Szamos, 1919. február (51. évfolyam, 28-51. szám)
1919-02-14 / 39. szám
szentje közvetlen a termelőtől szerzi vala \ be az ő élelmét, nem pedig előkelő cse- j megeiizletben, mert nem hagyott vala az \ ő apja, Zachariás annyi jusst, amelyből j jóllakhatott volna az ő róla elnevezett \ édesmézii kenyérrel . (1919. február 14., 39 jszám.) _ Sa lgótarjánból Szatmárra jöttek a í székelyek. A székely hadosztály egyik j zászlóalja, amely eddig Salgótarjánban volt j az ottani szénbányák véde.mezese céljából, \ tegnap délelölt Vén Zoltán főhadnagy ve- j zetése alatt Sz tmárra érkezett. A pályaud- j varon a katonazenekar fogadta őket, amelynek kísérete mellett a zászlóaljnak a napokban felszentelt zász/ója alatt vonultak be a városba és a Deák-téren állottak fel. lit Nagy Pál ezredes fogadta őket lelkesítő beszéddel. Különösen kiemelte előtlük Szatmár város közönségének a székelyekkel szemben tanúsított vendégszeretetét és kérte katonáit, hogy ezt a szeretetet viszo- ; uozzák azz ti, gy legyene előzékenyek a j lakossággal szemben, tartózkodjanak a j rendzavarástól és tegyenek a város csend- \ jének és békességének előegiiői, Majd j felhívta íigyeímükst a felsíentelt uj zász* j lóra, din lynek porba huikni, vagy be- ; moeskolódni addig, míg egyetlen székely j él Magyarországon, nem szabad. Az ezredes szavai! a katonák zugó éljenzéssel fo- j gadíák, majd a katonaztaekar,kísérete mel- | lett a barakkba vonulták. Molnár apát meghalt. Budapestről \ jelenük : Ma reggel hosszas szenvedé s után I meghalt Molnár János apát, esztergomi preíátus kanonok, volt országgyűlést kép- \ viselő, az Alkotmány kiadótulajdonosa. I Molnár apat jellegzetes alakja voll a régi j Magyarország politikai életének. Ő alapitora í meg Zichy Nándorral együtt az orszaggyü- lési néppártot, amelynek haláláig eg ik ve- : zére volt. Megalakult a szatmári Rendőr Tanács. \ szatmári rendőrség tisztikara, \ kezelőszemélyzete és legénysége tegnap i délután megalakította a Ren 'őr Tanácsot, j mint a vidéki rendőrség országos szerve- \ zetének szatmári csoportját. Dr. Ambrózy i József ismertette a szervezkedés célját, mely ; után nyilt szavazással a Rendőr Tanács j elnökévé dr. Ambrózy Józsefet, jegyzővé 1 Maruska Jánost választották meg. Ezután j titkos szavazással a bizalmi testületet vá j lasztották meg, melynek tagjai a köveik«* } zők lettek: A tisztikar részéről: dr. Tereh j Bálint, Szabó József és dr. Nagy József ; rendes, dr. Csomav Aladár és Makay Sán ] dór póttagok. A kezelőszemélyzet és de- j tekdvfeslület részéről: Propper Vilmosné, . Tóth János és Nyiszior Antal rendes, Bá- ! nyal József és Szenek Irén póttagok. A i rendőrlegénység részéről: Bálteky Meny- i hérf, Bencze László, Filep Sándor, Biró j Károly és Riskó Bertalan rendes, Barta \ Károly és Borst László póttagok. Kimondotta a megalakult Rendőr Tanács, hogy j mint szervezet egyik politikai párthoz sem csatlakozik, de & szervezet tagjai, mint egyének, szabadon követhetik bármelyik pártnak a politikáját. A függetlenségi párt választmányi ülése. A függetlenségi párt tegnap este j választmányi ülést tartót*, amalyen kimondotta. hogy vasárnap délelőtt 11 órakor naggyülést tart az Iparos Oithon mozi- termében s javasolja, hogy a párt továbbra is csatlakozzék a Károlyi-féle függetlenségi radikálisabb irá yzathoz. Összeállította a i pártgyülés programmját. amelyet szombati számunkban ismertetünk. Igazságügyi kineve és. A debreceni . Ítélőtábla elnöke dr. Pinkóczy László botpalád! lakost a debreceni Ítélőtábla kerületébe segélydijas joggyakornokká ne vezte ki. SZAMOS Halálozás. Nagy Elek, lázárit föld- birtokos, a Szatmárvármegyei Takarékpénztár igazgatósági tagja elhunyt. Halálát nagy rokonság gyászolja. Törvény a részeg emberek ellen. A hivatalos lap legutóbbi számában jelent meg az 1919 évi XIII. néptörvény a szeszes italok mértéktelen fogyasztásának el tiltásától. A töt vény értelmében az, aki nyilvános helyen ittas állapotban jelenik meg j vagy ott leittasodik, kihágást követ el és f tizenöt napig terjedhető elzárással és ezer j koronáig terjedhető pén/bünteíéssel bünte- j tendő. Amennyiben a cselekmény súlyosabb s büntető rendelkezés alá nem esik, két hónapig terjedhető elzárással és kétezer ko- í rónáig terjedhető pénzbüntetéssel bünte j tendő az, aki ittas állapota következtében j mások életéi, testi épségét vagy vagyonát l súlyosan veszélyezteti. Aki mást szándékosan lerészegit, kihágást követ el és tizenöt napig terjedhető elzárással és ezer koronáig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendő. Hat j hónapig terjedhető elzárást és kétezer koronáig terjedhető pénzbüntetést kell alkal m -zni, ha a cselekményt korcsmában, vendéglőben, kávéházban vagy más nyilvános helyen, vagy ha nőn, vagy életének tizennyolcadik évé? be nem töltött kiskorú egyénen követték el. Három hónaptól egy évig terjedhető elzárást és négyezer koronáig terjedhető pénzbüntetést kell alkalmazni, ha | a cselekményt üzlete . őrében oly egyén j követi el, aki szeszes itai kiszolgáltatása j val iparszerüen foglalkozik. Ily estiben az : elítéltet üzlete folytatásától hat hónaptól két évig terjedhető időre el kell tiitani. A székely Nemzeti Tanács köszöneté. A budapesti székely Nemzeti Tanács a kormánybiztoshoz és a h. polgár mesterhez intézett levelekben mondtak kö l szönetet a város közönség-nek a szives fogadtatásért, nmelylyel a székelyek zászló- szenfelési ünnepe alkalmából a székely Nemzeti Tanács küldöttségét fogadta, egyben úgy Kossaczky kormányNzlosfiak mint Lénárd h polgármeste nek külön mondanak köszönetét hoiy az ünnepség rende- j zésében részi vettek. Ritkítják a Pannónia lakóit Kos- saczky László kormánybiztos nemrég ren deletei adott ki, amely szerint a szatmári szállodákban senki öt napnál tovább nem lakh'itik, mert a szobákat az áHandóan váltó ó idegenek elől senklsem vonhatja el tartósan. A kormánybiztos eme rendeletének érvényt szeraendő ma ehendelte, hogy a Pannónia szálló régi lakói hagyják el a szállodát. Ez intézkedés folytán ?, következőknek kell sürgősen kikőltözniök a szállodából: tír. Jékey István főszolgabíró, Rosenthal Ármin gyógyszerész, báró Mirbach földbirtokos, Chamrad bécsi almakereskedő, Koleszár mérnök, Ditríchstein magánzó és Borbély Lili színművésznő. Az igy megürülő szooák an a estére már ki is vannak utalva frissen érkezett vendégek részére. Hog / bánnak a csehek a betegekkel ? Ungváti tudósítónk közli velünk, hogy az ottani kórházból a csehek tizenkét magyar katonát kiút sitoltak. Magyarokat — így mondották — nem ápolnak, azok menjenek M-gyarországbs. Színházi hangverseny. A Loráníffy egyesület folyó hó 26 án délután, művészi sziavonalu hangversenyt rend z a színházba.;, melyre Szatmár váró- zeneéletének legkiválóbbjait kéri fel közreműködésre. Hangverseny után közös vacsora s ezt kö- vetőleg tá c.mulatság lesz a Pannoni'bab. Amnesztia. A hivat Jós lap mai száma közli az 191 XV néptörvényt, amely el rendeli, hogy a független és önálló nép- köztársaság kikiáltásának emlékére kegye I lemben részesülnek a törvényben felsorolt 1 bűncselekmények tettesei. 3. oldal. Szatmár egészsége. A tiszti főo-- vosi hivatal jelentése szerint február 6-tól 13-ig a polgári lakosság között 1 kiütéses tifusz, 1 hasi hagymáz, 6 influenza, — a katonaság között 1 hasi hagymáz megbetegedés fordult elő. A lopott kefeseprők. A Szamos keddi számában megírtuk, hogy Beer Mór Kazinczy utcai kereskedőtől Simon János ellopott 4000 korona értékű kefét és azt Frank Derső Várdom-utcai kefekötőnek adta el. Frank tegnap megjelent szerkesztősé günkben és annak a közlésére kért fel bennünket, hogy ö jóhiszemüleg vette meg a keféket, amit az bizonyít legjobban, hogy mihelyt olvasta a lopást a Szamosban, azonnal jelentést tett a csendőrségen, hogy a keféket ö vette meg. Szatmár szive. Farkas Sámuelné hadisegélyéből 20 koronát adományozott a hadi árváknak. — Bpck Szeréna tgy lakodalmon 20 koronát gyűjtött a vak katonák nak. — Qrósz Miklós avísfelsőfalui és Grósz József szatmári lakosok egy vitás ügyből kifolyólag 90 koronát adtak a vak katonáknak. — Steinfeld Mór 80 korona tanudiját a Népkonyhának adományozta. — Dr. Halász Lajosné 20 koronát odott n Népkonyhának. — Wertheimer Sándotné 20 koronát küldött a vak katonák részére. — Dr. Síeinfeld Géza 14 korona tanudiját a Népkonyhának adományozta. A nyirmegyesi posta. A nagyváradi posta- és távrdaigazgatóság közli, hogy a Szatmárvmiegyében Nyirmegyesen működött és 1918. évi november hó 20-ika óta ideiglenesen szünetelő posta-távirdi hivatal 1919. évi február hó 10-én újból életbe léped. A Hangya szövetkezetben e héten cukorkiosztás, árp gyöngy, köieskása, hadi ká é árusítás b tüsorb n. A március 9 ig érvényes liszljegyek is beválthatók. A még raktáron levő kész fiú ruhák, férfi, női és gyermek! abáíok, trikók, melegítők, sz /et serek beszerzési srb on eiadatnak. Orosz hal, sósborszesz, ásvá yvtzev, cipőkrémek, padlólakk, festékek kaphatók. A Szatmárnémeti! szociéldetnok- ratapárt Munkásotthonának alapja javára I folyó hó 16-án, vasárnap délután 5 órai i kezdettel este 12 óráig terjedő táncmulatságot rendez a Vigadó nagytermében. Sze- mélyjegy 4 kor., családjegy (4 személyre) 15 kor,, karzat 2 kor. Jó zenéről gondoskodva van. Felülfizetéseket köszönetlel fogad és hirlapilapilag nyugtáz a Rendezőség. Felhivás. Kéretnek a cipész szakosztály tagjai, hogy az Ipartestület helyiségében ma este 7 órakor megjelenni szíveskedjenek. Elnökség. A Népkonyha jótevői címen e hó 12-én közölt nyugtázásoknál a Guth Lajosné és Czeisler Kornél urhölgyek gyűjtéséből — sajtóhiba folytán — kimaradt: Tóth József adománya 30 kor., mit ezennel helyreigazítunk. Az Elnökség A Szatmár-Németi-i II. sz. temetkezési segélyezőtársulat évi rendes köz gyűléséi f. hó 16 án, vasárnap délelőtt 11 órak r a németi-i ref. egyház tanácstermében (Wesselényi utca 8.) tartja. iuelyre a társulat férfi tagjai meghivatnak. Dr. Roth Jenő fogorvos, száj és fog- \ betegeknek rendel 9—1-ig, délután 3—6-ig í Deák-tér 9. Telefon 2—63. Értesítés. Kérem .«zon t. vevőimet, ij kik húsvéti pánikat ezidén is nál m Vészen l okarjáfc b szerezni, hogy a?. Orth, Izr. Jjit- í község ílta* Viadort húsvéti pászkalhzt utai- sj ványukat hozzám e hó 20-íg okvetlen eljuttató sziveskedjene .. Grosz Salamon pasz- kasiitödéje Petőfi-utca 13. Zongorázni tanit kezdőket és haladókat Waíterné, Batíhyá y uica 11. Jelentkezni lehet déle ött 11—12-ig. As zonyt keresek, ki 4 hón pos fiú gyerek tartását vállalja Cím a kiadóban.