Evangélikus Gimnázium, Szarvas, 1881

bes lefolyásban csak azáltal lesznek uralhatok, ki a folytonos önképzés munkáját ismeri, megszokta s módjait gyakorolja. Most a gymnasiumi nagy könyvtár némi kárpótlással szolgál ugyan e tekintetben; de az terjedelmességénél, szakjainak gazdag elágazásánál s kivált nem eléggé átnézetes rendezett­ségénél fogva — melynek újabb rendezése a könyvtárnok úr által is többször sürgetett, pénz és munkaerő hiányában azon­ban még mindig kegyes elintéztetésre vár, — eléggé czélsze- riien alig értékesíthető. c) Apródonkint gondoskodni kellene arról is, hogy a 21 év óta hetenkint 16—24 órán át csépelt és már-már csaknem agyon csépelt gyakorló zongorák helyett újabbak szereztes­senek. — Különben a zongorák, mindamellett, hogy nemcsak képzőbeliek, de a zenét tanuló gymnasiumi növendékekből alakuló fizető csapatok által is használtatnak, még néhány évig erősen tatarozgatva tán kiállják azon sokszor bizony nem épen gyöngéd czirógatást, melyet a tanuló ifjúság mű­vészi szilaj lelkesedésében velük éreztet. Csak a tanítók hal­lása és türelme annyira kiállaná! Azonban a zongorák szer­zésénél is sürgősebb, hogy alkalmas gyakorló hegedűk szereztessenek, melyeken a képzőbeliek tanulhassanak, mert nemcsak a hallást jobban fejlesztené az, ha éneklésen és he- gedüjátékon kezdődnék a zenetanitás és nem zongorázáson, ha­nem később az énektanításnál is nagy előnyére lenne atanitónak, ha népiskolai növendékeithegedüjátékkal vezethetné. —Végre 3. A mi az életbe kilépendő növendékek gyakorlati kép­zését, s főleg tanitásbeli ügyesitését illeti, már a Petz-féle eredeti tervezetben hangsúlyozva emlittetik, mikép a nagy- tiszt. esperesség által felkérendő a szarvasi egyház, szervezze úgy központi népiskoláit, kivált a magyar tannyelvűt, hogy abban nemcsak maga az egyház nyerjen egy adott viszonyai­nak megfelelő lehető legjobb iskolát, de a tanitóképzőbeli növendékek, kik szemléletre s utóbb ellenőrzött gyakorlatra is oda utasittatnának, ott eddigi elméleti tanulmányaikban

Next

/
Oldalképek
Tartalom