Örmény Katolikus Gimnázium, Szamosújvár, 1892

7

ist aber nicht so, im Gegentheil, sie ist ausserordentlich fruchtbar, ja sie ist die Weizenkammer Siebenbürgens.« stb.

Az elmondottakból azt hiszem, bízvást kitűnik, hogy minő ingatag alapon állnak idáig mezőségünk határvonalai s a területről alkotott fogalmak. Nagyon természetes különben, hogy a mint ki-ki szükebb vagy tágabb határok közé foglalja a területet, a szerint és szükségpép változnia kell az általános habitus, a characteristicum fogalmának is. Ornstein bővebben idézett szavai váltig kifejezik e szempontból a bizonytalanságot.

Mielőtt közelebbről vizsgálnék most e bizonytalanság és zavar okát, állapodjunk meg egy kissé mágánál a »mező^ ség« elnevezésnél. Kétségtelen ugyanis, hogy e szóban ?me- zőség« van valami a síkság fogalmából is. Én legalább azt hiszem innen van, hogy a ki éppen csak emlegetni hallotta, csak nevéről ismeri a mezőséget, mocsáros, sik területnek képzeli azt. Még Hunfalvy is — bár megemlíti hegyes völgyes voltát — az alföldhöz hasonlítja ezt a »sajátságos jellemű pusztát«, melynek »sem erdeje sem köve, sem csinált útja nincsen«, de van »sok tava és mocsárja s ezekben vizi szárnyasa.«

A téves fogalmak és eltérő nézetek főokát azonban, abban a mesterséges rendszerben kell keresnünk, mely a földrajzi körülhatárolásoknál eddig általában uralkodott. Abban a mindenesetre kényelmes, de egyoldalú rendszerben, mely alig reflectálva valamit a terület oroplasticai arczula- tára; a belsőbb talajviszonyokat, a vidék geológiai alkotását éppen nem vette tekintetbe s megelégedett azzal, hogy a folyók, vízerek által előkészített határvonalak közé szorítsa be ezt vagy amazt a vidéket.

így határolták körül idáig mezőségünket is, vagy még így sem, mert a bécsi katonai földrajzi intézet cartogra- phusai pl. északon az Apahida-Szász-Régen közötti 'államut, délnyugoton pedig az Apahida-Gyéres közötti vasútvonalban még természetes határokkal sem jelölik a terület széleit.