Evangélikus Tanítóképző, Szarvas, 1912
— 68 Levius Ernő kollegáink ez alkalommal négykezes orgona darabot adtak elő, az egybegylilt közönség nagy gyönyörűségére és ifjaink vegyeskaru énekek előadásával járultak hozzá ez ünnepély külső díszének emeléséhez. A hazafias érzés ápolására a nemzeti ünnepek szolgáltak. Msgiimiepeltük október 6-át és március 15-ét Mindezen ünnepélyeinken az Intéző-Bizottság és a közönség is igen szép számmal vett részt, annyira, hogy a külömben elég tágas dísztermünk alig volt képes a megjelent közönséget befogadni. Ünnepélyeink felemelő ha- ást g7akorolfak a jelenlévő közönségre s intézetünknek is elismerést szereztek, Az ünnepélyekről szóló részletes ismertetést az önképzőkör jelentése tartalmazza J913, évi februái 4-re a tanári kar hangverseny rendezését határozta el. Zámbory Endre, Levius Ernő és Supper Prigyes rendezése mellett, azonban Supper Frigyes közbejött betegsége miatt a hangverseny idejét március 1 -re kellet halasztani. A hangverseny műsora a következő volt: 1. Műdal, énekli a vegyeskar. 2. Lengyel Aranka Beethoven F-dur varriációját játsz- sza zongorán. 3. Weber: A bűvös vadász nyitányát játsszák Levius Ernő és Supper Frigyes tanárok, Boldis Pál és Timkó György IV. éves növendékek. 4. Melodráma. Előadja Grűnwalcl Valéria, zongorán kiséri Supper Frigyes, 5. Reissgier-trió. Andante. Előadják dr. Salacz Aladár, Levius Ernő, Supper Frigyes. 6. Férfi kar: Vidd el fecske, vidd el . . . Kapi Gyulától. E hangversenyünk sikerét már az a körülmény is biztosította, hogy társadalmunk hölgyei a vegyes karban szép számmal és kitűnő sikerrel közreműködni szívesek voltak, amiért az intézet nevében ezúton is leghálásabb köszönetünk- nek adunk kifejezést. A hölgyek névsora a következő: Bállá Jolán, Boros Irén, Brachna Erzsébet, Grünwald Valika, Fíar- mati Éti, Hagetter Jolán, Hauska Gabriella, tiaviár Manci, Kiss Sándorné, Kutlik Ilona, Lányi Anna, Lengyel Aranka,