fordítva. Ijedten hallgatnak el, mikor meglátnak. Ejnye Pista, de kiabáltok, még meghallja valaki, hogy min vitatkoztok, Mikor feszítették meg Jézust ? Mikor támadt fel ? A bánat után mi következik ? Nekünk magyaroknak mi a legnagyobb bánatunk ? Gyermeki szemük reám csillog ; ezt tudják, hisz sokszor kérdezem tőlük. Ki feszitette keresztre szép hazánkat ? Lesz-e feltámadás ? Lesz, ha megnövünk — tanító néni, mondja Pista; az, aki az előbb nem tudta, mikor van nagypéntek. „Úgy legyen" mondom s ott hagyom az ámuló kis csapatot. Én minden nap ezt a magot vetem. Ez egyszer kikel s akkor lesz magyar tavasz, magyar husvét, magyar feltámadás, amit várunk évek óta. A faluba érek s egy levente oda köszön „Szebb jövőt", — „Adjon Isten!" adjon Isten, minnél előbb ! Nagyecsed. (—s—t).
